Trend

Így válogatják a modelleket a leghíresebb fehérnemű-bemutatóra

A topmodellek sem ússzák meg a castingot.

A világ vezető fehérneműmárkája, a Victoria’s Secret éves bemutatóját a legjelentősebb divatesemények között tartják számon. A show kreatív igazgatója, Sophia Neopithou-Apostolou a brit Vogue magazinban most elárulta azt is, hogyan válogatják ki azokat a modelleket, akik kifutóra léphetnek a pazar bemutatón.

A modellek esetében itt nem elsősorban az számít, hogy mennyire vékonyak, hanem egyenesen olyan formában kell lenniük, akár egy olimpikonnak, és a bemutató idején a legeslegjobbat kell tudni kihozniuk magukból, akár egy profi sportolónak egy fontos versenyen. Hát, eddig sem volt vonzó legtöbbünk számára ez a világ, de ez a nyilatkozat végképp nem győz meg…

A szóba jöhető modelleket előzetesen a bemutató casting directora, John Pfeiffer válogatja ki, a végső döntést azonban már egy csapat hozza meg. A kreatív igazgató elmondta: a válogatáson a márkával szerződésben álló legnevesebb modelleknek is minden évben újra és újra át kell esniük, ami bizony rendkívül idegesítő a számukra. Vajon tényleg megéri??!

Tavaly őket választották
Tavaly őket választották

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top