Öltözködjünk

Megtalálták a világ legrondább színét

A szakértők szerint a dohányzásról való leszokásban is segíthet a világ legrondább színe. Rögtön eláruljuk, miképpen.

Egy szakértői csapat három hónapot töltött azzal, hogy meghatározzák a világ legrondább színét. Méghozzá nem azért, mert ennyire ráértek és/vagy elment volna az eszük, hanem azért, mert az ausztrál kormány ezzel bízta meg őket. Egy korábbi kutatás ugyanis rámutatott, hogy ha a lehető legvisszataszítóbb színű csomagolást kapják a cigaretták, az több ember kedvét veszi el a dohányzástól.

Több mint ezer dohányos vett részt hét tesztben, melyek során azt a színt keresték, ami a legtöbb negatív reakciót váltja ki az emberekből.

Vérül arra jutottak, hogy a világ legrondább színe a Pantone 448C árnyalat. Ez itt:

Már hivatalos: ez a világ legrondább színe

A színről a résztvevők a kátrányra, piszokra asszociáltak, de akadt olyan is, akinek a halált juttatta eszébe.

A legrondább színre esélyes volt egyébként még a lime-zöld, az olívzöld, a bézs és a fehér is.

Május 20-a óta Ausztráliában Pantone 448C-s árnyalatú dobozokban árulják a cigit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top