Öltözködjünk

80 évesen tért vissza a kifutóra az egykori modell

Az idős asszony a legjobb időpontot választotta arra, hogy újrakezdje hat évtizeddel ezelőtt félbehagyott modellkarrierjét.

A skót Marion Finlayson a múlt század 40-es éveiben, tinédzserként modellkedett, ám miután elvégezte az iskoláit, tanárként kezdett dolgozni, és férjhez ment, a modellkedéssel felhagyott. Legalábbis eddig.

Amikor 2010-ben megözvegyült, úgy érezte, hogy muszáj kezdenie valamit magával, ami némileg eltereli a figyelmét a veszteségről: ekkor ötlött fel benne, hogy szeretne újra modellkedni.

 

Egykor és most
Egykor és most

A 80 évesen is még mindig csinos és elegáns asszony hónapokon át kereste a megfelelő lehetőséget a visszatérésre, amit nemrégiben meg is talált. Egy Aberdeenben megrendezett fesztivál idősebbeknek szóló divatbemutatóján lépett újra kifutóra. „Szerencsére nem izgultam, csak felmentem és nagyon-nagyon jól szórakoztam – nyilatkozta utólag egy helyi lapnak, s hozzátette, hogy szívesen vállalna további modellmunkákat is. – Jobb, mintha otthon vasalgatnék” – jegyezte meg.

Marion egyébként épp jókor tért vissza, legalábbis ha arra gondolunk, hogy a divatházak mostanában igencsak felkapták a nagymamakorú modelleket. Az American Apparel például egy 60 éves nővel reklámoz, a Lanvin legújabb kampányarca pedig egy 82 éves nagymama.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top