Öltözködjünk

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellensége

Azt hittünk, mi örökre háremnaci-rezisztensek vagyunk, de tévedtünk. Az ajándékba kapott gyönyörűséges példányunkat végül is felvettük, majd a HÉV-en való tesztelése során csúnyán elhasaltunk. Az eseten felbuzdulva összeszedtük buszinkompatibilis társait is.

Trottyos, buggyos vagy háremnadrág

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségeNevezzük bárhogy is, viseljük bármilyen formában (diszkrét ülepes vagy vájling méretű verzióban), egyre ne számítsunk: mégpedig a férfiak tetszésére. A gyatra népszerűségi index ellenére sok nő rendületlenül imádja-hordja, a sorba pedig egy „Spanyolból ajiba kapott”, tigrismintákkal gazdagított, merész küllemű selyemdarabbal végül mi is beálltunk. Igaz, kicsit kínosnak éreztük még a minimáltrottyot is, de a csinos fehér kosztümkabáttal, dögös cipővel megtámogatott szettben azzal vigasztaltuk magunkat, hogy végül is bármely metropoliszban megállnánk helyünket. Mire minderről meggyőztük magunkat, vagyis hogy internacionálisan is üdítő jelenség vagyunk, jött a HÉV, és alapjaiban rengetett meg mindent. Kiderült ugyanis, hogy a vádlin precízen cipzáras, kalodaszerű egzotikum nem engedi fel érvényes BKV-bérlettel bíró gazdáját a lépcsőn, hiszen a maximum 10 centis lábkilengés a gyakorlatban vajmi kevés egy szinte térdet verő lépcső legyőzéséhez. Megoldásként a lépőtengely felszabadítása spontán ülepszakítással combizomból nem jöhetett szóba, hiszen mégiscsak drága ruhadarabról van szó. Maradt a versenyfutás az idővel, vagyis a személyes puttony előreküldése a szerelvényre nagy ívben, majd ezt követően a lábszáron feszülő cipzárak remegő kézzel való feltépése, míg végül a szorításból szabadulva, határozott, afrikai gátugrókat megszégyenítően lendületes érkezés, csapódó ajtókkal a fenekünkben.  
 
Röhejfaktor: 9
Kínfaktor szerintünk: 10

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségePencil-, vagyis helyi nyelven ceruzaszoknya

Victoria Beckham már-már munkaruhaként viseli az évek óta slágernek számító ruhadarabot. Szeretjük mi is, előnyös, haslapító, optikailag slankít, szóval tényleg millió előnye van, cserébe viszont a tevékenységek körét minimálisra csökkenti. Nemhogy spárgázni, bringázni, még békávézni is teljes képtelenség benne. Igaz, a szűk szoknya „arcát”, Beckhmnét sem gyakran láthatjuk hasonló kompromittáló helyzetekben. Amennyiben elszúrtuk, és mégis hasonló darabban kényszerülünk becserkészni valamelyik budapesti tömegközlekedési járművet, oldalazva-ollózva próbáljuk magunk alá gyűrni a lépcsőket, ha így sem megy, és van valahol az alján mentő sliccelés, akkor rántsuk miniszoknyává magunkon, és tanuljunk az esetből. Legközelebb válasszunk inkább lambadaszoknyát.

Röhejfaktor: 10
Kínfaktor: 7

Bokszergyűrű

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségeIgen, tudjuk, hogy a bokszergyűrű dizájnos, meg eredeti meg minden, de nem mellékes mindez, ha miatta nem tudunk flottul rábökni a leszállásjelzőre? Egy veszettül száguldó 105-ösön félkarral a füles bőrkapaszkodóba csimpaszkodva valószínűleg a legkevésbé sem számít, hogy romi kis szívecskék díszítik-e, vagy Allah, szerencsehozó szeme mosolyog-e a két-, három- vagy négyujjas ékszerről, a lényeg csupán annyi, hogy sikerüljön maradéktalanul és időben, jelezni, hogy mi és rosszul megválasztott bizsunk elhagynánk a járművet. Tanácsunk, hogy ahogyan pálinkáspoharat nem mosogatunk XL-es gumikesztyűben, úgy a többujjas bizsuval se vágjunk neki BKV-túrának.

Röhejfaktor: 7
Kínfaktor: 5

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségeTevepata-generátorok

Az intim testtájakon illetlenül bevágó nadrágok nagy része ülésre alkalmatlan jószág. Lehet, hogy az adott ruhadarab formára présel, és bizonyos domborulatokat szépen meg jótékonyan összetart, viszont másokat arcpirítóan kidudorít, ráadásul ülő helyzetben (ha vizuálisan kevésbé sokkolja is az utazóközönséget) kifejezetten kellemtelen, sőt, akár fájdalmas is tud lenni.

Röhejfaktor álló helyzetben: 10
Röhejfaktor ülő helyzetben: 0
Kínfaktor: 10

Bőrnaci

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségeHa magával is ránt minket és gardróbunkat a „rock chick”-es életérzés, talán jobb, ha mindennek nem a BKV-s közlekedések alkalmával adunk teret, ugyanis bőrnadrágos rocktyúknak lenni tömegközlekedés közben nem olyan menő. Tény, hogy a popsin feszülő, a napfényben csillogó ruhadarab szexi, de kánikulában már egy Blaha–Astoria-távon is komoly vízveszteséget produkálhatunk benne. A szaunaeffektus mellett ott van még a zenei aláfestő rész, vagyis a pozícióváltáskor elkerülhetetlen nyikorgás is. Egy jó bőrnaci ugyanis csaknem olyan szépen szól, ahogyan csak Berényi Ákos (Barátok közt-ös ősszereplő) kaucsuktalpúja tette hajdanán Claudia villájának parkettáján.

Röhejfaktor: 8
Kínfaktor: 9

A tömegközlekedés a divat legnagyobb ellenségeCsörgős-zörgős-flitteres

Szeretjük a nemesfémeket, de jöhet minden más is, ami csillog-villog, csörög-zörög? Akár több tucatból álló karkötődzsungel szaladgál fel-le alkarunkon, akár dúsan flitterezett topban domborítunk, vagy éppen szegecses répafarmerben vetjük szét kapaszkodásra kész lábainkat valamely tömegközlekedési eszközön, lehetünk közveszélyes elemek. Jegyezzük meg, hogy a BKV-n mindig lesz egy-egy kiszakítható harisnya, karkötőkbe akadó fülbevaló (és gazdája), horgolt atlétás Izom Tibi vagy ritkább esetben rejtélyes okokból mágnestáblát szorongató utas. A legjobb, ha lemondunk a népvakításról, és a praktikusan sima felületekre szavazunk, meghagyva az esti partikra a bizományiba illő portékáinkat.

Röhejfaktor: 7
Kínfaktor: 8

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top