Öltözködjünk

Madonna saját divatmárkát indít

A popdíva eddig elsősorban tiniknek és a kora huszonéveseknek tervezett ruhákat. A jövőben azonban ez másképp lesz.

Madonna divatmárkája az érett nőket célozza Miután lányával, Lourdesszel létrehozta és befuttatta a tinédzsereknek szánt Material Girl márkát, Madonna egy újabb hasonló projekt beindításán dolgozik, melynek azonban már ő maga lesz az arca. A Truth or Dare névre keresztelt új márka a felnőtt, érett nőket, egészen pontosan a 27 és 50 év közötti korosztályt célozza.

A márka debütáló terméke egy parfüm, már jövőre a boltokba kerül, ezután egy táskákból, fehérneműből és kiegészítőkből álló kollekció következik, majd jön az első ruhakollekció is.

„Az elmúlt néhány évben számtalanszor gondolkodtam egy saját divatmárka beindításán, a megfelelő időpont pedig most érkezett el” – áll Madonna sajtóközleményében.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top