Öltözködjünk

Tedd keretbe az életed feketével!

Ismered a kék, a sárga, a vörös, a zöld, a narancs, a barna, a rózsaszín, a fehér és a lila jelentését. A feketéről mit tudsz?

Utazz velünk a színek világában! Kalandra hívunk titeket, ahol Puskás Éva asztrocoach vezet minket, aki sorban mutatja be nekünk a színek üzenetét, hatását. Jöjjenek most az ő gondolatai a feketéről:

A fekete a szertartásosság, az erő, a tiszta keretek szimbóluma, mely összefogja a színekkel áradó hullámzó lüktetést. Látszólag elnyeli a fényt, a színeket, valójában keretezi, összerendezi őket. Így az érzelmek, érzések parttalan hullámzásával szemben a fekete a keretet, a logikát, az észt tükrözi. Mindezek miatt egyfajta erőt is sugároz. Szertartásos, komoly hangulatot teremt. A fekete és fehér, a fekete és ezüst a fekete és arany kimondottan elegáns ünnepet hív elő, egy fajta belső nemesi tartást ébresztve az emberben és a környezetében egyaránt. Otthonodban és a belső terekben is olyan helyzetben használd, ahol keretezni, összerendezni szeretnél dolgokat. Mivel van színelnyelő hatása is, ezért a fengsuj szerint bevonzza a pénzt.

Tedd keretbe az életed feketével

Befelé vezeti a figyelmet, nem a kiáradást a világ felé fordulást inspirálja, hanem inkább titkos belső világaink felé mutat. Ezért és az éjszaka emberre gyakorolt hatása miatt különösen az ókorban előszeretettel társították az alvilág isteneihez ezt a színt.

Ha túl sok a fekete, az előidézhet egyfajta bizonytalan, rossz érzést az emberben. Pedig a fénynek ez a tükröződése csak befelé, a titkos világaink felé vezet, ahol legbelül csodás, izgalmas titkok rejtőznek – akárcsak az ég sötétje mögött a csillagok ragyogása. Mivel kicsit lezár és befelé irányítja a figyelmet, ezért nem csak ünnepi hangulat vagy keretezett jelenlét előhívására alkalmas, hanem ha picit elfáradtál, vagy túl sok információ vagy inger ért és a külvilágból elvonulnál, ebben is jó segítőd ez a szín. Nem véletlen, hogy bizonyos szerzetes rendek is alkalmazzák ruháikban, vagy hogy az alkotásban elmerülni vágyó művészek ruhatárában is gyakori. Hozzon neked sok ünnepi belső pillanatot a fekete, hogy aztán még nagyobb örömmel és erővel indulj a világ felé.

A színek üzenete

A színek jelentős szerepet játszanak életünkben. Hatnak ránk, megmozdítják hangulatainkat, érzéseinket, segítenek nekünk, hogy sikeresebben képviseljük magunkat. Mikor gyerekkorban megismerjük, tanuljuk a világot, akkor is útitársaink a színek. A felismerés gyerekkorban a jobb agyféltekében történik, de amint megtanuljuk a színek nevét, áttevődnek a bal agyféltekébe. A jobb agyfélteke felelős a színek érzékeléséért, a bal a színek olvasásáért. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a színekre, azzal a két agyfélteke harmonikus működését is segítjük. Vagyis egyszerre hatnak az érzéseinkre, a hangulatainkra, tudat alatti működéseinkre, és egyszerre ébresztenek bennünk gondolatokat és segítik a világ megértését. Inspirálják a sikeres kommunikációt, nemcsak önmagunkkal, hanem másokkal is. Így ha nemcsak érzed, hanem ismered a szimbolikájukat, tudatosan alkalmazod a mindennapjaidban, a színek lehetnek a segítőid, a világ beszél hozzánk a színek nyelvén, mi pedig válaszolhatunk az ő segítségükkel.

Olvass a többi színről is az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top