Cédrusliget a Balatonnál – II. rész

– Csak nem volt kénytelen lemondani a kiviről? – kérdezem együttérzéssel.

– Azt azért nem – mondja Gyuri bácsi nevetve –, most is van egy; három éve ültettem, és úgymond mesterséges táplálással tartom életben; minden évben kiszórok alá több ezer forint értékű talajsavanyító szert. Azért mindennel nem tudom ezt megcsinálni, mégis olykor-olykor hagyom magam elcsábítani. Tavaly például Szombathelyen megláttam egy gyönyörű rododendron bokrot, és bár tudva tudom, hogy ez a savanyú talajoknak a növénye, mégis elültettem a kertemben. Persze aztán el is pusztult szegény. Bármilyen furcsa, akármennyi tapasztalata van is az embernek, kudarcai mindig lesznek a kertészkedésben, de azt hiszem, ez nem szégyen, mert az az igazán természetes, hogy az élet viharaiban az ellenszéllel is meg kell küzdeni. Szerencsére azonban a sikerből mindig több van, főleg akkor, ha az ember figyelembe veszi a környezet adottságait. Így én is beláttam, hogy érdemesebb inkább előnyben részesíteni a környék szép vadnövényeit.

Talán nem hallott még a Balaton-felvidék – sajnos kipusztulóban lévő – ritkaságáról, a nagy ezerjófűről. Ennek a citromillatú, rózsaszín cirmos virágú növénynek óriási mennyiségű illóolaj van a leveleiben, amit arról is lehet látni, hogy a napfény felé tartva olyan, mintha tűvel át lenne szurkálva: ezek az illóolaj-csatornák. Régi megfigyelések szerint ennek a növénynek az őshazája Kis-Ázsiában van, és minden bizonnyal ez volt a bibliai “égő csipkebokor”, mert nagyon forró nyári napokon a levelekben lévő olaj lángra lobbantotta. Feltehetőleg tehát ez a jelenség tudományos magyarázata. Most már látja, hogy ebben a kertben minden szál virágnak, fának és bokornak megvan a saját, érdekes története.

Megkóstolom a hely “specialitását”, az érett fügét, és közben eszembe jut, hogy Gyuri bácsi a minap épp ennek a karéjos levelű, gyönyörű fának a szaporításáról beszélt a televízióban. Bálint gazdának mindig van mondanivalója, hiszen a kertben állandóan történik valami, meg hát száz számra érkeznek a kérdések is levélben, alkalmasint mellékletekkel – beteg falevéllel, különleges alakú terméssel. Ezekre is kell válaszolni. És persze itt van az a bizonyos hölgyismerős, akit majd két évtizede hétről-hétre tanítgatni kell a kertészkedés fortélyaira. A keresztnevét nem is tudjuk, csak úgy szólítjuk: “Kedves Húgom!”

– Hát ahogy az életrajzomból kiderül, igazából nincs is kedves húgom. De amikor úgy tizenhat-tizennyolc évvel ezelőtt elkezdtem írni ezeket a leveleket, rájöttem arra, hogy ehhez ki kell alakítani valamilyen elképzelt figurát. Legyen mondjuk egy fiatal tanítónő, három gyerek mamája, a férje meg egy kicsit olyan “Lüke Aladár”, aki mindent megcsinál, amit mondanak neki, de csak akkor csinálja, ha mondják. Tulajdonképpen az egész család feje a “Kedves Húgom”, ő az, aki minden fontos kérdésben dönt, jól elviseli a férjét is, és így békességben él az egész család. Mindemellett természetesen boldogan művelik a kertet. Amikor írok, mindig erre gondolok, és látom magam előtt a húgom barna szemét, ahogy figyeli, amit én mondok neki, és hol egyetért velem, hol meg nem, de aztán mindig meg tudom győzni arról, hogy többnyire ezekben a kérdésekben nekem van igazam.

Ugye tudja, hogy a kerteknek is van kora, és felismerhető bennük a női élet valamennyi periódusa? Mert hát a kert a képzeletünkben csakis nőnemű lehet. Itt van például a fiatal kert, kevés tartalommal, de sok ígérettel, és aztán ezek az ígéretek többé-kevésbé megvalósulnak, sok örömöt vagy csalódást hoznak. Aztán mondhatom példának a harmincadik születésnapját ünneplő füredi kertemet, ezek a legszebb évek, minden a virágzó korszakát éli, éretten, kiteljesedve, majd ettől kezdve szép lassan minden egy lefelé hajló szakaszba kerül, és ha ebben a kritikus időszakban a kertnek nincs jó gazdája, akkor nagyon gyorsan képes lerobbanni. Mert a növények túlnőnek egymáson, nincs semminek sem elég helye, kiszorulnak a virágok, sok az árnyék, elmohásodik a gyep, és ugyanúgy, mint az ember életében, bekövetkezik a klimax, és ha ilyenkor nem tudnak vele mit kezdeni, akkor nagyon hamar megöregszik és elpusztul. De ha elég okos a kert gazdája, akkor ezt a drámai időszakot nagyon szépen át tudja vészelni, mosolyogva, bölcsen visszatekintve a múltra, még bölcsebben előretekintve a jövőbe, új célokat tűzve maga elé, akkor még sok mindenen mód van változtatni. A kert, amellett hogy sok apró boldogságot ad, sikerélményt és kikapcsolódást, abból a szempontból is rendkívül figyelemreméltó, hogy képes az alapvető megújulásra, és ennélfogva akár példaértékű is lehet az ember számára.
Hát “Kedves Húgom”, ennyi fért a mai beszélgetésünkbe.