Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Egy londoni divattervező úgy döntött, papírra veti mindazt, amit egy nő élete során hall másoktól. Finoman szólva is megrázó rajzok születtek.
2016. 09. 15. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Daisy Bernard egy fiatal, elsősorban Londonban tevékenykedő divattervező, aki szabadidejében ír és rajzol is. A Huffington Postnak elmondta, azután döntött úgy, hogy megrajzolja a meglehetősen kritikus illusztrációkat, miután olvasott arról a burkinis nőről, akire ráparancsolt a rendőrség, hogy öltözzön át.

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

„Az eset rádöbbentett, hogy a nőket nem kizárólag az öltözködésük miatt szokás kritizálni” – nyilatkozta Bernard, majd hozzátette, miközben az illusztrációkon dolgozott, rájött, hogy a megjelenése mellett sok nőt kritizálnak a gyereknevelési módszerei, az elvégzett munkája vagy épp a párkapcsolatai miatt. Ez Bernard szerint elfogadhatatlan.

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

A fiatal tervező hozzátette, a leginkább az döbbenti meg, hogy a nők többsége napi szinten szembesül egyfajta kettős mércével az életében, mégsem tartja ezt felháborítónak. „Elszomorító, hogy a többség csak legyint a dologra, mondván, ilyen az élet. Pedig nem kellene, hogy ilyen legyen.”

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

Bernard öltözködésről szóló illusztrációján remekül tetten érhető a már említett „kettős mérce”. Miközben a lengén öltözött nő általában olyan megjegyzéseket kap, hogy „könnyűvérű”, vagy hogy „nem bíz semmit a képzeletre”, addig a nyaktól bokáig eltakart nőket azzal támadják, hogy „biztos frigidek”, vagy hogy „igazán mutathatnál magadból többet is.

One of the reasons why we need feminism #everydaysexism #feminism

Daisy Bernard (@daisybernardart) által közzétett fénykép,

 

Olvass még többet az öltözködésről az NLCafé oldalán: 

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus