Öltözködjünk

Nyaralj okosan: így pakolj az útra!

Amikor a hétköznapok mókuskerekéből kiszabadító utazás közeleg, az ember azt sem tudja, mihez kapjon, hogy a várva várt pihenés olyan csodásan sikerüljön, mint ahogyan azt remélhetjük. Álmodozunk, tervezgetünk, bújjuk az internetet, na meg szép ruhákat vásárolunk. Hatszor megváltoztatjuk a képzeletbeli bőröndünk tartalmát és gondolatban ezerszer átéljük a nyaralás minden várható örömét.

Arra azonban véletlenül sem gondolunk, hogy itthon hagyhatunk valamit, aminek a csomagunkban lenne a helye. Pedig akik jártak már úgy, hogy valami nagyon fontos dolgot hagytak otthon egy nyaralásról, jól tudják, hogy mennyit számít, ha összeszedetten és tudatosan készülünk az útra, és módszeresen pakolunk el mindent. Természetesen kivitelezhető, hogy minden szükséges dolgot magunkkal vigyünk, ám a gyakorlat a legtöbb esetben azt mutatja, hogy szinte lehetetlen apróbb hiányosságok nélkül megúszni a nyaralást. Legyen az itthon hagyott cucc naptej vagy épp egy papucs, valljuk be, nem szívesen töltjük azzal a drága időnket üzlet után kutatva, hogy pótoljuk a hiányosságot.

Réteges öltözést

Ha hosszabb útra mégy, feltétlenül a hely kihívásainak megfelelő ruhatárral készülj. Ugyanis egyáltalán nem mindegy a pakolás szempontjából, hogy egy luxushotelben szállsz meg a tengerparton, vagy egy helyi panzióba foglaltál szállást. De bárhová utazol, a legjobban akkor jársz, ha a réteges öltözködés elvét követed, és olyan jól kombinálható darabokat teszel a bőröndbe, amelyek nem túl súlyosak, de mégis praktikusak. Legyen persze köztük csinos, trendi darab is, ha lesz hová felvenned, na meg olyan, ami strapabíró. Abban, hogy milyen lábbeliket pakolsz be, ugyancsak nagy szerepe van annak, hogy hol nyaralsz.

Nyaralj okosan: így pakolj az útra

A legjobb, ha a bőrönd aljára kerülnek a kevésbé gyűrődő darabok, míg a nyári ruhák, blúzok inkább a csomag tetején utazzanak. A hajtogatást felejtsd el, ugyanis sokkal több helyed lesz a bőröndben, ha feltekered a ruháidat. Ráadásul így nem is gyűrődnek annyira.

Fontos dolgok, amelyek sokszor itthon maradnak:

  • okmányok, iratok
  • GPS
  • pénztárca
  • toll
  • fürdőruha, fürdőnadrág
  • papucs
  • napszemüveg
  • sapka vagy kalap
  • fájdalomcsillapító

További cikkek a trendekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top