Őrangyal cikkek

Kempingezz biztonságosan

Kempingezni külön életérzés, és hogy csak jó emlékekkel térjetek haza, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a felszereléstől a tűzgyújtásig.

Vannak, akik imádnak kempingezni, míg másoknak ez nem pihenés lenne, hanem kiképzés, így ők inkább az apartmanokat vagy a szállodákat preferálják. A kempingezők viszont élnek-halnak a szabadságért, a természetért. Igen, ám, de egy kempingezésre jobban fel kell készülni, mint ha egy hotel kényelmét választanánk. Összeszedtük, mit vigyünk magunkkal, ha el akarjuk kerülni a vészhelyzeteket, vagy éppen könnyedén kezelni tudjuk őket. Van, aki az egész házat magával viszi, és olyan kényelemben kempingezik, mintha otthon lenne, míg mások minél inkább nomádabb körülmények között szeretnének pihenni. Mire lesz szükségünk?

Úti cél

Mindenképpen nézzünk utána, hogy a megjelölt úti cél milyen. Milyen időt ígérnek az otttartózkodásunk idejére, vannak-e mérgező növények, milyen állatokra kell számítani. Nézzünk utána, hogyan kell viselkedni, ha az adott terület vadállátával találkoznánk?

Sátor

Vicces, de már sátrat sem feltétlenül kell magunkkal vinnünk, sok úgynevezett glamping működik telepített luxussátrakkal, vagy aludhatunk egyszerűen a szabad ég alatt is. Ha viszünk magunkkal sátrat, akkor választhatunk kidobhatósat vagy hagyományosat. Előbbi összecsukását otthon, indulás előtt mindenképpen gyakoroljuk jól be, mert különben nyugtatóra lesz szükségünk a családi béke megőrzése érdekében.

A sátorhelyet körültekintően kell megválasztani. Mi például egy esős időszakban a bledi tó partján egy kisebb árvizet vészeltünk át, hiszen a völgyben található, lejtős kempingen folyt át a környező hegyekről lezúduló esővíz…Érdemes a sátorhelyet a terület legmagasabb pontjára tenni.

Kempingezz biztonságosan

Fekhely

A teljesen fapados megoldás a habszivacsmatrac vagy jógaszőnyeg, amit sportoláshoz is használnak, de láttam már szörfösöket a parton egy szál hálózsákban a deszkájukon aludni, nekik tehát még erre sem volt szükségük. Aztán vihetünk magunkkal felfújható matracot, akár franciaágy méretűt, ennek hátránya, hogy pumpát is csomagolni kell vagy úszókat megszégyenítő méretű tüdő szükséges… Ráadásul, ha hálótársunk fordul egyet éjjel, mi is a matraccal együtt hullámzunk… Ami szerintem a legjobb komfortérzet és macera arányt hozza, az az önfelfújós matrac: ez kicsit vastagabb, mint egy habszivacs szőnyeg, viszont nem nekünk kell felfújni, igaz egy csöppet több helyet foglal.

Nem mindegy a hálózsák megválasztása sem, érdemes ebből is olyat venni, ami az adott helynek megfelel: értelemszerűen más hálózsákra lesz szükségünk a tengerparton, mint a hegyekben.

Étkezés

Műanyag tányérokat, evőeszközöket vigyünk magunkkal, hogy a környezetet is kíméljük, ne eldobhatót csomagoljunk. Bicska is legyen nálunk, hiszen egy éles késre egy kempingezés során többször szükségünk lehet, a bicska pedig összecsukható, így balesetmentesen eltehető.

Gondoskodjunk ivóvízről. Ha a csapvíz megfelelő, akkor legyen nálunk egy nagy palack, amiben magunkkal vihetjük a sátorhoz a vizet. Ha vadkempingezünk, vigyünk magunkkal palackos vizet, így elkerülhetjük, hogy esetleg fogyasztásra nem alkalmas vizet igyunk, és betegek legyünk.

Egy mini grillező gázfőző is jól jön, de a legtöbb kempingben tűzrakásra is van lehetőség. Mindig ügyeljünk rá, hogy a főzés közben nehogy parázs menjen a sátorra, és kigyulladjon, főzzünk a sátortól a lehető legtávolabb. A munka végeztével pedig a tüzet teljesen oltsuk el. Szakszerűen úgy kell eloltani a tüzet, hogy lelocsoljuk az összes parazsat, majd szétkotorjuk a hamut. Ezután érintéssel mindenképpen meg kell győződni, hogy elég nedves és elég hideg. Szabály, hogy ha túl forró ahhoz, hogy hozzáérjünk, akkor nem szabad felügyelet nélkül hagyni.

Itthon a természetvédelmi területeken tilos a vadkempingezés és büntetik is, máshol viszont a megtűrt kartegóriába tartozik. Ha vadkempingezünk, a tűzgyújtási tilalomnak mindenképpen nézzünk utána.

Megfelelő ruházat

Ha sokat túrázunk a nyaralás alatt, akkor vigyünk magunkkal egy jól kitaposott túrabakancsot, így nemcsak azt kerülhetjük el, hogy egy új lábbeli feltörje a lábunkat, de a magas szárú, speciális cipővel a bokaficamokat is mellőzhetjük. A meghűlést elkerülhetjük jó minőségű, vízhatlan ruházattal. Mindig ügyeljünk rá, ha hosszabb túrára megyünk, legyen nálunk jól elzárva, nedvességtől óvva váltás ruha.

Gyógyszerek, kötszerek

Baleset mindig történhet, akár a vacsora elkészítése közben megvághatjuk az ujjunkat. Steril géz és ragtapasz mindig legyen nálunk, ahogyan kézfertőtlenítő és sebellátásra, bőrfertőtlenítésre is alkalmas készítmény. A rovarcsípésekre és egyéb kiütésekre való krém, valamint kullancsok kiszedésére alkalmas csipesz.

Vészhelyzet

Ha túrázni indulunk, sose tegyük egyedül, ha mégis, értesítsük róla ismerőseinket, családtagjainkat, így ha baj van, ők tudnak segítséget kérni. Telefont, iránytűt és térképet mindig vigyünk magunkkal, így még ha térerő nincs is az adott területen, könnyebben tudunk tájékozódni.

TIPP: Érdemes zseblámpát is tenni a hátizsákba, ha lehet olyat, ami nem elemes, hanem amit mi tudunk tekeréssel vagy más módon feltölteni, így elkerülhető a lemerülő elem okozta probléma. Tűzszerszám, lehetőleg gyufa is legyen nálunk, síp, zsebkés, valamint magas energiatartalmú szelet.

Kempingezz biztonságosan

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top