Öltözködjünk

Így válasszatok tökéletes iskolatáskát!

Legyen szép. Ne tegye tönkre a kicsi gerincét, a cipelése se okozzon gondot. Ne legyen ugyanolyan, mint a szomszéd Julcsié, és még az ára is legyen pénztárcabarát. Ugye ismerős? Minimum ennyi az, amit elvárnánk egy iskolatáskától. De vajon lehet ilyet találni?

Nálunk még csak a nagyobb gyerek iskolás, és ha mondhatom így, szerencsénkre olyan iskolarendszerben tanul, ahol hétfőn viszik be a táskát tele könyvekkel, füzetekkel, és csak pénteken hozzák haza. Ez azt jelenti, hogy egyrészt alig van használatban, másrészt a háta sem megy tönkre a nagy cipekedésben. Az első osztály az mégiscsak első volt, akkor sikerült egy közép árkategóriás, de úgy tűnik, strapabíró iskolatáskát választanunk, ráadásul olyan mintájút, ami egyelőre a nagy kritikus lányom szerint sem ment még ki a divatból. Így úgy döntöttünk, hogy idén a harmadik évfolyamot is azzal a táskával kezdjük. Örülök, hogy sikerült ezt így megbeszélnem vele. Ugyanis ahogy hallom, több családban is a tanévkezdés előtti iskolatáska-vásárlási procedúra kész őrület. Maga a cirkusz. Mást akar a gyerek, és mást akar a szülő. Hogyan lehet ebben egyáltalán dűlőre jutni?

Ne engedjünk a csábításnak!

  • Az biztos, hogy sokkal fontosabb az iskolás gyerek egészségének megőrzése, mint az esztétikai szempont. Jó látni és tapasztalni, hogy ma már a tervezők is erre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a készítéskor. Így talán kevesebb a hiszti az üzletekben. Mert egy szuper verdás vagy hercegnős iskolatáska is lehet jó kialakítású.
  • Mindenképp próbáltassuk meg a leendő táskatulajdonossal, hogy kényelmes-e neki, és nézzük meg, mennyire illeszkedik jól a hátához, még mielőtt mélyen a pénztárcánkba nyúlnánk.
  • Érdemes jó alapanyagból készültek között szemezgeti, hogy több tanévre is lehessen vele tervezni.
  • Legyen jól pakolható, jól párnázott a vállrésze, merevített a háta! Kisiskolásoknak választhatunk görgőset, hogy tudják húzni, nagyobbaknak akár az oldaltáska is jó megoldás és még divatos is lehet.
Így válasszatok tökéletes iskolatáskát!

Milyenek közül választhatunk?

Külsőségeket tekintve vannak a hagyományos, “szögletes” fazonú iskolatáskák és sportosabb hátizsákok, de találunk színeset, egyszínűt és mesefigurásakat is. Sokzsebeset, többrekeszest, olcsóbbat és drágát.

Ahogy körülnéztünk, 6 ezer és 20 ezer forint között találtuk a legtöbb modellt, de persze van 39 ezerért is, sőt még 300-365 eurós dizájner iskolatáska is kapható. Amit ugyan már abszurdnak tartunk, és pontosan azért, mert ahogy elnéztük, ez az a táska, ami lehet, hogy extra vagány, de egy fejlődésben lévő testnek nem a legmegfelelőbb mindennapos viseletet biztosítja. Tehát inkább maradjunk a nem túl cicomás, egyszerűbb, több évig használható, de mindenképpen gerincbarát iskolatáskánál!

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top