Otthon

Tengerparti hangulat a lakásban

Ha a tenger morajló zúgását nem is, a hangulatát könnyedén otthonunkba csempészhetjük. Nincs is másra szükség, mint néhány színes kagylóhéjra, csigaházra és egy-két jól megválasztott kiegészítõre.

Tengerparti csokor

A nyaralás alatt összegyűjtögetett színes kagylóknak, kavicsoknak, apró csigaházaknak otthon már kevésbé találjuk meg a rendeltetését, és gyakran csak ide-oda kallódnak. Ne hagyjuk, hogy a nagy gonddal összeválogatott emlékeinkből idővel a fiók alján lapuló vicik-vacakok váljanak: az alábbi ötlet segítségével különlegesen látványos szobadísz válhat belőlük.

Válasszunk ki egy nagyobb átmérőjű üvegvázát, majd keressünk egy ennél kisebb átmérőjű műanyag flakont, aminek vágjuk le a tetejét. A virágvázaként szolgáló flakont helyezzük bele az üvegváza belsejébe, majd töltsük fel az üvegváza és a műanyag flakon közti üres részt az összegyűjtött csigaházakkal, kagylóhéjakkal és fadarabokkal.

Minél sűrűbben helyezzük el a díszeket a vázában, annál biztosabban tartják a flakont. Végül helyezzük el a virágcsokrot a vízzel megtöltött belső vázába.

Kellékek: üvegváza, műanyag flakon, kagylóhéjak, csigaházak, uszadék fa, virág.

„Felcsigázott” függöny

Ha a tengerparti üdülés alkalmával összeszedegetett változatos alakú csigaházakat, apró kagylóhéjakat szívesen tartjuk szem előtt, akkor frissítsük fel ablakunkat nyárias látvánnyal.
Ezek a tengeri mütyürök ugyanis nem csupán üvegben, tálban díszíthetik otthonunkat, de a függönyökön is remekül mutatnak. A kagylódíszítés fehér háttérrel mutat a legjobban, így válasszunk ki egy sima fehér függönyt, s ezzel az első lépésen már túl is vagyunk.

A kagylókat, csigákat vékonyka hegyű fúróval lyukasszuk át (a vékonyabb héjú csigaházak átfúrását akár egy vastagabb tűvel is megoldhatjuk), végül pedig vékony fehér cérnával varrjuk fel őket a függönyre. Természetesen előtte nem árt levenni a függönyt a karnisról, mert vízszintes felületen könnyebben megy a varrogatás.

Tipp: A kagylóhéj, csigaház vékonyabb részét könnyebb átlyukasztani.
Lazább anyagból készült függönyre kevesebb és kisebb méretű darabokat varrjunk fel, nehogy lehúzzák a függönyt.

Kellékek: fehér cérna, tű, olló, fúró, kagylóhéj, csigaház.

Keretbe zárt nyaralás

A legjobban sikerült „nyaralós” fotónkat stílszerűen keretezhetjük a tengerpartra kisodort hordalék fa felhasználásával készült fényképtartóval. A keretnek szánt fadarabok lehetnek különböző formájúak, csak arra ügyeljünk, hogy nagyjából hasonló méretűeket válogassunk össze. A keretet adó négy fadarabot apró szögekkel illesszük össze, majd jöhet a hátlap rögzítése is. Ehhez vágjunk ki a keretnél minden oldalon 2-3 mm-rel kisebb darabot egy vastagabb kartonból, helyezzük a fadarabok hátuljára, és kárpitostűzőgéppel vagy apró szögekkel rögzítsük. A keretbe szánt képet fotósarokkal rögzítsük a háttérhez.

Kellékek: négy darab hordalék fa, vastag kartonpapír, kalapács, apró szög, kárpitostűzőgép, négy darab fotósarok.

Felfüggesztett emlékek

Az egyszerű, ám frappáns megoldással igen bohókás falidíszt készíthetünk. A ruhacsipesszel rögzített fotók előnye, hogy ha meguntuk, akkor kedvünkre csereberélgethetjük a felcsipeszelt képeket. Háttérnek szerezzünk be egy kiszuperált képkeretet, és fessük le fehérre, majd hagyjuk megszáradni. A háttérként szolgáló kartonpapír színét tetszés szerint válasszuk meg, bár  leginkább fehér háttérrel érvényesülnek a tenger kék színei. Feszítsünk ki keresztben egy madzagot, és a két végét apró szöggel vagy tűzőgéppel rögzítsük a keret széleihez. A keretet akár kagylóhéjakkal is dekorálhatjuk.

Kellékek: képkeret, vastag kartonpapír, kalapács, apró szög, kárpitostűzőgép, fehér festék, madzag, fa ruhacsipesz, kagyló.

Tengerpart a fürdőszobában

A nyaralás hangulata elkísérhet bennünket a fürdőszobába is. Ezt legfőképp úgy érhetjük el, ha az üde, friss tengeri hangulatot erősítő kék és fehér színkombinációra helyezzük a hangsúlyt. E két szín használatával garantáltan nyári hangulatot teremthetünk fürdőnkben, a látványt pedig a természetből vett tárgyakkal – jelen esetben a törülközőtartót megtestesítő uszadék fával – tehetjük teljessé.

További dekorációs ötletek:

Tengerparti nyaralás hiányában sem kell azonban csüggednünk, mert néhány készen kapható kiegészítővel lakásunkban is megteremthetjük a magunk tengerparti hangulatát.

• Keress egy szép üvegtálat vagy -vázát, tömd tele apró kagylókkal, kavicsokkal, és helyezd jól látható helyre!

• Látogass el valamelyik dekor- vagy barkácsáruházba, és tegyél szert egy-két jópofa kiegészítőre: fából faragott, festett világítótornyok, vitorlások, sirályok, delfinek garmadája közül válogathatsz.

• Vásárolj tengericsillag- vagy delfinmintás bordűrt a fürdőszobába!

• Húzz kék-fehér csíkos huzatot a díszpárnákra!

• A falakat díszítsd fekete-fehér, tengerpartot ábrázoló poszterekkel!

Ez a helyes világítótorony nemcsak remek dekoráció, ugyanis mécsestartóként is funkcionál (Fotó: KIKA)

Az igazi strand hangulata költözhet a fürdőszobába a tengeri motívumokat megelevenítő dekorációkkal (Fotó: Schafer Butik)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Halacskás úszógyertyák (Fotó: KIKA)

Kagyló alakú üvegtálak (Fotó: KIKA)

 

A kék-fehér színű, tengericsikóval és csillaggal mintázott törülköző is jól illik a fürdőszobát uraló hűvös hangulathoz (Fotó: Schafer Butik)

Konyhai függöny világítótoronnyal és vidám sirályokkal (Fotó: Schafer Butik)

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top