Szentély a fürdõszobában

Talán nem egyértelmű, hogy az önfejlesztésre miért kell ekkora figyelmet fordítanunk. Joggal mondhatják sokan, hogy (például munkájuknál fogva) nincs szükségük dolgozószobára, már rég nem tanulnak, és irogatni az ebédlőasztalnál, olvasni pedig a fotelban szoktak. Egy ázsiai ember erre csak csóválná a fejét, mondván: „az út a fejlődés maga”, de magyar példával élve a jó papról, aki holtig tanul, beláthatjuk, hogy a tanulás nem jelent egyet a könyvek fölé görnyedéssel.

Funkcionálisan persze az a legkiválóbb, ha a dolgozószoba kerül ide, ám ha ilyenre nincs szükség, vagy az átcsoportosítás nem lehetséges, még számtalan módon betöltheti a szerepét ez a terület. Lehet egy nyugodt sarok, ahol elmélázunk, ahol végiggondoljuk kisebb-nagyobb problémáinkat, elmélyedünk egy könyvben, átlapozzuk a szakmai folyóiratokat; vagy tehetünk ide egy polcot, amin a szívünkhöz közel álló, szellemében értékes tárgyak helyet kapnak. Fontos, hogy megértsük: lakhelyünknek ez egy olyan kisugárzású tere, amely leginkább segíti, hogy elvonuljunk, gondolatainkba mélyedjünk, megértsünk dolgokat – ezt az erőt kell a lehető legjobban kihasználnunk.

Ha ránézünk bágua-térképünkre, a legritkább esetben fordul elő, hogy olyan funkciójú helyiségek szerepelnek a cikkelyben, ahol az elmélyülés első ránézésre „adná” magát. És ezzel eljutottunk a feng shui egyik legsarkalatosabb problémájához: hogyan rendezzük át a teret anélkül, hogy falakat kelljen áttörnünk, hogy a konyhából mondjuk hálószobát csináljunk, de mégis megfeleljen a lakás a feng shui erőviszonyainak? A válasz: apró, de nagyon határozott változtatásokkal – leginkább azzal, hogy tudjuk, mit miért és hogyan használunk, tehát tudatosuljon bennünk a terek és a bútorok szimbolikus funkciója.

Esetünkben vegyük például azt, hogy a tanulás területére a konyha és az étkező esik. Természetesen használjuk a helyiségeket eredeti rendeltetésük szerint, de áldozzunk néhány sarkot a „szellemiség oltárának”. A konyhában például betehetünk egy szép akváriumot vagy egy kis télikertet, aminek látványába belefeledkezve filozofálgathatunk mosogatás vagy krumplihámozás közben. Az étkezőt berendezhetjük nagyon kényelmesen, hogy mindenkinek legyen az asztal körül egy saját trónja, ahol a gondolataiba mélyedhet, olvasgathat vagy beszélgethet. Ha van rá mód, az egyik sarokba betehetünk egy fotelt, egy könyvespolcot vagy egy szekretert, hogy még jobban megteremtsük az elvonulás lehetőségét.

Ügyeljünk arra, hogy mindez indirekt módon is működik – tehát ha rosszul használjuk (ki) a teret, elveszítjük vagy visszájára fordítjuk azt az erőt, amit a térrész képvisel. Fenti példánk nagyon jó erre: óhatatlan ugyanis, hogy ahol egy több tagú család lakja a konyhát és az étkezőt, ott mindig nyüzsgés és zsivaj van. Ezt pedig meg kell szüntetnünk, különben azt fogjuk tapasztalni, hogy hiába van külön szobája, a gyerek nem tanul, hiába kényelmes a nappaliban a fotel, mégsem tudjuk kiolvasni a könyvünket, és egyébként is úgy érezzük, hogy egy percre sem maradhatunk magunkra.

Ilyenkor, ha tudunk, változtassunk drasztikusan: a nagyobb családi étkezéseknek csináljunk helyet a nappaliban, a gyerekeket szoktassuk rá, hogy a saját szobájukban játszanak, viszont engedjük meg nekik, hogy az étkezőben csinálják a leckét, vagy hogy elüldögéljenek velünk a konyhában. Rendezzük be ezeket a helyiségeket csendet, nyugalmat árasztó, de nagy energiájú pasztellszínekkel (pl. halvány lilával), legyen félárnyékos (eredetileg észak-keleten volna!), szigeteljük a zajtól, tereljük el az „átmenő forgalmat”. Fontos, bár nem túl népszerű tanács: ezen a térrészen mellőzzük a TV vagy a rádió használatát! Füleljünk inkább saját gondolatainkra.

Hasonlóan járhatunk el, ha hálószobánk a tanulás lakhelye vagy a nappaliból kell leválasztanunk egy csöndes sarkot.

Első hallásra szokatlan, de remek lehetőségeket rejt, ha a fürdőt használjuk elmélkedésre– ebben az esetben csak a család időbeosztását kell jól megszervezni, vagy építeni egy újabb mellékhelyiséget, ami valóban funkcionális. Tehát bármilyen szokatlan helyzettel állunk szemben, találjuk fel magunkat! Gondoljuk úgy erre a térrészre, mint egy szentélyre (aszerint, kinek mit jelent a szó), és biztosan ráérzünk a megoldásra.