Öltözködjünk

5 lábbeli, ami mindig visszatér a divatba

Ez az öt lábbeli évtizedek, sőt akár évszázadok óta újra és újra képes divatba jönni.

Klumpa

5 cipő

A praktikus klumpákat és fapapucsokat már a középkorban is viselték a munkások és a földművesek, ugyanis a magas talp megvédte a lábat a hidegtől, a sártól és a nedvességtől, a kemény boltozat pedig a lábujjakat óvta a sérüléstől. Az 1900-as évek második felében divatossá vált papucsot alagútszerű bőr felsőrésszel látták el, amit ma vastag zoknival vagy lábszárvédővel is trendi hordani, de gumiból is készítenek már klumpákat azóta. A fapapucs, amellett hogy nagyon népszerű, hasznos is, akár kalapácsként is funkcionálhat. Sőt védekezni is lehet vele: a nyolcvanas évek népszerű tévésorozatában Linda azért is vette le minden összetűzésnél a klumpáját, nehogy túl nagy kárt tegyen ellenfelében.

Sneakers

5 cipő

A teniszcipő korai változata vászon és vulkanizált gumi fúziójából született Angliában, az 1830-as években. A talprészhez használt anyag nagy fejlődést jelentett, mert az addig alkalmazott gumi rugalmatlan volt, és a hidegben berepedezett. A kezdetben leginkább strandon viselt darab felső részét T alakú szíjjal és csattal rögzítették. A sneaker, azaz “settenkedő” elnevezést 1917-ben kezdték el használni, mert lényegesen halkabb benne a járás, mint a hagyományos bőrcipőkben. A huszadik században számtalan sport, alkalmi és hétköznapi változat készült a sneakerekből, amelyek még ma is nagyon népszerűek.

Flipflop

5 cipő

A klasszikus lábujjközös papucs 1962-ben indult világhódító útjára. A tradicionális japán szandál mintájára készült lábbeli nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Három évtized múlva a Havaianas a brazil életérzés jegyében már öt színben kínálta modelljét. Mára a flipflop az egyik legnépszerűbb viselet: az egész világon elérhetőek a szivárvány minden színében pompázó modellek, a legkülönlegesebbek motívumait kézzel készítik. Az eredeti brazil kaucsukból készült papucs kiváló strandoláshoz is, mivel nem forrósodik át a napon és csúszásbiztos. Mivel kényelmes, és természetes gumitalpát könnyen és gyorsan lehet tisztítani, a hétköznapokban is sokan viselik.

Platform

5 cipő

Ki ne emlékezne az 1970-es években népszerűvé vált éktalpú és platformcipőkre, -csizmákra? A “holdjárókat” előszeretettel hordták a század végén divatos, énekes és zenei formációk női tagjai is. A népszerűsítés pedig olyannyira jól sikerült, hogy – habár jellemzően kissé visszafogottabb változatokban – pár évente újra megjelennek a divatmagazinokban és a boltok polcain.

Stiletto

5 cipő

Az 1960-as években a kényelem és az egészséges lábak is a magas sarkak áldozatai lettek. A stiletto tűsarkakkal megemelt talpa előrenyomta és deformálta a lábat, amelyen bütykök és kalapácsujjak alakultak ki, valamint a járást is kényelmetlenné tette. A nők akár ki is törhették a bokájukat a divatos cipőkben, és erre még a bemutatók kifutóin is bőven volt példa! Ennek ellenére még ma is töretlen ezeknek a hegyes orrú lábbeliknek a népszerűsége, sokan egyenes a nőiesség egyik szimbólumának tartják a stilettót. A negatív hatásokat manapság bütyökkorrigáló vagy lábujjszétválasztó segédeszközökkel küszöbölik ki.

(redlemon)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top