nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Személyre szabott, de macerás és méregdrága: ez az haute couture

Haute couture kollekciót tervezni borzasztó drága és időigényes mulatság, minőségét szigorú szabályok védik, miközben hasznot alig hoz a divatházak számára. Akkor mégis mi tartja életben?
Benecz Judit
f Ajánlom

Ezért időről időre felmerül a kérdés, képes-e fennmaradni az igazi haute couture, vagyis a magas szabászat 19. században gyökerező szabályrendszerével a 21. században? A divatházak számára a választ természetesen a haszon mértéke adja meg. 

Egy kis történelem

A francia haute couture 1857/58-ig nyúlik vissza, az elnevezést Charles Frederick Worth angol származású, de Párizsban alkotó szabómesterhez kötik. Ő  határozott meg elsőkét átfogó szabályokat arra nézve, mi felel meg a legmagasabb minőségi szintet képviselő ruhakészítésnek.

Az általa indított Worth and Bobergh divatház volt az első, ahol egy ruha készítése nem a vásárlói elképzelésekből indult ki, hanem az évente négy alkalommal bemutatott kollekciók darabjaiból választhatták ki tehetős kuncsaftjai az áhítottakat. Azokra persze már akkor is érvényes volt, hogy a legjobb minőségű anyagokból, teljes mértékben kézzel készüljenek. A ruhatervezésnek ez a formája forradalminak hatott, vásárlói között voltak a kor Európájának arisztokratái, az uralkodóházak tagjai és a leghíresebb színésznők, mint Sarah Bernhardt is.

A szigorú előírások felett ma a Chambre syndicale de la haute couture francia állami szervezet őrködik, amely a ma is érvényes kritériumokat 1945-ben foglalta írásba. Az a divatház válhat couture házzá, amelyik biztosítja, hogy a ruhákat teljesen a megrendelő alkatára készíti el, és legalább két próbát garantál a kliens számára a készítés ideje alatt. Emellett a divatháznak egy legalább 15 alkalmazottat foglalkoztató atelier-t (vagyis műhelyt) kell fenntartania Párizsban, ahol a ruhák készülhetnek, és évente kétszer, a párizsi Haute Couture divathéten be kell mutatnia egy-egy teljesen új, legalább 35 darabból álló kollekciót, amelyek között lennie kell nappali és esti viseletnek is. A személyre szabott ruháknak minden részletükben kézzel kell készülniük, minden rátétet, díszítést, gyöngyös berakást és hímzést kézzel kell hogy elkészítsenek hozzájuk. A kész ruhát magasan képzett és kivételes szakértelmű szabó állítja össze műhelyében, ahonnan félkész darabok sosem kerülhetnek ki, csakis a kész remekmű.

Az első repedések

A ’60-as évek radikális változást hoztak a divat világába is. Egyre nagyobb volt a távolság a valóság és az haute couture-fantáziák között. Míg az álomszép ruhák közül csak pár darab érhette meg, hogy valóban megvásárolják, és legalább egyszer viseljék őket, addig viszonylag szűkebb volt a kínálat a való élet eseményeihez. A szexuális forradalom, a Beatles, a hippimozgalom elindulása egészen új, egészen más korszakot nyitott meg, mint ami előtte volt. A változás Londonból indult és azt hozta magával, hogy a fiatal divattervezők már nem akartak mindenáron megfelelni a couture szabályainak, sokkal inkább a fiatal korosztály elvárásaihoz illesztették kollekcióikat, még ha ezzel le kellett is mondaniuk a tagságról. A fiatalok ugyanis mást igényeltek az elit körökben is.

A ready-to-wear (RTW), vagyis készruha vonal iránt egyre nagyobbá vált a kereslet, ami a divatházaknak is jót tett, hiszen a bevételt elsősorban azok generálták. Christian Dior átütő sikert aratott “New Look” kollekciójával és azzal, hogy a couture kifinomultságát belevitte a készruha vonal tervezésébe is.

A ’60-as években még az haute couture kollekciók vezettek be egy-egy új trendet, amit aztán a ready-to-wear darabok átvettek és felfuttattak. Ez történt a szoknyahosszok kurtításával az említett évtizedben, vagy amikor Saint Laurent 1967-ben bemutatta nadrágokkal operáló darabjait, amelyeket követett a RTW nadrágkosztümös kollekció. A ’80-as évek óriási puffos ujjai, hangsúlyos vállrészei is az haute couture kollekcióknál kezdték pályafutásukat, majd váltak a készruha-kollekciók révén egy évtized szimbólumaivá.

A ’90-es évekre azonban trenddiktáló szerepét egyre inkább elveszítette az haute couture, ha ma arra vagyunk kíváncsiak, milyen irányvonalak várhatók egy-egy tavasz/nyári vagy őszi/téli szezonban, sokkal inkább a pre vagy a resort kollekciókat érdemes nézegetni.

Még valami változott az 1800-as évek óta. Ez pedig Európa világban betöltött szerepe. Vezető gazdasági hatalmáról már rég le kellett mondania, a globalizációnak köszönhetően pedig a magas művészeti értékek sem kizárólag itt jönnek létre, és terjednek el a világ más részeire. A divatiparban ma már számos amerikai, ázsiai vagy épp valamely arab országból származó tervezőt találhatunk, akiknek a kreativitása páratlan, és ruháik alig maradnak el minőségben egy francia haute couture darabtól. Népszerűségüket látva pedig feltehető a kérdés: vajon válhatnának még az eddiginél is keresettebbé, ha couture házként működhetnének?

Kevesek kiváltsága

Valódi haute couture ruhát ráadásul még az igazán gazdagok közül sem engedhet meg mindenki magának. Áruk 30 ezer dollár környékén, vagyis kb. 8 millió forinttól indul, és a határ a csillagos ég. Melania Trump Christian Dior haute couture esküvői ruhája például 100.000 dollárba került, aminek árából itthon már egy csinos családi ház is építhető. Ilyen őrült drága ruhát a dollármilliárdosok sem vásárolnak szíre-szóra, jellemzőbb, hogy a valóban különleges alkalmakra, mint egy esküvő, készíttetnek maguknak egyedi ruhakölteményeket, pláne, hogy soha többé nem fogják azokat még egyszer felvenni. Az árak miatt a vásárlói kör is roppant szűk, világszinten jó, ha ezren vannak, akik fizetőképes keresletet jelenthetnek.

Manapság pedig az sem teszi vonzóvá őket, hogy megvásárlásuk igencsak komplikált és időigényes. Párizsig kell utaznia annak, aki látni akarja élőben is a kollekciót, majd a kiválasztott darab elkészítése is további heteket vesz igénybe, az alatt többször is vissza kell térni a ruhapróbák idejére. Már aki hajlandó rá. Karl Lagerfeld már pár évvel ezelőtt egyfajta “magánjetes üzletként” jellemezte a couture-t, ugyanis a Golf-öböl arab vásárlói elvárják, hogy francia szabályok ide vagy oda, a ruhát szállítsák házhoz, ha próbálni kell. Ettől persze az elkészítés ideje még mindig nem válik rövidebbé.

A mézesmadzag: demi-couture

Ezzel szemben ott van a készruha vonal, amelynek drágább darabjai vetekednek egy couture ruha kidolgozottságával, miközben a vásárló akár online is megveheti őket a luxus webáruházak valamelyikéből.

Ezek az úgynevezett demi-couture vagy semi-couture ruhák igaz, hogy nem garantálják az alkatra szabás exkluzivitását, árban már egy jóval szélesebb elit számára elérhetőek. 4000-5000 dollártól kaphatóak ilyen aprólékos gonddal készített ruhacsodák, 15-20 ezer dollárért pedig már bőven az álomkategóriából válogathatunk. A piaci szempontok alapján így létjogosultságuk egyértelműen ezeknek a daraboknak van.

A modern idők szelét persze a francia szervezet is érzi. A belsős, valódi tagok mellett évről évre biztosítanak lehetőséget a megjelenésre ún. “külsős” couturier-k számára is, mint amilyen Elie Saab, Valentino vagy a Giorgio Armani Privé. Ezek nem francia divatházak mégis couture kollekciókat mutathatnak be a divathét alatt.

A kivételeknek pedig még nincs vége. Meghívott vendégekként további divatházakat is befogadnak az évi kétszer megrendezett eseményre. Idén ilyen volt a libanoni születésű Zuhair Murad, a kínai Guo Pei, sőt a Vetements is. A holland Iris Van Herpen divatház, amelyik szintén vendégként bővíti évek óta a divatbemutatók listáját, a január végén tartott bemutatón mindössze 16 ruhát vonultatott fel, jóval kevesebbet, mint az előírt mennyiség. Nem beszélve arról, hogy a mostani kollekció is számos, részben 3D nyomású PU-ból készült darabot tartalmazott, amelyek aligha mondhatóak kézzel készültnek. Mégis, ruhái annyira egyediek és különleges, aprólékos kidolgozottságúak, hogy úgy döntöttek, kiérdemlik, hogy couture kollekcióként mutassák be őket.

A divattervezők számára valódi haute couture-kollekciót tervezni persze ma is garanciát jelent arra, hogy örök nevet és rangot szereznek a divatiparban. Elkészíteni és fenntartani azonban egy couture vonalat roppant költségeket emészt fel, amik szinte sohasem térülnek meg, ezért lényeges, hogy a couturier jól értékesíthető készruha-kollekciókat is tervezzen, valamint a divatháznak legyenek még magasabb haszonkulccsal operáló kiegészítői, parfümjei, kozmetikumai is. Ha sikerül ily módon megteremteni a pénzügyi stabilitást, abban biztosak lehetünk, hogy a divattervezőkön nem fog múlni, hogy kreativitásukat, legmélyebb érzéseiket és gondolataikat az elérhető legmagasabb színvonalon öntsék formába.

  

Mentés

Mentés

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon