Öltözködjünk

Lerombolja Ivanka Trump divatbirodalmát az apja elnöksége

Egy befolyásos apuci a legtöbb esetben lendíteni szokott lánya üzleti vállalkozásán. Ivanka Trump esetében azonban úgy tűnik, hiába lett az övéből amerikai első embere, a Donald Trump körüli botrányok két ököllel rombolják le az elért sikereket.

Nem most kezdődött

Már az elnökválasztási időszak alatt a figyelem középpontjába került Ivanka Trump saját nevét viselő életstílusmárkája, amely ruhákat, kiegészítőket, ékszereket és illatszereket is forgalmaz. Apja ellenfelei mindent megtettek, hogy őt is a lehető legrosszabb fényben tüntessék fel, így a jogosulatlan védjegyhasználat miatt indított per, amit az olasz Altuzarra nyújtott be ellene múlt év nyarán, óriási sajtóvisszhangot kapott. Állításuk szerint Ivanka több cipőjük dizájnját is lemásolta, majd jóval olcsóbban, saját neve alatt dobta piacra. A képeket látva valóban nagy a hasonlóság, és ez enyhén szólva sem etikus. Az elnökválasztási hercehurca miatt azonban jóval nagyobb port kavart ez az eset, mint az a – sajnos – több tucat másik, ami hetente előfordul, főleg a fast fashion márkák háza táján.

Az sem tett jót a márkának, mikor kiderült, a Trump-termékeket Kínában és más külföldi országokban gyártják, a botrány kirobbanása után gyorsan le is kerültek az Ivanka Trump-termékek a cégbirodalom központi oldaláról.

Lerombolja Ivanka Trump divatbirodalmát az apja elnöksége

Ezen kívül Donald Trump üzleti birodalma ellen még a kampányidőszak alatt indított bojkott is kiterjedt lánya vállalkozására, annak termékeit éppúgy tömegesen kezdték elutasítani az amerikai vásárlók, mint apja öltönyeit. A hivatalos indoklások szerint pedig az elmúlt hetekben épp azért került le a Nordstrom és más nagy üzletláncok kínálatából a márka, mert jelentős keresletcsökkentés mutatkozott iránta. Ha így van, az könnyedén betudható a 2016-os év negatív reklámhadjáratának.

Más kérdés, hogy a #GrabYourWallet és a mellé betársult #BoycottIvanka mozgalmak az elmúlt hetekben akkora fogyasztói tömeget tudtak megmozgatni a közösségi oldalak segítségével, amelyre már a nagy áruházláncoknak is fel kellett figyelniük, akár bevallják, akár nem. Pláne, hogy nemcsak a Trump család márkái, de az azokat forgalmazó áruházak is az elutasítás középpontjába kerültek.

Ez utóbbi teóriát erősíti meg az Ivanka Trump márka nyilatkozata is, miszerint a márka iránti keresletnek köszönhetően folyamatosan bővítik a termékkategóriákat és az értékesítési csatornákat, ennek köszönhetően pedig 2016-ban is jelentős éves bevételnövekedést könyvelhettek el.

A pénz és a hatalom

Bár az amerikai elnökökre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok lazábbak, mint amit Európában megszoktunk, Trump idén januárban még a beiktatása előtt nagy kötegnyi irattal jelent meg a sajtó előtt, hogy azt demonstrálja, cégbirodalmának teljes vezetését hivatalosan is átadja fiainak, és még egy sor más lépést is tesz annak érdekében, hogy befolyással való visszaélésnek még csak a gyanúja se merülhessen fel vele szemben.

Apja nyomdokaiba lépve Ivanka is hasonló elhatározásra jutott, és szintén bejelentette, mind a Trump Vállalatcsoport, mind pedig a saját nevét viselő életstílusmárka vezetéséből kiszáll, hogy három gyermekét nevelje, és a frissen Washingtonba költözött családját koordinálja, valamint apja munkáját segítse. Férje ráadásul az elnök főtanácsadója lett, így emiatt is indokolttá vált lemondása. Hiába azonban háttérbe vonulása, és hiába tűnhetnek első blikkre körültekintőnek apja lépései is, azok messze nem szavatolják a valóságban azt, hogy az elnök ne szerezzen tudomást a továbbra is az ő vagy lánya tulajdonában lévő cégek működéséről, és “fű alatt” ne intézkedjen néhanapján, ha a szükség úgy kívánja.

Lerombolja Ivanka Trump divatbirodalmát az apja elnöksége

Erre pedig jócskán volt példa eddig is. Felháborodott Twitter-bejegyzést osztott meg, mikor Ivanka márkáját száműzték januárban a Nordstrom áruházból, és korábban is minden alkalommal hangot adott nemtetszésének, ha lányát ért támadásokról volt szó. Ráadásul még Kellyanne Conway, Trump tanácsadója is vágja alatta a fát az olyan törvényellenes megszólalásaival, mint amikor egy közelmúltbeli fehér házi interjú során kampányolt Ivanka márkája mellett, arra buzdítva a tévénézőket, menjenek és vásároljanak még ma egyet belőle.

Persze Ivanka is kihasználta a lehetőségeket, hogy saját márkáját reklámozza. A kampányidőszak alatt számos rendezvényre saját kollekciójából választott öltözéket és kiegészítőket, amelyekről aztán cége nem feledkezett meg infókat posztolni a közösségi oldalakon, hogy kedvet csináljanak ezzel is a vásárláshoz. Ez pedig nem maradt el, minden érintett ruhát pillanatok alatt elkapkodtak az üzletekből.

Az a bizonyos nőtípus

Pedig Ivanka akár egy szerethető figura is lehetne ebben a játszmában, ha apja megtanulná, mit jelent a politikai korrektség és a kulturált viselkedés fogalma. Szép és divatos háromgyerekes édesanya, jóképű férjjel az oldalán, ráadásul okos is, tekintve az eddig elért üzleti sikereket. A Vanity Fair és a The New York Times még a választási kampány időszakában is el tudott vonatkoztatni apja kirohanásaitól, és csupa pozitív jelzővel illette személyét.

Látszólag ő volt a megtestesítője annak a modern, nagyvárosi nőnek, amelynek életére oly sokan vágynak Amerikában. Erre épült fel eddig az Ivanka Trump-brand is, azonban apja nőket lenéző, lekezelő, hímsoviniszta szemléletmódja és “beszólásai” olyannyira felhergelték öntudatos vásárlóközönségét, hogy úgy döntöttek, nem kérnek semmiből, ami “trumpos”. Az pedig teljesen érthetetlen számukra, hogy egy “közülük való” nő hogyan támogathat ennyire kitartóan egy olyan öntelt és arrogáns alakot, mint Trump – még akkor is, ha az apja. Nem véletlen, hogy az eredetileg idén márciusra tervezett új könyve, a Women Who Work kiadását is odébb tolta májusra a kiadó, hogy kicsit csituljon a bojkott körüli botrány.

Az Ivanka Trump márka esetén még ha idővel el is tudnának vonatkoztatni Ivankától, családnevétől már jóval nehezebb lenne. A Trump név ugyanis fogalommá vált, akár tetszik, akár nem. Ahogyan az elmúlt évtizedek alatt az üzleti sikerrel vált egyenlővé a nagyközönség számára (elnökké választását is jórészt ennek köszönheti Trump), úgy most az elnök viselkedéséből fakadó negatívumok ragadnak rá lemoshatatlanul. A fogyasztó pedig végső soron nem szorul rá, hogy mindenáron Ivanka Trump-logós ruhákba járjon. A 100-200 dollár közötti árkategóriában (30-60 ezer forint), ahová ruhái tartoznak, bőven találhatnak a kozmopolita amerikai nők és anyák más márkákat is, amelyekre a politikai zűrzavar nem vet baljós árnyékot és amelynek képviselője is hitelesebb számukra, mint Ivanka.

Az üzleti elemzők ennek ellenére nem vélekednek úgy, hogy Ivanka divatbirodalmának végleg befellegzett, de az eddigi sikerek és bevételek várhatóan elmaradnak a jövőben, ezért érdemes lehet megfontolni a külföldi piacok felé történő terjeszkedést is. Olyan országok felé, amelyek fogyasztóinak mindennapi életét nem hatja át az amerikai belpolitika, és így kevésbé érzékenyek a Trump körüli botrányokra. Már ha van ilyen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top