Öltözködjünk

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

A szupermodelleket alapesetben úgy képzeljük el, mint Naomi Campbellt. Hosszú lábú, vékony, nagyon magas szépségek, akik királynőként lépdelnek a kifutókon vagy pózolnak a kamerák előtt. Bár legtöbbjükre igaz ez a sarkított leírás, akadnak, akiknek alig 170 centis magasságuk ellenére is sikerült kitűnniük a modellek közül. Sőt, egyiküknek még magát Naomit is sikerült kispadra küldenie.
10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Twiggy – 172 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Talán senkinek sem kell bemutatni az összetapadt szempillájú, csodálkozó tekintetű Twiggyt, aki a ’60-as években egy személyben borította fel a modellügynökségek addigi normáit. Nem elég, hogy akkoriban is nagyon alacsonynak számított a modellek között, de vékonyka, fiús alkatával és rövid hajával az angol lány alaposan kilógott az akkori szépségideálok sorából. Ennek ellenére – vagy tán épp ennek köszönhetően – világhírű lett, kapkodtak utána a magazinok, a divatmárkák. Karrierje csúcsán az ötszörösét kereste egyetlen óra alatt annak, amit egy átlag angol honfitársa egy heti munkáért hazavitt.

1965-ben, mindössze 16 éves korában egy fodrászatban kitett fotója alapján fedezték fel, és nagyon rövid idő alatt nemzetközi szinten is keresett modellé vált. 1967-től Amerikában építgette karrierjét, de csak további három évig. 1970-ben úgy döntött, felhagy a modellkedéssel, és más irányba terelte életét. Több filmes munkája és zenei próbálkozásai is voltak – két Grammy-díjat is nyert a The Boy Friend című filmért. Még David Bowie egyik albumának borítóján is szerepelt. Bár alkata miatt rengeteg támadás és kritika érte, miszerint személyében egészségtelen szépségideált mutatnak a fiataloknak, ő maga számtalan alkalommal nyilatkozott róla, hogy sohasem fogyókúrázott, vékony alkata genetikai adottság.

Jenny Shimizu – 168 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

A 49 éves japán-amerikai modell volt az első ázsiai származású lány, aki a Prada kifutóján lépdelhetett, sőt az a megtiszteltetés is érte, hogy ő nyithatta meg a divatház egyik bemutatóját a ’90-es években. Egy ilyen felkérés a modellvilágban egyet jelent a teljes sikerrel és népszerűséggel, amiben neki is része lehetett. Volt a CK One arca, dolgozott a Donna Karan, Jean Paul Gaultier vagy a Thierry Mueller márkáknak is, és szerepelt számos filmben is eddigi karrierje során.

A pletykarovatokba mégsem ezért került be. Sokkal inkább azért, mert a ’90-es években nem más, mint Angelina Jolie szeretője volt. A színésznő a nyilvánosság előtt is felvállalta leszbikus kapcsolatát Shimizuval, amiről úgy nyilatkozott, ha nem lett volna akkor férjnél, biztosan összeházasodik Jennyvel. De nem Jolie volt az egyetlen A-listás sztár, akivel kapcsolata volt a modellnek. Állítása szerint Madonna szeretője is volt egy darabig, ahogyan ő maga jellemezte viszonyukat, a “titkos szexrabszolgája” volt az énekesnőnek. Madonna sosem vállalta fel vele való kapcsolatát.

Laetitia Casta – 169 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Mindössze 15 éves volt, amikor felfedezték a francia származású lányt, aki az azóta eltelt csaknem 24 év alatt sikeres modell- és filmes karriert is felépített. GUESS-lányként kezdte pályafutását, majd 1997-2000 között a Victoria’s Secret angyalkájaként is csodálhattuk a szépséget, aki ha kicsit kihúzza magát, még a 170 centit is eléri. Szerepelt minden létező divatmagazin címlapján, és persze minden magára valamit is adó luxus márka felkérte már, hogy bemutassa ruháit a kifutókon.

Láthattuk többek között a Louis Vuitton, Vivienne Westwood, Ralph Lauren vagy Roberto Cavalli divatbemutatóin is. Több mint 10 éve a L’Oréal szépségnagykövete, valamint több parfüm arca is volt már, köztük a Dolce & Gabbana Pour Femme illatának. A háromgyerekes anyuka jelenleg Louis Garrel francia színésszel él együtt, és Ingmar Bergman, Jelenetek egy házasságból című művében játszik a párizsi Théâtre de l’Œuvre-ben.

Georgia May Jagger – 170 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Jerry Hall és Mick Jagger lányaként kihívás lett volna számára nem a rivaldafényben karriert építeni. De miért is tette volna? 16 évesen szerződtette le az első modellügynökség, azóta többek között már a Miu Miu, a Chanel és a Versace dicatháznak is dolgozott – persze a teljes lista ennél jóval bővebb.

Magasságát biztosan nem édesanyjától örökölte, ugyanis míg Jerry Hall 183 centisen hódította meg a ’70-es években a divat világát, addig lánya mindössze 170 centi magasra nőtt. Eddigi sikereit látva azonban a hiányzó centik ellenére sem marad le anyukájától, a mai szelfimániás világban ugyanis Instagram- és egyéb közösségi oldalakon összegyűjtött követőinek száma alapján óriási befolyással van a fiatalokra – már ami a divatot illeti. Ez pedig komoly tárgyalási alapot jelent mostanság, ha a fizetésekről van szó.

Cara Delevingne – 173 cm

Évek óta az egyik legkeresettebb modell, pedig ő is épp csak kicsivel nőtt magasabbra 170 centinél. Felsorolni szinte lehetetlen, mennyi márka arcaként vagy épp azok kifutóján láthattuk már. 2011 óta modellkedik, 2012-ben és 2014-ben is elnyerte az Év modellje díjat a British Fashion Awardson, emellett a színészettel is kacérkodik. Remek pedigréje van ahhoz, hogy sikeres legyen: tehetős családba született, Londonban nőtt fel, a Belgravia városrészben, ami világviszonylatban is az egyik leggazdagabb kerületnek számít. Keresztapja Nicholas Coleridge, a Condé Nast lapkiadó birodalom igazgatója, keresztanyja pedig Joan Collins színésznő.

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Felvállaltan diszpraxiás, emiatt gyerekként komoly nehézségei adódtak az iskolában, ezért idővel egy művészetet és drámát oktató iskolába íratták át szülei, remélve, hogy ott több sikerélménye lesz a tanulásban, a problémák miatt ugyanis kezdett a depresszió eluralkodni rajta. Végül pár hónap után otthagyta azt a sulit is, és testvére, Poppy Delevingne sikereit látva úgy döntött, ő is modellkedni fog. Mondhatni bejött a számítása.

Devon Aoki – 165 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Valószínűleg ő a legalacsonyabb szupermodell, mégis, már 16 évesen a Versace arca lett az amerikai lány, nem mást, mint Naomi Campbellt leváltva a tisztségről. Bő 16 éve modellkedik, anno Kate Moss protezsálta be őt a modellvilágba. Szerepelt többek között a Chanel, a Moschino, a Hugo Boss és az Yves Saint Laurent kampányában és persze divatbemutatóján is, és mondani sem kell, a divatmagazinok is lelkesen tették őt címlapjukra az elmúlt években.

Karrierje nagyon fiatalon, 13 évesen kezdődött, 14 volt, amikor a Storm Modell Ügynökség leszerződtette. Szerepelt jó pár videoklipben, felkérte rá Elton John, a Duran Duran és a Ludacris is. Persze a filmezést sem hagyta ki ő sem, a Sin Cityben és a Halálos iramban 2. részében is láthattuk. Férjével két gyerkőcöt nevelnek, egy kisfút és egy kislányt.

Kate Moss – 170 cm

Egyértelmű, hogy ő sem maradhatott le a listáról, hiszen mégiscsak Kate Moss az, akinek neve legelőször az eszünkbe juthat, ha az átlagnál alacsonyabb szupermodellekről van szó. A ’90-es évek kétes értékű heroin sikk megtestesítője és mondhatni vezéralakjai is, szöges ellentéteként az akkori, Cindy Crawford vezette szupermodell csapatnak, akik éppen nőies alakjukkal és hosszú lábukkal váltak világhírűvé. A 2000-es évek közepén drogproblémái miatt a H&M vezetésével még a divatcégek egy része is kihátrált mögüle és sorban mondták fel a szerződéseket, de végül sikerült visszatalálnia a normális életbe, már amennyire az övéről ez elmondható.

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Nincs divatmárka, akinek ne dolgozott volna, vagy ha van, akkor annak valószínűleg ő nem akart modellkedni. Dobott piacra saját ruhakollekciót a Topshoppal, neve pedig a parfüm osztályokon sem cseng ismeretlenül. 43 évesen az alakja épp oly vékony, mint karrierje kezdetén. A 0-s méretőrületet (nálunk kb 34-esnek felel meg), ami nem kevés tinilánynak okozott álmatlan éjszakákat és anorexiás éveket, nagymértékben köszönhetjük neki és a hozzá hasonló alkatú modelleknek – vagy azoknak, akik őket első számú divatikonoknak állították be. Egy lánya van, a 14 éves Lila Grace Moss-Hack. Hogy követni fogja-e anyját, és modell lesz belőle, még nem tudni. Eddig egy divattal kapcsolatos megjelenése volt, amikor múlt évben a Vogue Italia címlapján szerepelt anyjával.

Emily Ratajkowski – 170 cm

Robin Thicke Blurred Lines számához forgatott klipje meghozta számára a sikert, abban ugyanis ő volt a barna hajú csaj, aki (fél)meztelenül a srácok körül táncikált. Ő sem nőtt túl magasra, ennyi azonban épp elég hozzá, hogy egy kis magamutogatással párosítva keresetté tegye az amerikai lányt. Az erotikus fotózás sem áll tőle távol, 2012-ben az egész világ láthatta őt kitárulkozni a Treats! magazinban (majd persze az egész világhálón), de a divatházak is felfigyeltek már rá.

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

Először 2015 őszén, Marc Jacobs kifutóján láthattuk, a múlt évi tavaszi/nyári kollekció bemutatóján, az elmúlt években pedig szerepelt már jó pár divatmagazin címlapján is, nyilvános megjelenéseivel, öltözködésével pedig szintén tele vannak a divatlapok. Mostanság filmes karrierje is kezd beindulni, legalábbis a Holtodiglan című film, amiben a Ben Affleck által játszott karakter szeretőjét testesíti meg, kapott pár Golden Globe- és egy Oscar-jelölést is.

Marilyn Monroe – 166 cm

10 topmodell, aki elvileg túl alacsony ahhoz, hogy modell legyen

A szőke szexszimbólum ugyan elsősorban színésznő volt, azért nem kell megfeledkezni róla, hogy nemcsak mozgófilmek maradtak róla, de számtalan divatfotó is emléket állít a fiatalon meghalt Marilyn Monroe-nak. Pedig ő sem volt magas, nőiesen gömbölyded alakjához 166 centis magasság társult – persze a szexi magassarkúk mindig ott voltak hódító eszköztárában.

Hányattatott gyerekkora volt, nevelőszülőknél és árvaházakban nevelkedett, tizenévesen szexuálisan is molesztálták. Többször is férjhez ment, először 16 évesen a szomszédjában lakó fiúhoz, hogy elkerülje az újbóli árvaházba kerülést. De a férjek között tudhatta Joe DiMaggio baseball játékost és Arthur Miller írót is, igaz, hosszú házasság egyikből sem lett.

1945-től fotómodellkedett, filmszerepeit, amelyekkel világhírűvé vált, az ’50-es években kapta. Sikerei ellenére is számos lelki problémával küzdött, gyógyszerfüggő volt, depressziótól és szorongástól szenvedett. Mindössze 36 éves volt, mikor 1962-ben barbiturát-túladagolás következtében meghalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top