A Stohl szomszédjáé miért zöldebb?

Feleségemmel, Évával az első közös otthonunk az Avar utcában volt, egy belső kertes házban. A 28 négyzetméteres, fél szuterén lakás befelé nézett, és ez gyakorlatilag olyan volt, mintha saját kertünk lett volna. Nagyon élveztük a hangulatát. Ezután egy újpesti lakótelepre költöztünk, és már nem kellett soká várnunk, hogy valódi kerttulajdonosokká váljunk. Éva családjából szinte mindenki Fóton vett telket, amikor erre olcsón volt lehetőség. Ahogy a rokonságból meghallotta valaki, hogy van egy eladó telek az utcában, azonnal szólt, akarjuk-e? Mondtuk, hogy persze. Valahogy összeszedtük rá a pénzt, és egyszer csak lett egy 160 négyszögöles telkünk egy rendes kis betonalapú faházzal.

Különös érzés volt, mert nekem előtte ez a telekre járás mindig olyan idegesítőnek tűnt: egyfelől talán azért, mert nekünk nem volt, másfelől mert soha nem értettem, miért mennek az emberek minden hétvégén a kényelmetlenségbe; oda, ahol dög meleg lesz, és semmi mást nem lehet csinálni, csak túrni a földet. Csak annyit láttam, hogy nincs nyaralás, kirándulás, csak a folytonos cihelődés. Elsőre nehezen fogtam fel, hogy ettől kezdve ugyanez történik velem is, de aztán hamar kiderült, nagyon jó kis hely ez a fóti telek; nem volt messze Pesttől, ezért folyton kijártunk bulizni: évadzáró, évadnyitó, születésnap minden ott zajlott. Egyszóval nem azt az élményt kaptam a telektől, amitől féltem. Ráadásul még élveztem is, hogy egyre jobban néz ki.

Stohl András

Igaz, az első kertépítésem nagyon mókásan sikerült: elhatároztuk legjobb barátommal, Soós Péter rendezővel, hogy nekilátunk füvesíteni. Fölgereblyéztük a földet, és szórni kezdtük a fűmagot, majd klasszul le is hengereltük; igen ám, de az iszonyú, orkánszerű szél miatt, az eredmény a nullával lett egyenlő. Nagyon nagyokat röhögtünk magunkon, ahogy minden erőnkkel, négykézláb próbálkozunk a vetéssel, persze sikertelenül. Annyit persze elértünk, hogy a mellettünk lévő két telken gyönyörűen nőjön a fű. Szóval a szél segítségével befüvesítettük a szomszédokat.

Ez volt tehát az első kert, de az igazi még néhány utcával feljebb váratott magára. Egy alkalommal aztán Éva és Luca izgalmas hírrel jött vissza a környékbeli sétáról: van egy eladó ház, csodás kilátással a domboldalra. Ennek a lehetőségnek nem lehetett ellenállni; Stohlék fogták magukat, és búcsút mondtak Budapestnek. Fót már nemcsak hétvégi bulizós hely lett, hanem ettől kezdve az állandó otthont jelentette.

Ez a kert, amit itt látsz, akkoriban még nem volt az igazi, mindamellett, hogy a ház, és a hozzá tartozó 200 négyszögöles telek döbbenetes adottságokkal rendelkezett. A lila akáctól kezdve különböző tuják, fenyők, ritka növények voltak benne – szóval egy fantasztikus botanikus kert volt az egész – de minden meglehetősen elhanyagolt állapotban. Fótnak az a tulajdonsága, hogy homokos; ha nem locsolsz, pillanatok alatt kiég minden. Én nem voltam



egy nagy odafigyelős kertes ember akkoriban, ezért a kertet továbbra is bulizásra használtuk, sütögettünk, bográcsoztunk; a fű meg elég gyatra állapotba került. Azzal tisztában voltam, hogy előbb-utóbb változtatni kell ezen, de azt is tudtam: egy igazán szép kerthez nagyon sok idő kell, vagy pénz. Akkor jött a televíziózás, és ez adott bizonyos fajta anyagi lehetőséget: elhatároztuk, hogy mindenképpen szakemberre bízzuk a telket, és fölmérettük egy kertépítő mérnökkel. Negyedik éve lakunk itt, és most tavasszal végre azt mondhattuk: erről álmodtunk. Most tényleg úgy néz ki minden, mint egy kert. Ehhez azt is tudni kellett, hogy én milyen típusú ember vagyok: nem valószínű, hogy a fűnyíróval, slaggal kelek minden reggel, ezért próbáltunk okosakat kitalálni: most a locsolásról automata öntözőrendszer gondoskodik, a fenyők, tuják alját körbevevő faforgács-szigetek pedig megakadályozzák a föld kiszáradását. 

A Stohl szomszédjáé miért zöldebb? – II. rész>>