Öltözködjünk

Katalin hercegnő: lány a szomszédból, vagy fejedelmi divatikon?

Katalin hercegnő stílusa tömegeket nyűgöz le, ugyanakkor jócskán akadnak olyanok is, akiknek kimondottan szúrja a szemét. Mi most arra voltunk kíváncsiak, vajon mit gondolnak róla a magyar divatszakemberek?

A közelmúltban Margaret Atwood kanadai, feminista írónő igen sommásan kijelentette, hogy  Katalin hercegnő öltözködési stílusa szerinte eseménytelen és régimódi, korábban Vivienne Westwood közönségesnek nevezte a sminkjét, Kelly Osbourne pedig azt nehezményezte, hogy többször is fel szokta venni ugyanazt a ruhát. A közismerten kritikus Karl Lagerfeld már valamivel kedvesebb volt: ő azt mondta, Katalin hercegnő sikkes a maga klasszikus módján, dicsérte az  alakját, és egy nyilatkozatában elárulta azt is, hogy az ilyen típusú, “romantikus szépségeket” kedveli, ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte az édesanyja, Carole szexibb, míg anyósa Camilla hercegné vadabb nála.

Magyar divatszakemberek viszonylag ritkán mondanak véleményt Katalin hercegnő stílusáról, ám most megtették.

Katalin hercegnő: lány a szomszédból vagy fejedelmi divatikon?

Sohasem hivalkodó

Goike Nóra divatszerkesztő, stylist, blogger szerint sokan egész egyszerűen irigykednek Katalin hercegnő stílusára. “Tökéletes feleség, emellett igazi divatikon is, aki a mai trendeket tökéletesen be tudja illeszteni a számára előírt protokollnak megfelelően. Szereti a színeket, a különleges fazonokat, az egyedi kiegészítőket, amiket bármilyen alkalommal visel, harmonizálnak egymással.”

Nóra továbbá úgy látja, hogy Katalin hercegnő mégis a pasztellszíneket részesíti előnyben, ami a sötét hajával és tónusaival nagyon jól mutat: “A derékban szabott fazonok szépen kiemelik az alakját, amiket vékony övekkel is ki szokott hangsúlyozni. A pliszé-, csipke- és a flitteres berakásokat is nagyon szereti, mindig pont annyi apró rátét van a ruháin, ami nem hivalkodó.”

A szakember  egyetért azzal, hogy egy igazi hercegnő kiegészítői közül a kalapok sem hiányozhatnak: “Katalin hercegnő mindig valami nagyon egyedi és különleges darabot választ, amit irigylésre méltó könnyedséggel és eleganciával visel.”  Nóra, aki maga is édesanya, Katalinnal kapcsolatban még megjegyezte: “A hercegnő pocakosan sem hazudtolta meg a stílusát, visszafogott, de mégis mutatós szettjei tökéletesen összhangban álltak egymással, és mindig annyit mutatott a pocakjából, amennyit az etikett megenged.”

Katalin hercegnő: lány a szomszédból vagy fejedelmi divatikon?

Lehetne lazább és fiatalosabb

A Patent Design tervezője, Vajda Judith, szintén az erős protokollhatást emelte ki Katalin öltözködési stílusában: “Azt gondolom, hogy a ranghoz és a családhoz való alkalmazkodás mindenképpen látszik Katalin öltözködésében. Nem is hiszem, hogy megengedhetne magának lazább vagy vagányabb stílusú öltözéket, amit pedig bátran hordhatna, hiszen egy kifejezetten helyes, szép arcú és csinos nőről beszélünk.”

Judith szerint Katalin hercegnő nemcsak lazább, de fiatalosabb is lehetne: “A színekkel valamelyest játszik, de nagyon konzervatív stílust képvisel, s amikor sportosan elegáns, kicsit maszkulin ruhákat vesz fel, sokkal inkább nőies számomra, mint amikor egy klasszikus, pasztellszínű kisruhában jelenik meg, magát sokkal idősebbnek láttatván.”

 Azért lázadni is tud

Megnyugtatónak tartja viszont, hogy a hercegnő estélyi öltözékei például kifejezetten bátrak, mert van bennük  egyfajta elegáns pimaszság, amit ő kifejezetten kedvel, majd hozzátette: “A sok szél által fellebbentett szoknyácska ami megesett vele, kicsit szándékosan is, valamilyen formában szintén képviseli a lázadó, fiatal nőt. Természetesen ezt is rettentő kecsesen és ízlésesen. Szívesen megnézném Katalint egyszer egy fesztiválszerkóban vagy akár egy nagyon vagány, ütős fekete sminkben, bőrruhában.”

Katalin hercegnő: lány a szomszédból vagy fejedelmi divatikon?

A kalapokat illetően Judith is lelkesedik: “Egy 21. századi nő viseljen kalapot, maximálisan támogatom! Bizonyos esetekben Katalin hercegnő kifejezetten jó kreációkban jelenik meg, azonban néhány alkalommal kicsit olyan érzésem támad, mintha egy-egy darab nem neki készült volna, hanem a királynőnek.”

Katalin merészebb, mint amilyen Diana volt?

Martinecz Andrea stylist a hercegnő stílusát három szóval jellemezte: letisztult, arisztokratikus és energikus: “Méltó utódja a nagy elődnek, Dianának. Hasonló karakter, bár jóval merészebb, mint a nagy ikon, de végül is már sokkal modernebb világban élünk, így az angol arisztokrácia is többet enged meg magának.”

Andrea megfigyelte, hogy Katalin sok lábhangsúlyos ruhát visel, de teheti is bátran, mert remek lábai vannak. Továbbá kiemelte, hogy a hercegnő nagy ékessége a haja, amit sokat hord kibontva, egyenesre vagy nagy loknikba szárítva, mindenhogy remekül áll neki! Andrea szerint jól tesszük, ha Katalin hercegnő stílusát utánozzuk, mert igen kellemes jelenségről vehetünk példát.

Katalin hercegnő: lány a szomszédból vagy fejedelmi divatikon?

Vagy inkább Diana volt a merészebb?

Abodi Dóra, nemzetközileg elismert divattervezőnk másképp gondolja, szerinte Diana volt a merészebb az öltözködés terén. Katalin stílusa klasszikus és elegáns, a rangja és különböző reprezentációs kötelezettségei meghatározzák, hogy mit vehet fel egy eseményre, nem nagyon kockáztathat. Diana hercegnő ilyen értelemben anno sokkal excentrikusabb volt, és több mozgásteret adott magának az öltözködésben, de Katalin nem egy rebellis hercegnő, sokkal visszafogottabb – állítja Dóra. – Sokan követik a hercegnő stílusát, mert az időtlen és a klasszikus stílus ellenére is fiatalos és kedves tud maradni.”

Egy tökéletes alakon minden ruha jól mutat

Egy másik híres divattervezőnk, Léber Barbara szerint egy nagyon szép nőnél mindig könnyebb a helyzet az öltözékek szabása és kialakítása szempontjából:

Katalin hercegnő egy zsákruhát is tudna viselni, mert olyan a tartása, az alakja, az arca. Az ő esetében nincsenek olyan kritériumok a ruhái megtervezésénél – például akár egy nyakkivágást illetően vagy a szabásvonalak elhelyezésével kapcsolatban –, amire külön oda kellene figyelnie. A ruhatára meglehetősen vegyes, az aktuális divatnak megfelelő modern darabok ugyanúgy szerepelnek benne, ahogy a nőies, akár rövidebb ruhák is, de többségben vannak a nagyon klasszikus, udvari viseletek. A hercegnőknél, királynőknél, arisztokrata feleségeknél a reprezentatív megjelenés egy olyan alapelvárás, amitől nem térhetnek el. Katalin ebbe a státusz által előírt szabályrendszerbe nagyszerűen belesimul.”

Megnézem
Összes kép (1)

Barbara úgy látja, Katalin hercegnő öltözködése nem nevezhető kimondottan karakteresnek, de ettől függetlenül mindig csinos: “Az alkalmi ruháin én azt látom, hogy élvezettel fordít gondot a megjelenésére, bizonyos keretek között nyitott az újdonságokra is, mégsem tudnám olyan értelemben stílusosnak nevezni, hogy minden ruhája a személyiségét tükrözné. Kiválóan betartja az etikettet, kiválóan tud az alkalomnak megfelelően öltözni, de széles palettáról válogat, így erőteljes stílusteremtő karaktert nem látok az öltözködésében. Ez persze nem baj, mert a ruhái önmagában mindig csinosak, és persze egy olyan tökéletes alakon, mint az övé, mindig jól is mutatnak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top