Öltözködjünk

6 dolog, amit ne vegyél meg a leárazáson

Elkezdődtek a hatalmas leárazások, csábító kedvezményekkel és ilyenkor sajnos hajlamosak vagyunk olyasmit is hazavinni, aminek semmi értelme. Összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot, hogyan kerüld el a felesleges cuccok beszerzését.

Túl bő

“Majd felveszek hozzá egy övet” – szoktuk mondani, de aztán végül mégse hordjuk sosem. Határozottan támogatjuk az oversize stílust, de az nagyon ritkán jelenti azt, hogy egy mérettel nagyobb holmit veszünk fel. És mivel jó varrónőt igen nehéz találni, azzal se hitegessük magunkat a leárazás dacára sem, hogy majd bevetetjük azt a felesleges öt centit mellben. Ha nem illik tökéletesen a testünkre, jobb ott hagyni.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

Túl szűk

“Majd belefogyok” – ez a másik sokat hallott felkiáltás, de senkinek nem javasoljuk. Akkor sem, ha biztosak vagyunk benne, hogy tényleg le tudunk fogyni. A legtöbb ember számára frusztráló olyan holmikat nézegetni a szekrényben, amik arra emlékeztetik, hogy fogyni szeretne. Maradjunk inkább a méretünknél, és ha valóban megtörténik a fogyás, még mindig megvehetjük a kisebb holmikat. Végül is nem kell annyira sokat várni a következő leárazásra.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

Túl kényelmetlen

Lehet, hogy egyébként pont a méretünk egy ruha vagy egy cipő, de valahogy mégsem az igazi érzés már a próbafülkében sem. Esetleg hónaljban egy picit szoros, de nem tűnik vészesnek vagy kicsit dörzsöli a sarkunkat. Nem érdemes kockáztatni, inkább keressünk egy másikat, akármennyire olcsó.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

Vacak anyag

Lehet, hogy egyedül vagyunk a minőségi alapanyagok iránti elhivatottságunkkal, azt is tudjuk, hogy a műszálas kötöttáru sokkal olcsóbb, mint a pamut vagy a gyapjú. Az akril hiába néz ki aránylag jól, amikor megvesszük, általában egy szezont is alig bír ki bolyhosodás és általános állagromlás nélkül. Pont leárazáskor érdemesebb gyapjút, esetleg kasmír választani, hogy olcsóbban megússzuk a hosszabb távú befektetéseket.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

Nem megfelelő szín

“Nem pont az én színem, de olyan szép” – ismerős? De ha sárgítja, zöldíti a bőrünket, hiába gyönyörű, biztosan soha nem fogjuk felvenni. Jó esetben persze elajándékozhatjuk. Legalább.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

Hatalmas árkülönbség

Pontosan tudjuk, milyen csábító egy 25 ezer forintról mondjuk 3 ezerre leárazott ruha lehetősége. Majdnem 90 százalékkal olcsóbb, 22 ezret spórolok vele! Na persze, de ha nem hordod, pont 3 ezer forintot dobtál ki az ablakon. Nem azt mondjuk, hogy ne vegyük meg, ami nagyon le van árazva, csak azt, hogy ne ez legyen a fő motiváció.

6 dolog, ami ne vegyél meg a leárazáson

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top