Öltözködjünk

Itt vannak a fotók arról az esküvőről, ami 277 milliárd forintba került

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az orosz üzletemberek és családtagjaik szívesen szórják a pénzt, és ez alól az esküvők sem kivételek.

1 milliárd dollárba, azaz nagyjából 277 milliárd forintba került az az esküvő, amit nemrég rendeztek meg Oroszországban. Ha a gazdag gyerekek Instagramjától kivert a víz, akkor a következő képek is érzékenyen fognak érinteni. 

Mihail Gucerjev olaj- és médiacézár vagyona nagyjából 1,7 billió (igen, jól olvastad billió) lehet, ebből egymilliárd dollárt különített el fia esküvőjére. Az örömapa úgy gondolta, hogy nem sajnálja a pénzt, és mindent megtesz fia és menyasszonya boldogságáért. A lagziról készült képeket elnézegetve ez bőven sikerült is.  

Gucerjev 28 éves fia és immáron felesége, a 20 éves, fogorvosnak tanuló lány igazán impozáns körülmények között mondta ki a boldogító igent. A lagzin fellépett Enrique Iglesias, Jennifer Lopez, és Sting is.

 

 

 

 

A sztárvendégek mellett jutott még bőven fényűzés. A menyasszony ruhája 279 millióba került, elképesztően hosszú fátylat tervezett rá Eli Saab. 

 

 

A vendégeket Rolls Royce autók szállították a fogadásra, ahol rengeteg pezsgő és kaviár fogyott el. Élő virágokból épített fal előtt lehetett fotózkodni az ifjú párral, a vendégek pedig hatalmas drágakővel kirakott ládikát vihettek haza emlékül. 

 

Az oroszországi fényűző lakodalom után Londonban is tartanak egyet, ahol állítólag Beyoncé fog fellépni. Vajon ott mekkora rongyrázás lesz? Kíváncsian várjuk a képeket! 

Ha kevésbé hivalkodó esküvőket szeretnél nézegetni, nálunk arra is van lehetőséged:

forrás: dailymail

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top