Öltözködjünk

Így alkosd meg a saját kapszulagardróbodat!

Merész döntésre szántam el magam: megalkotom a saját kapszulagardróbom. A kifejezés ismerősen csenghet, de akkor kezdésként tisztázzuk, hogy mit is jelent! A kapszulagardrób egy viszonylag kevés elemből álló ruhakollekció, melynek darabjai passzolnak egymáshoz, és az egyes szettek bármely alkalom során viselhetők.

A középpontban inkább a minőség áll, a mennyiséggel szemben, és annak felismerése, hogy mi az, ami igazán illik hozzánk. Sokunknak van plafonig zsúfolt ruhásszekrénye, mégis minden reggel tanácstalanul áll előtte, hogy mit is válasszon aznapra. A kapszulagardrób esetében csak olyan ruhák jöhetnek szóba, amelyeket szeretünk, és amikben tökéletesen festünk. A célom az lenne, hogy egy kellőképpen áttekinthető szekrényt kapjak, ami megkönnyíti az öltözködési procedúrát, és bebizonyítsam, hogy egy átlagos nő hónapokig is megél ugyanabból a ruhatárból anélkül, hogy a jelesebb alkalmakra új holmit kényszerüljön vásárolni – persze, csak ha úgy akarja…

Hogyan kezdjünk hozzá?

Az első és legfontosabb lépés, hogy pontosan definiáljuk, mi az, ami illik az alakunkhoz. Ehhez pedig meg kell határoznunk, hogy melyik alaktípusba tartozunk, hiszen a vásárlásnál is ez a fő szempont.

Így alkosd meg a saját kapszula gardróbodat!
  1. Ha alma típus vagy, a melleid körfogata nagyobb, mint a csípődé, és nem rajzolódik ki a derekad. Ebben az esetben jól állnak neked a szolid, sötétebb színek, V-nyakkivágású vagy ferde vonalvezetésű felsők, empire stílusú ruhák, egyenes és bő fazonú nadrágok, farmerek, egysoros vagy karcsúsított kabátok, magas derekú, hosszabb körszoknyák, szélesebb sarkú, kerek orrú cipők.
  2. Ha körte típus vagy, a melleid körfogata kisebb, mint a csípődé, és jól kirajzolódik a derekad. Jól állnak az A-vonalú szoknyák, egyenes szabású, sötét nadrágok, mell alatt húzott ruhák, széles nyakkivágások, hegyes orrú vagy nyitott fazonú cipők.
  3. Ha háromszög típus vagy, a melleid körfogata nagyobb, mint a csípődé, és csak kevéssé rajzolódik ki a derekad. Ez esetben bármilyen típusú farmer jól áll neked, leszámítva a skinnyt, viselhetsz V-nyakkivágású vagy dekoltált pántos felsőket, karcsúsított, öves kabátokat, kigombolt zakót, blézert, rövidebb és A-vonalú szoknyákat (a mintás darabok különösen előnyösek), szélesebb sarkú, kerek orrú cipőket.
  4. Ha téglalap típus vagy, a melleid körfogata megegyezik a csípődével, és kevéssé rajzolódik ki a derekad. Jól állnak az alacsony V-nyakú  vagy nőies felsők, magas derekú körszoknyák, karcsúsított kabátok, derékban megkötős, nőies ruhák, a ceruzaszoknya, bármilyen nadrág, de leginkább a testhez simuló változatok, magas sarkú cipők és pántos szandálok
  5. Ha homokóra típus vagy, a melleid körfogata nagyjából megegyezik a derekadéval, és jól kirajzolódik a derekad. Nagyon jól állnak a V-nyakú vagy széles nyakkivágású felsők, az A-vonalú és a ceruzaszoknyák, egyenes vagy kissé bővülő szárú nadrágok, derékban megköthető ruhák.

A második lépés, hogy meghatározd, mely színek passzolnak hozzád, ez leginkább a bőröd, a hajad és a szemeid színén múlik.

  1. Világos bőr, világos haj: halványabb bőr, kék/zöld/mogyoróbarna szemek, szőke/vörös vagy világosbarna hajjal kombinálva. A kék, a sötétpiros és a szürke a fő színed. Amit felejts el: sárga, narancs és tört fehér.
  2. Világos bőr és sötét haj: halványabb bőr, sötétbarna/fekete szemek, sötétbarna vagy fekete hajjal kombinálva. Az intenzív kék, világos piros, rózsaszín és fekete a te színed. Amit kerülnöd kell: pasztellszínek, a barna, a bézs és a fehér.
  3. Sötét bőr és világos haj: sötétebb bőr, világos kék/zöld szemek, szőke vagy világosbarna haj. Viselj bátran bézst, barnát, zöldet vagy narancsot. Ami nem ajánlott: tengerészkék, fehér, bordó.
  4. Sötét bőr és sötét haj: sötétebb bőr, sötétbarna/fekete szemek, sötétbarna vagy fekete hajjal kombinálva. A kékekkel, a palackzölddel és a naranccsal sosem foghatsz mellé. Amit kerülj: bézs és sárga.

Viszonylag egyszerű kiválasztani, hogy melyik kategóriába tartozunk a fentiek közül, ami viszont ennél is fontosabb, hogy megtaláljuk azt a stílust, ami illik a személyiségünkhöz. Az alakunkhoz tökéletesen idomuló, megfelelő színű kosztüm is idegen hatást kelt, ha a viselője nem tud azonosulni vele. Gondoljuk át, mely tulajdonságok jellemeznek minket: komoly, nőies, játékos, pajkos, ravasz, élettel teli, megfontolt, sikkes, csábító, érzékeny, és így tovább, és ennek megfelelően döntsünk!

És ezek még csak az előkészületek! Hogyan kezdj hozzá ténylegesen? A teljes cikk a Wonder? woman blogon!

Így alkosd meg a saját kapszula gardróbodat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top