Öltözködjünk

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

Nem riogatásképpen, de heteken belül itt az ősz, és vele együtt érkeznek az új trendek. Mutatjuk, mik lesznek az előttünk álló szezon legdivatosabb színei, mintái, kulcsdarabjai.

Bársony

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A szezon nagy visszatérője lesz a bársony anyag, szokványos és kevésbé szokványos színekben egyaránt. Ez alapvetően nem baj, egészen addig, míg sikerül elkerülni a rossz minőségű, illetve a kamu bársonyból készült holmikat, azok ugyanis rettenetesen ízléstelenek tudnak lenni.

Avarszínek

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

Az avar színei, vagyis a narancsos, rezes, rozsdás árnyalatok eleve majd’ minden ősszel divatosak, idén pedig – leváltva az előző évek bordómániáját – különösen felkapottak lesznek.

Rózsaszín

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

Kevésbé szokásos divatszín ősszel a rózsaszín, ebben az évben azonban – nyilván amiatt is, mivel ez 2016 egyik hivatalos trendszíne – kifejezetten menő lesz. Méghozzá leginkább baba-, illetve rágógumi-árnyalatokban.

Mini

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

Örülhetnek a formás lábú irodisták, ugyanis az elmúlt években divatos ceruzaszoknyák, midiszoknyák mellé becsatlakoznak a mini szövetszoknyák, illetve miniszoknyás kosztümök.

Maszkulin

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

Akik kevésbé kedvelik a szoknyás kosztümöket, vagy egyszerűen csak hol ilyet, hol pedig olyat hordanának, azokat maszkulin stílusú kosztümökkel szolgálja ki a divatipar az előttünk álló szezonban. Aki duplán trendi akar lenni, kockás mintájút válasszon!

Egyujjas

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A tavaszi–nyári hónapok nagy divatja a váll nélküli felső volt, az őszé viszont az egyujjas szabás lesz. Ami persze csak akkor érvényesül, ha nem viselünk fölötte épp kardigánt vagy kabátot, amire pedig azért ősszel már elég jók az esélyek.

Fekete csipke

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A fekete csipke évek óta divat, pláne az őszi–téli hónapokban, és nem ez lesz az a szezon, amikor ez változik, sőt. Minél drámaibb a csipke, annál jobb. Latens és gyakorló gótok, gruftie-k előnyben!

Távol-Kelet

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A tradicionális távol-keleti ruhadarabok ihlette, illetve az ilyen mintával készült holmik szintén visszatérnek a divat fősodrába. Idén ez lesz az ősz–tél virágmintája.

Melegítőfelső

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején volt utoljára akkora divat a melegítőfelső utcai viseletként, mint amekkora az elkövetkezendő hónapokban lesz. A kapucni kötelező! A melegítőfelső szabású ruha pedig várhatóan a fashionisták egyik legnagyobb őszi–téli kedvence lesz.

Bőrdzseki

Bársonyba és rózsaszínbe borulunk ősszel

A rövid bőrdzsekik, motorosdzsekik erre az őszre is velünk maradnak, a legmenőbbek ebből is a kihajtós gallérral készült változatok lesznek, illetve azok, melyeket felvarrókkal vagy más díszítésekkel turbóztak fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top