Otthon

Hogyan építsünk sziklakertet?

A sziklák a természetben többféle módon jelenhetnek meg: magányos kõtömbök rendszerint idegen helyrõl származnak, leginkább a hegyvidék magasabb területérõl kerültek a sík vidékre.




A kő hossztengelyével a lejtő irányában helyezkedik el, mögötte a feltorlódott földben szívesen telepszik meg egy-egy virágos növény. A legjobban alkalmazható kerti motívum mintájául az előbukkanó föld alatti kőzet szolgál. Ebben az esetben a kövek réteges elhelyezésére kell nagy gondot fordítani.

Növények beültetésére ebben az előfordulásban a hasadékok nyújtanak lehetőséget, illetve a tetejükre kerülhet alacsony cserje, esetleg magasabb évelő. Létezik még a természetben törmelékmező, ami azonban a kertben meglehetősen idegenül hat, ezért alkalmazása igen ritka.





Amennyiben lejtős a kertünk és déli, keleti fekvésű, bátran belefoghatunk sziklakert építésébe. A természetben „sziklakerttel” a hegyvidékek magasabb régiójában találkozhatunk, ahol árnyékot csak az előbukkanó sziklák és a cserjék lombozata ad. Ezért nekünk is törekedni kell arra, hogy minél naposabb fekvésbe tervezzük, hogy növényeink jól érezzék magukat.

Az elegendő napfény mellett másik igen fontos szempont a nedvesség. A sziklakerti növények tavasszal igényelnek viszonylag nagyobb mennyiségű nedvességet, de ilyenkor sem tűrik az állandó vízborítottságot, ezért kötött talaj esetén mindenképpen gondoskodni kell a víz elvezetéséről. Tavasszal inkább sűrűbben, de kevesebb vizet kell adni, nyáron és ősszel pedig nem igényelnek sok nedvességet.





Miután tehát kitaláltad a sziklakerted helyét, a föld kitermelése után 25-30 cm vastagságban zúzott követ, vagy kavicságyat kell készíteni, és erre kerülnek a sziklák. Mindig a rézsű aljára kerüljenek a nagyobb kövek, felfelé haladva kerülhetnek az egyre kisebbek. A sziklák elhelyezésénél törekedjünk a lehető legtermészetesebb kialakításra, nem az a cél, hogy minél többet mutassunk egy kőből, inkább kevesebb látszódjon belőle, a rézsű teteje felől földdel takarva, ahova kisebb cserjéket, évelőket ültethetünk.

A sziklakert síkja soha nem függőleges, mindig követi a rézsű dőlését, az így kialakuló sziklaközökbe kevés föld elhelyezése után színes virágú évelőket lehet beültetni. Sziklakertet lehetőleg ősszel építsünk, a növények beültetésével azonban várjuk meg a tavaszt, addigra a kövek elfoglalják végleges helyüket. A kövek lehető legkisebb elmozdulását úgy érhetjük el, ha az alját alaposan kitömjük földdel, így szilárdabban fognak állni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top