Öltözködjünk

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

Négyévente egy világ ámul a nyári játékok megnyitó és záró ünnepségén, ahol láthatjuk majd azt is, miként szabták vászonba nemzeti identitásukat az országok, hogyan sikerült közös nevezőre hozniuk a sportos és az elegáns szót.

Olimpiai formaruhát tervezni nyilván nem könnyű, már önmagában amiatt sem, hogy nehéz olyan szabású öltözékkel előállni, ami teljesen eltérő magasságú, alkatú nőknek és férfiaknak ugyanolyan jól áll. Vagy legalább a többségnek. Ám ha végignézzük az idei olimpiára készült felhozatalt, vagy az előzőeket, sajnos azt is láthatjuk, hogy sok ország már magát a kreativitást sem tartotta kritériumnak a nyertes kollekció kiválasztásakor. Vannak szimpla sablonmegoldások, amik legalább a “nem rossz” szintjét megütik, de sajnos több elcsépelt, unalmas ruhaterv is született, öröm és boldogság köztük felfedezni azokat a szetteket, amiken látszik, hogy átgondolt tervezői munka gyümölcsei. Egyébként ilyen a magyar is.

Jöjjön a lista a legjobb olimpia formaruháktól a leggyengébbekig:

1. Nagy-Britannia – nagybetűs stílus

Stella McCartney és az Adidas prezentálta a szigetország sportolóinak öltözékeit, nemcsak a formaruhákat, hanem a versenyekre készült öltözékeket is.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

Nem spóroltak a nemzeti szimbólumok feltüntetésével, a Union Jack színei és formája mellett a brit címer is szerepel rajtuk, egyedi képi feldolgozásban, az eseményre tervezve. Emellett pedig a GB, illetve a Great Britain feliratok is felkerültek különféle módon. És mégsem sok. Jók az alkalmazott színárnyalatok, a minták rétegezése, remek, ahogyan a múlt és a jelen találkozik a képi világban, ami összességében sem tolakodó, mégis messziről mutatja, melyik országról van szó. A design mellett pedig a minőségből sem adtak alább. A használt anyagok sokkal könnyebbek, mint a 2012-es olimpiára készültek voltak, ráadásul a párás, meleg brazíliai klímára is gondoltak, amikor a speciális anyagösszetételt kiválasztották. A formaruhák szabása egyszerre trendi és funkcionális. A lábbelik esetén pedig a legújabb fejlesztésű, energia-visszajuttatású cipőtalpakkal látták el hat sportág versenyzőinek sportcipőit.

2. Kanada – egységes, stílusos, abszolút sportos

Kanada áll a képzeletbeli dobogó második helyén.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

A DSquared2 tervezőpárosa által megálmodott kollekció alapmotívuma mi más lenne, mint a juharlevél, színei pedig a piros-fehér, amiket a szürke-fekete árnyalatok tesznek teljessé. Nagyon jól összerakott, egységes stílusról van szó, amire a népszerű athleisure trend is rányomta a bélyegét. Szerencsére nem akarták egy ódivatú kiskosztüm/öltöny szabásával megerőszakolni a nyitó és záró ceremóniára készülő szetteket sem. A különleges fazonú zakók és hosszított pulóverek pedig szuper lazává, erőlködésmentesen menővé teszik a teljes olimpiai kollekciót.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

3. Magyarország – pliszé és gondolat

Végre sikerült épp csak annyira elszakadni a konvencióktól, hogy az eredmény ne valami ijesztő katyvasz legyen. A nemzeti színeket csak kiegészítő motívumként használó, sötétkék-bézs-fehér olimpiai formaruhák a hétköznapi elegáns vonalat képviselik, és már ránézésre nagyon kényelmesnek tűnnek.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

A női ruhák sikkesek, de nem feszengősek, valamint a bézs capri nadrág sem rejt nagy kockázatot magában viselőjére nézve. A férfi öltözékek is a sportos, városi stílust képviselik, szabásukban pedig a legutolsó divatot. Az Adidas sportruházatokon sem lett erőltetve a trikolor használata, a vezérszín azonban az eddigi bordó helyett a zöld lesz, a női és férfi sportolóknak pedig külön kollekciót terveztek. Fazonra jó szabású, jó anyaghasználatú, de klasszikus sportruházatokról van szó, designjukból azért láthatóan hiányzik Stella McCartney keze nyoma.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

4. Németország – minimál design

Az Adidas és a Sioux közös tervezéséből született a németek olimpiai ruhakollekciója, amiben a kulcsdarabokat a néhol a kreativitást is megkérdőjelező egyszerűség jellemzi: fekete-fehér vagy ezüst-fekete mackószettek oltári országfelirattal az elejükön.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

A kollekció többi darabjára már több színt is felhasználtak, de hála az égnek, semmi rikító árnyalatot nem erőltettek a csapatra. Pasztellszínek tűnnek fel, valamint fényes mélybordó, jól megférnek a fekete nadrágokkal. Elegánsnak mondható ruhák a szettben nem kaptak helyet, a nők számára egy szűk szabású szürke szoknya ugyan fellelhető, de ez is bőven a sportos stíluson belül helyezkedik el.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

5. Svédország – feliratos fast fashion

Az aranylóan tündöklő sárga és fényes kék színösszeállítású csapatruhákat a H&M tervezte a svéd delegáció számára, és ez látszik is rajtuk. A pulcsik feliratozási stílusát le sem tagadhatja a márka. Ez persze nem feltétlenül rossz, pláne, ha a svédek számára a H&M hazai terméknek számít.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

A ruhák a márka elvéhez hűen a fenntarthatóság jegyében lettek kidolgozva, újrafelhasználható anyagokat alkalmazva leggingsek, széldzsekik, pulóverek és pólók esetében. Szerencséjük van a svédeknek, zászlajuk színeiből kiindulva egészen dögös árnyalatkombinációk kihozhatók, pláne, hogy zömmel a sötétkék irányába készítették elő a ferde csíkos mintáknak a szetteket.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

6. USA – Hamptons megérkezett

Lefogadom, az amerikai golfklubok tagjai állva tapsikoltak, mikor bemutatták tavasszal az olimpiai formaruhákat. Ralph Lauren piké pólós, fehér nadrágos szettjei könnyed módon hintik a nagyközönség szemébe az amerikai álom varázsporát, ahogyan a nemzet legjobbjai a felső középosztálytól elvárható sablon minőségben feszítenek ruháikban. Csúnyának persze nem csúnya ez a formaruha-összeállítás, de túl sok fantázia sem kellett hozzá, hogy egy “bolti” pólóra rátegyék a kötelező logókat.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

7. Brazília – papagáj és csíkos zokni

A sötétkék alapon tiritarka zakós és blézeres szettek már majdnem jól sikerültek. A minta jól jelképezi az országot, a brazil életstílushoz illően vidám, bohém, míg a sötétkék alap azért kellően tompítja harsányságát. De! Ennyi mintához miért kellenek a fehér zseb- és gallérszélek? Minek a nőknek (legalábbis ehhez az összeállításhoz) a teljesen más mintázatú selyemkendő? És miért a lábszáron felhúzott csíkos zokni? Ha a pasiknál trendi módon lehagyták a zárt cipős lábakról a zoknit, a nők esetén is kitalálhattak volna valami kevésbé gyerekes megoldást.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

8. Dél-Korea – Zika ellen 1995

A csíkoszokni-mánia, úgy tűnik, Koreában is tombol, a tengerészkék zakó–fehér nadrág összeállításhoz ezt a csodát sikerült a sötétkék mokaszinekbe gyömöszölni. A szettekben pedig úgy néznek ki, mint egy amerikai country klub jól fésült ifjai.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

A nem túl fantáziadús szett még így is jobban sikerült, mint a franciáké, de a mellé megtervezett melegítők még ennél is tragikusabbak. A kék-fehér típus olyan, mint egy ’95-ös Budmil susogós, de a sárga-szürke-kék összeállítás sem lett sokkal szebb. Nagy előnyük, amit a sajtónak nem győztek hangsúlyozni, hogy a nyitó- és záróünnepségre tervezett sárga tetejű mackószett anyaga olyan speciális védőszert tartalmaz, amely a Zika-vírust terjesztő szúnyogok ellen védelmet nyújt viselőiknek. Ez pedig óriási piros pontot ér!

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

9. Franciaország – krokodil szimplán

Valljuk be, épp tőlük többet várt volna az ember. Ott a divat fővárosa, és mégsem sikerült annyi divatház közül kiválasztani egy olyat, amelyik képes egy kis high fashiont is belevinni a designba? A sötétkék-fehér Lacoste összeállítások persze nem csúnyák, de nincs is bennük semmi extra. A francia zászló színeiben tündöklő kis krokodil több kreativitást hordoz önmagában, mint a teljes formaruha vonal. Persze ráfoghatjuk, hogy letisztult stílus, de jobb lett volna, ha a Lacoste márka képes egy kicsit jobban elszakadni önmagától, és létrehoz valami látványosabb összeállítást.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

10. Ausztrália – felvilágosítás és retró

A kenguruk földjén bizony komolyan vették a tervezést, bele is adtak apait-anyait. Feltehetően azzal kezdhették, hogy elővették a modern kori olimpiák formaruháinak nagykönyvét. És hopp! Máris a ’20-as években voltak, csak sajnos a dzsesszkorszak csillogása helyett a konzervatív csíkok nyerték el a tervezői csapat bizalmát. Az eredmény pedig: bármelyik óceánjáró luxushajó legénysége megirigyelné ezt a formaruha-összeállítást. Más talán nem, de ők biztosan.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák
Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

11. Oroszország – a fantáziátlanság csúcsa

Az ötletelésre az oroszok sem pazarolták drága idejüket. A ruhák designja megáll egy ’90-es évekbeli sportruhaszett színvonalánál, amire roppant fifikás módon ráírták: Russia. Na persze cirill betűkkel is, hiszen a hazaszeretet, az hazaszeretet. Kis odafigyeléssel pedig ezekből a színekből épp olyan menő és cool szettet is lehetett volna tervezni, mint a kanadaiak tették. Sajnálatos módon ebben a kontinensnyi országban nem akadt egyetlen Putyin-közeli divattervező sem, akibe szorult volna ennyi kreativitás.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák

12. Kína – gyorséttermi stílusban

Az már önmagában is ijesztő, hogy a kínaiak ökölbe szorított kézzel pózolnak a bemutatón készült képeken. De a színek, amikből azok a kezek kinyúlnak! A retinaszaggató sárga és pipacspiros zakók borzasztóan taszító összképet adnak. A piros-sárga design már 2008-ban is elbukott, akkor a spanyolok próbálkoztak vele, kár, hogy nem vették ezt észre az épp akkor házigazda kínaiak. A koncepció egyébként az volt, hogy a felvonulás alkalmával olyan összképet adjanak sportolóik, mint a kínai zászló, amin piros alapon tündököl 5 csillag. Azzal azonban mintha nem számoltak volna, hogy ötnél több hölgy lesz a delegáció tagja, így a csillagocskák egy komplett univerzumot rajzolnak majd fel az ünnepségen.

Olimpia 2016: a leg-leg-leg formaruhák
Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os Olimpiáról az NLCafén.

Olvass még az olimpiai formaruhákról az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top