Öltözködjünk

Elhunyt Carla Fendi

A világhírű divattervező hétfő este, 80 éves korában hunyt el, hosszú betegség után.

Carla Fendi testvéreivel, Paolával, Annával, Francával és Aldával közösen vezette a szüleik 1925-ben alapított divatvállalkozását. Carla irányítása alatt szerzett a római divatház fokozatosan nemzetközi hírnevet, és ért el külföldi sikereket, elsősorban az Egyesült Államokban.

A Fendi eredetileg szőrme- és bőráruval foglalkozott, a testvérek a második világháborút követően léptek be a szülők üzletébe, 1964 óta vezették közösen az üzletet. “Anyám mindig azt mondta, hogy mi, öten egy kéz öt ujja vagyunk. Mindegyikünk nagyon fontos” – mesélte korábban Carla Fendi.

Elhunyt Carla Fendi

Mindegyik nővér más-más üzletágat irányított: Paola a szőrmekollekcióért, Anna a bőráruért és kiegészítőkért, Alda a terjesztésért, Franca a reklámért és ügyfélkapcsolatok ápolásáért felelt, Carla pedig az üzletvezetést koordinálta. A Fendi nővéreket a 60-as években a divat és elegancia úttörőiként tartották számon, vállalkozásuk gyorsan túlnőtt az olasz határokon. A 60-as években kezdtek együtt dolgozni Karl Lagerfeld német sztárdizájnerrel.

A 90-es évek válságot hoztak a Fendi-háznak, a szőrme ugyanis nem felelt meg akkoriban a politikai korrektség követelményének, így a Fendi testvérek a családi vállalkozás 51 százalékát eladták a Luis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) francia konszernnek és a Pradának.

2001-ben aztán az LVMH megszerezte a Prada részesedését is. Az LMVH befektetései segítségével a vállalkozás ismét növekedni kezdett. Carla Fendit a divatház tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. 2007-ben hozta létre a Carla Fendi Alapítványt, amely művészeti, kézműves projekteket és társadalmi célokat támogat, egyebek mellett a spoletói zenei fesztivált, valamint a Santa Cecilia római zeneakadémiát.

“A szépség és a kultúra alkotja világunk létfontosságú oxigénjét. Megőrzésébe fektetem minden energiámat” – fejtette ki egykor Carla Fendi.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top