Már egy ideje vadászom igazi cicaszemüvegre...:) de most elbizonytalanodtam, mert a szívecskés is tetszik:)
Cica
Az ötvenes éveket idéző cicás – vagy harlekin – keret hivatalosan már tavaly visszatért a divatba, azonban minden bizonnyal idén terjed majd el szélesebb körben. Arra azért nem mernénk megesküdni, hogy – különösen hazánkban – tömegtrenddé válik, de ez nem is feltétlenül baj.

Ez a keret az arányos, ovális és kerek arcúaknak a legelőnyösebb, akiknek viszont érdemes kerülni, azok a szív alakú arcformával rendelkezők.
Lekerekítve
A szezon másik meghatározó irányzata a kerek forma. Divatosak a teljesen kerek keretek, illetve a részben lekerekített modellek. 2012-ben még a klasszikus pilótaszemüveg is lekerekített változatban trendi.

Ez a fazon leginkább azoknak előnyös, akiknek szögletes arcuk, erős állkapcsuk és/vagy határozott arcvonásaik vannak. Kerek és hosszúkás arcúaknak viszont kifejezetten előnytelen.
Légy színátmenetes!
Nem ez lesz az az év, amikor a hatalmas légyszemüvegek kimennek a divatból, ugyanakkor az egybefüggő, teljesen sötét lencse idén nem divat. Helyette a bikolor, illetve színátmenetes lencsék mennek. Ugyanitt szólunk, hogy a strasszokkal, csillámokkal díszített keret vagy szár – bármennyire közkedvelt is – már nem trendi, a fémes díszítések és különleges formájú szárak viszont annál menőbbek.

Kis fejhez, keskeny archoz továbbra sem mutat jól a túlságosan méretes napszemüveg, akinek viszont szélesebb vagy szív alakú az arca, bátran viselheti.
Színesen
A színes keretben színes, áttetsző lencséjű napszemüveg elsősorban a nyári szezon slágere lesz, idén tulajdonképpen ez váltja ki az elmúlt években rogyásig hordott fehér kereteket. Főleg rózsaszín, sárga és narancs, valamint kék árnyalatban megy majd. Hogy kinek melyik áll jól ezek közül, azt a haj-, illetve a bőrszíntől függ: szőkék és feketék világos bőrrel válasszák a pirosat vagy a kéket, napbarnított bőrhöz viszont bármelyik illik. Barna és vörös hajhoz a sárga, a narancs és a piros passzol leginkább.

Tarka, nyári szerelésekhez klassz kiegészítő, ugyanakkor tény, hogy még a jó minőségű modellek is torzítják némileg a színlátást, tehát figyelmet igénylő tevékenységekhez – például vezetéshez – nem ajánlatos viselni.
Szívesen
Ha utoljára óvodás korodban hordtál szívecskés napszemüveget és/vagy szereted és tudod is viselni a feltűnő, bohókás kiegészítőket, idén simán bevállalhatod a szív alakú keretet. Pirosban és feketében a legmenőbb.

A fazon ovális, kerek és szögletes, karakteres archoz illik a legjobban. Kis fejűek viszont inkább mellőzzék.
Leopárd
Nem csupán a cica, de a leopárd is dívik, már ami a szemüvegkeretek mintáját illeti. Aki pedig halmozni szeretné a trendeket, válasszon leopárdmintás cicaszemüveget! Elvégre a leopárd is egy macska...

vajaskalacs777 2013-05-11 12:35
Már egy ideje vadászom igazi cicaszemüvegre...:) de most elbizonytalanodtam, mert a szívecskés is tetszik:)
pihe** 2012-04-10 19:23
szegényeken ritka hülyén áll :))
Nesinesi 2012-04-10 19:11
Ó anyám, inkább jó leszek és vigyázok a meglévő szemüvegeimre...
szilvasgomboc 2012-04-10 14:36
A cicaszemuveg ronda, mint minden egyeb ami az 50-es evekben divat volt.
A kerek, ugynevezett John Lennon szemuveg idetlen.
A sziv alaku szemuveget meghagyom hateveseknek
A szines keretueket nem szeretem, se a leopard mintasokat.
Marad a sotet lencseju, hatalmas Jackie O (vagy legyszemuveg), az tobbnyire mindenkinek jol all, fej- es arcformatol fuggetlenul.
sarga_rozsa87 2012-04-10 14:10
még a leopárdos talán egy picit tetszik is, de a szívecskés....
süttyő 2012-04-10 13:53
Az a szívecskés szerintem már egy 12 évesnél is kiverné a biztosítékot.
anima_trix 2012-04-10 13:01
hát, szerintem ezt a divatot úgy ki fogom hagyni
Nők Lapja Cafe 2012-04-10 13:01
Itt a napszemüvegszezon, ha mostanában készülsz újat venni, figyelj! Mutatjuk az aktuális trendeket…
Tovább a cikkre...
Játssz a Helia-D játékán, különleges ajándékot nyerhetsz!
Sorsolás 2013-06-03
42 hozzászólás
3 hozzászólás
81 hozzászólás
3 hozzászólás
51 hozzászólás
31 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hamburgi hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!
Sorsolás 2013-06-03© 2013 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem