 |
A gombamérgezések döntő többségéért a gyilkos galóca, ez a barnás-zöldes vagy fehéres, arányos, közepesen vastag tönkű, széles karimájú szép gomba felelős. Manapság a kórházak kellőképpen fölszereltek a mérgezési tünetekkel jelentkező páciensek kezeléséhez, s ezáltal jelentősen csökkent a halálos kimenetelű mérgezések száma. Ezzel együtt évente még mindig jó néhány ember hal meg, elsősorban azért, mert nem mutatta meg zsákmányát szakértőnek. A nagyobb piacokon kötelezően akad vizsgáló ember, persze attól még előfordul, főleg vidéken, hogy a gyűjtő tanácstalanul ténfereg, hol is lelne közülük egyet. Ezért aztán nem árt mindenkinek tudni, melyek azok a teljességgel kétséget kizáró ismérvek, amelyekről fölismerhető a gyilkos galóca. Először is a kifejlett galóca a következőképpen néz ki: karcsú, világos tönkje öt-tizenöt centi hosszú, kalapja ehhez illő, maximum félarasznyi, amelynek színe fehéres, barnás, zöldes. A tönkön fölül gallér, alul bocskor. Az egészen fiatal példányok „tojásban”, burokban nőnek, ezek fölpattanása után marad vissza a két fontos ismérv, a gallér és a bocskor. Illata enyhe kórházi fertőtlenítővel átitatott nyers krumpliéra emlékeztet. A galócafélék kinézete is eléggé jellegzetes. Egyetlen igazán finom, ehető fajtájuk a császárgomba. Narancssárga, vörös, vörösesbarna színű, s meglehetősen elüt mind a légyölő (a „klasszikus” vörös-fehér pöttyös), mind a párduc (barna, kenyérhéjszerű pörsenésekkel, szigetekkel a kalapon), mind a citromgalócától (utóbbit kissé zöldes színéről nevezték el, egyébiránt a gomba szaga egyértelműen fertőtlenítőre emlékeztet). A galócák családjának legveszedelmesebb tagja a fehér gyilkos galóca, mert az ízletes tarló őzlábgombához hasonlít. Sajnálatos továbbá, hogy – a túlélők elbeszélése szerint – ízük meglehetősen finom, nem érezni rajtuk a méreganyagot.
(Melyek a leggyakoribb mérges gombák, és hogyan ismerhetőek fel? Mi a teendő gombamérgezés esetén? Milyen szabályokhoz tartsák magukat a gombagyűjtők? A válaszokat a Családi Lap májusi számában találják.)
