Otthon

Kis lakás, nagy ötletek

Szûk folyosók, felszabdalt terek, parányi konyha, aprócska mosdó. A legtöbb esetben ezekkel találkozhatsz, ha kis lakásba költözöl. Praktikus és kreatív ötletekkel azonban a kevésbé jó tulajdonságokkal megáldott lakásodból is kellemes otthont varázsolhatsz. Íme!
Csapjuk be a térérzetet!

A szűk panelek egykori tervezői gyakran akár 45 négyzetméterre is előszeretettel zsúfoltak be egy előszobát, közlekedőt, két szobát, egy konyhát, fürdőt és még egy külön mellékhelyiséget is. Ezért célszerű elsőként azt átgondolni, miként nyerhetünk kis lakásunkban nagyobb tereket, akár a falak bontásával is. Természetesen nem minden fal elbontására van lehetőségünk, hiszen a fontos tartófalakhoz nem nyúlhatunk. Amennyiben azonban alkalmunk van „kinyitni” a térelválasztókat, célszerű a konyhát a nappalitól elválasztó vagy a két szoba közötti falat elbontani. Az így kapott terek később még jól alakíthatók, és a funkciójuk szerint szeparálhatók gipszkartonnal. A lényeg, hogy törekedjünk egy légtérbe hozni legalább a konyhát a nappalival.

Ha túl kicsi a lakás ahhoz, hogy külön dolgozószobát, gyerekszobát, hálót vagy gardróbot rendezhessünk be, segítségünkre lehetnek a különböző térelválasztók, amelyek közül a gipszkarton fal építése a legkézenfekvőbb, ráadásul hosszú távon is jó megoldásnak ígérkezik. A gipszkarton előnye, amellett, hogy könnyű és gyors építőanyag, hogy íves falak kialakítására is alkalmas.

Figyelem: A kis lakások zsúfoltságát tovább ronthatják a monstrum szekrénysorok, a szobákban terpeszkedő ruhásszekrények és vitrinek, valamint komódok. Ezért amennyire csak lehet, mellőzzük a mobil bútorokat, és építtessünk inkább gipszkartonnal  leválasztott gardróbszekrényeket vagy falfülkéket, melyekkel később majd tovább bűvészkedhetünk. Egy kiváló szín festésével és helyes megvilágítással azok tökéletesen tágítják majd a lakásunkat.


Színek varázsa és fények ereje

A színek és fények nincsenek meg egymás nélkül. Egy kis lakás esetében pedig különösen fontos e kettő összhangjára odafigyelni. A helyesen megválasztott színekkel és fényekkel optikailag tágíthatjuk a teret. Ez utóbbi pedig már a belső tér építészeténél kezdődik, amikor a villanyszerelésé a főszerep. Ne becsüljük tehát alá a kábelezési munkálatokat, hiszen ez fogja meghatározni a későbbi enteriőr hangulatát.

Amennyiben a lakás adottságai megengedik, érdemes álmennyezetet építtetni vagy süllyesztett világítást alkalmazni, ha azonban erre nincs lehetőség, feltétlenül legyen egy központi (mennyezeti) világítás, amelyet felkapcsolva minden fényben úszik. Ezenkívül alkalmazzunk irányított világítótesteket. Ilyenek például a képekre, a könyvespolcokra vagy a gardróbszekrényre célzott fények. De helyezhetünk koncentrált világítást az íróasztalra, a konyhabútorra, vagy az étkező fölé lógatva is. Nagyon lényeges továbbá, hogy hangulatlámpákat is alkalmazzunk, amelyek lágy fényt adva tovább tagolják a teret, és kellemesen megvilágítják a sarkokat, a falat, vagy feldobják az éjjeliszekrényt.

A világos színek és a falfülkék tökéletesen tágítják lakásunkat

A helyes megvilágítás mellett a figyelmesen kiválasztott színekkel is növelhetjük a térérzetet. Már-már közhelyesen hangzik, mégis tökéletesen megállja a helyét az az állítás, miszerint a világos színek nagyítják a teret. A padlóra válasszunk világos árnyalatú laminált parkettát vagy meleg, pasztellárnyalatú kőburkolatot, a falakat pedig öltöztessük lágy krémszínekbe és finom, egyszínű tónusokba. Kicsi lakás esetén felejtsük el a nagy mintás tapétákat vagy a sötét színű falfelületeket, ezek optikailag összenyomják a teret és fokozzák a zsúfoltságérzetet. Amennyiben nagyon ragaszkodunk a most divatos rusztikus tapétákhoz és mély árnyalatokhoz, csupán az egyik falfelületet borítsuk be vele. De ebben az esetben is meleg árnyalatokat használjunk. A harsány színek nem kedveznek az érzelmeinknek, és cseppet sem teremtenek harmóniát a lakásban.

Figyelem: Az álmennyezet színe egy-két árnyalattal legyen világosabb, mint a falaké.  


Dekorálj egyforma méretű képekkel!
Jótékony minták – kedvező formák


A visszafogott színeket keltsük életre különböző kiegészítőkkel, például színes, puha párnákkal, mécsesekkel, ágyterítővel vagy egyéb textíliákkal, azonban semmi esetre se alkalmazzunk nagy felületen terjedelmes mintákat. A kis lakásra az apró virág- és geometrikus minták mellett jótékonyan hatnak a csíkos felületek. De igyekezzünk minél kevesebb mintát és színt használni. Nem célszerű sok felületet váltakoztatni és alkalmazni egyszerre. Válasszunk ki egyfajta járólapot, csempét és parkettát, és ezt vigyük végig az egész lakáson.
További térnövelő hatást keltenek a ma divatos minimálstílusú bútorok. A fal mellett szemmagasság alatt húzódó és vízszintesen terjeszkedő darabok ugyanis vizuálisan nyújtják a teret. Az áttetsző üvegfelületek, legyenek akár polcok, akár ajtófrontok, szintén kedvezően hatnak a kis terekre. Használjunk tehát minél több üveget, ezzel légiessé tehetjük a lakást.

Tipp: A szekrények ajtajára – főleg a konyhabútor ajtófrontjaira – ne tegyünk robusztus fogantyúkat. Ezek ugyanis a bútoraink ékszerei. Egy kis lakáshoz kecses, filigrán fogantyúk illenek, a termetes modellek pedig csak a káoszérzetet erősítik.

Helytakarékosság

Egy kis lakás esetében talán még fontosabb, hogy ne halmozzuk fel a felesleges tárgyakat, vagy ha már összegyűltek a kacatok, lomtalanítsunk! Minél kevesebb dolog van elöl, annál áttekinthetőbb és tágasabb maga a tér. Így igyekezzünk megszabadulni a nélkülözhető tárgyaktól, a szükséges holmikat pedig rendszerezzük. Dobozoljunk, rekeszeljünk, szelektáljunk, és végül keressük meg a legmegfelelőbb helyet a mindennap vagy csak ritkán használt dolgainknak. A faltól falig beépített gardróbszekrény sokat segíthet ezen a problémán. De amennyiben lehetőségünk van rá, építtessünk be minden kihasználatlan sarkot. Különösen azok nyerhetnek így sok tárolóhelyet, akik tetőtéri lakással rendelkeznek. A „haszontalan” tereket beépítve ugyanis lényeges tárolófelületet kaphatunk.

A nagy tükörfelületek és az álmennyezet növelik a teret
Tipp:
Értékes négyzetmétereket nyerhetünk, ha kis lakásunkba praktikus tolóajtókat szereltetünk.


Térbűvölő kellékek

A különböző dekorációs kellékek helyes megválasztásával tovább zsonglőrködhetünk a centiméterekkel. Az ablakokat ékesítsük légiesen könnyed, áttetsző függönyökkel, amelyek fátyolként fedik a kilátást, de díszíthetjük a panorámát kecses római rolóval is, a lényeg, hogy mellőzzük a dúsan leomló, sötét színű vagy nagy mintás drapériákat, ezek ugyanis optikailag összenyomják a teret.

Használjunk nagy tükörfelületeket. Ennek kapcsán azonban vegyük figyelembe a feng shui íratlan szabályait, miszerint a tükröt még véletlenül se tegyünk a bejárattal vagy a franciaággyal szembe. Egy jó ponton felfüggesztett darab azonban megduplázza a teret. Amennyiben a falakat tovább dekorálnánk, használjunk kicsi és közepes méretű, lehetőleg egyforma vagy hasonló stílusú keretekben díszelgő képeket. Készíthetünk bájos képfalat, gondosan egymás alá és mellé rendezett képekből, azonban a monumentális festményeket felejtsük el, ezek kizárólag a nagy és impozáns falfelületeken mutatnak.

Legújabb a címlapról:

„Úristen, telefonfüggő vagyok?”

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Narancshéjprojekt: ne dobd ki, készíts belőle tárgyakat!

Nyakig ülünk a hóban és a déligyümölcsszezonban. Mire kitavaszodik, többkilónyi citrushéjat dobunk ki. Ennél jobb ötletünk van!

London legtutibb hotelszobája

Vágyni lehet rá, bejutni szinte lehetetlen. Harc folyik a vendégéjszakákért. A várólista végtelen hosszú, de akinek van pénze, könnyebben befoglalhat. Amúgy semmi luxus: bed and breakfast only.

Ide költöztette családját a világhírű szakács

Annyira elege lett apósából, hogy Angliából a tengerentúlra tette át székhelyét Gordon Ramsay. Új otthona Los Angeles legfelkapottabb negyedében, a Beckham család közvetlen szomszédságában található....

Füvesítsd az ebédlőasztalod!

Több hónapja alszik odakint a természet, egyre jobban hiányzik a zöld. Íme, egy rafinált találmány, mely visszacsempészi mindennapjainkba az üdeséget.

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14