Üvegfestészet

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Az üvegfestés alapvetõ technikáit természetesen már az ókori Egyiptom embere is ismerte. Számára azonban nem azt az átlátszó, leginkább ablakként funkcionáló ipari anyagot jelentette az üveg, mint amit a mai embernek.
Az egyiptomiak az átlátszó üveget még nem ismerték, mivel a megolvasztott homok alapvetően színes. A különböző színű üvegeket ásványok, fémoxidok hozzáadásával érték el. Az üveg első felhasználási módja a cseréphez volt hasonló: főleg balzsamtartó edényeket készítettek belőle. A későantik kor jellemző dísztárgya volt az aranyfóliás üvegamulett.

Két áttetsző üveglap közé egy vékony aranylapocskát helyeznek, ami már önmagában ábrázol valamit: az egyik legismertebb darab pl. egy római arisztokrata család tagjait. Ez a tárgy az üvegfestés egyik legegyszerűbb technikáját alkalmazza, ami valójában nem is jár együtt az üveg megfestésével.

Egy-két századdal később, azonban, a bizánci falmozaikokon az üveg felhasználásának igen bonyolult és monumentális alkalmazásával találkozunk.

A bizánci építészet célja nem a templom külsejének hangsúlyos megformálása, hanem egy magasztos atmoszférát, felemelő érzést kiváltó belső tér kialakítása volt. Az apró üvegdarabkák pedig -amiből egy egész festmény áll össze- visszaverik a fényt, csillognak, különösen ha még arany vagy ezüst zománcréteggel is bevonják. Még gazdagabb, természetfeletti hatást értek el azzal, hogy a kis kockákat különböző szögekben ragasztották a falra, így azok a fényt változatosan tükrözték vissza.

A gótikus katedrálisok üvegablakait a XIII. században készítették. A festmény tervrajzát egy festő készítette el, majd egy üvegfestő műhelyben létrehozták a megfelelő színű és alakú üveglapokat. De mivel a színes üveg elég nehéz, és sok színt még nem tudtak ezen a módon létrehozni, egy zománccal megfestett üveglapot tettek több áttetsző lap közé.

A színes üveglapok átengedik és megszínezik a fényt, így az a templomot különleges módon világítja meg. Ezek a színes, leggyakrabban szenteket ábrázoló üvegfestmények tehát tulajdonképpen ugyanazt a célt szolgálták, mint a bizánci mozaikok.

A XIX. század végén és a századfordulón a szecessziós iparművészeti tárgyak és festett ablakok soha nem volt virágkort hoznak az üvegművesség életébe. A XX. században a mű értékét egyrészt a technikai bravúr adja, másrészt a művészi elképzelés határozza meg, így a műfaj iparművészetből újra képzőművészetté válik.
Olvass tovább

Hozzászólások