Öltözködjünk

Trend 2017: ez a divat idén nyáron

Az idei legnagyobb kihívás az lesz a trend követőinek, hogy olyan izgalmas kombinációkban találjanak összhangot, melyek a mintákkal dominálnak és a színekkel játszanak.

Ahogyan minden évnek, 2017-nek is megvan a meghatározó színe. Az idei divatszín a Pantone Intézet szerint a greenery, vagyis a lombzöld. Ám azoknak, akik a zöldért, vagy épp ezért az árnyalatért nem lelkesednek, nem kell tűkön ülve várni a jövő évet, ugyanis van még jó néhány szín, amely ugyancsak meghatározó az idei kollekciókban. Az egyik a rózsaszín, amelynek szinte minden árnyalata trendi, de azok, akik sárga darabokat viselnek szívesen, ugyancsak találnak majd kedvükre valót a választékokban. Azok a szerencsések, akiknek jól áll a testszín, nyáron bátran viselhetik azt. A visszafogott, lágy pasztellszínek szerelemesei pedig feltöltődhetnek ezeknek ez egyszerű, de nagyszerű színeknek a világában, ugyanis szerencsére visszaköszönnek a legtöbb kollekcióban.

A mintákkal nem finomkodtak idén a divatdiktátorok, nincsenek apró, jelentéktelen formák, inkább a harsány, látványos darabok dominálnak. Az örök kedvenc, a virágminta mit sem vesztett előkelő helyéből 2017-ben. De csak azok járnak jól ezzel, akik bátran viselik a harsány, szinte kiabáló motívumokat. A csíkos is marad a topon minden formában és kivitelben. A cuki pöttyös cuccok a fekete-fehér alapra koncentrálnak, aki trendi akar lenni, nem érdemes más színben viselnie azokat.

Trend 2017: ez a divat idén nyáron

Akik saját stílusukat is érvényesíteni szeretnék idén, akadály nélkül megtehetik. Ugyanis az év kihívása, hogy a mintákat, színeket és agyagokat úgy kombináljuk, hogy azok trendik legyenek, és mégis sajátos összhangban tündököljünk bennük még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, nem egyszerű keverni a darabokat. Mivel a ruhákon sok esetben a nagy minták dominálnak, az extrém kiegészítők idén háttérbe szorulnak. A nőies darabok közül a szoknyák kapnak nagyobb teret, de a lenge nyári ruhák is hódítanak idén.

További cikkek a trendekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top