Öltözködjünk

Újra divatba jött a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!

Vagy minimum a második legsúlyosabb. Ízlés dolga, hogy ezt vagy a színes, műanyag cumikat tesszük-e az első helyre. Mindenesetre a tetkónyaklánc visszatért.

A kilencvenes évek második felében voltam középiskolás, és ahogy a legtöbb tinilány, én is hordtam akkoriban tetkónyakláncot. (Más néven damil nyaklánc, ha úgy jobban tetszik.) Volt egy fekete és egy szivárványszínű darabom is.

Visszatért a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!

Amikor pár hete az egyik bizsuboltban szembetalálkoztam egy kisebb kollekcióra való tetkónyaklánccal, még legyintettem, gondolván, hogy egyedi esettel állok szemben. Azóta azonban több márkánál belefutottam ebbe a kiegészítőbe, és az utcán is egyre gyakrabban látom, főleg persze tinédzsereken.

Visszatért a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!

Amikor pedig rákerestem a Twitteren a #tattoochoker hashtagre, azt láttam, hogy az utóbbi időben kimondottan megszaporodtak a kapcsolódó bejegyzések. Mindebből pedig világosan látszik, hogy a tetkónyaklánc itt van, visszatért, és vélhetőleg egy darabig marad is.

A kilencvenes években viselt sima, díszítés nélküli tetkónyakláncok most is megtalálhatók a kínálatban, feketében és szivárványszínekben egyaránt, azonban úgy tűnik, 2015-ben az az igazán menő, ha a damilon egy vagy akár több medál is fityeg.

Már csak az a kérdés, hogy a színes műanyag cumik vajon mikor jönnek újra divatba?

Visszatért a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!
Visszatért a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!
Visszatért a kilencvenes évek legsúlyosabb ékszere!
Fotók: Claire’s, Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top