Öltözködjünk

Így hordd: térd alatti szoknya

Sokan félnek tőle, igazi mumusnak tartják, de elég néhány trükköt bevetni, még legalább ennyi szabályt betartani, és a térd alatti szoknyából igazi kedvenc válhat. Megmutatjuk, hogyan.

Volt mini, aztán maxi, térd fölé érő, combot villantó, így aztán várható volt, hogy a térd alatti szoknyák is szépen lassan visszatérnek a köztudatba. Nagy öröm ez minden olyan nőnek, akinek csúnya a térde, vastag a combja, és persze mindeközben vékony a bokája. Nekik ugyanis a legtöbb ilyen szoknya jól áll (a kivételekről később), akadnak azonban olyanok is, akik legszívesebben elsírnák magukat a próbafülke tükre előtt az ominózus darab próbálása közben. Nekik segítünk most, és megmutatjuk, ki milyen fazont válasszon, és mivel érdemes kombinálni a szezon kedvencét, a térd alá érő szoknyát.

Ez a szoknyahossz nagyjából meghatározta a 40-es és az 50-es éveket. A háború utáni években Christian Dior nevéhez fűződik a nőies, térd alatti szoknyák újraértelmezése. A második világháború megtépázta a nők ruhatárát: a szoknyákat és a selymeket praktikusabb ruhadarabokra és kelmékre cserélték, és a derekat kiemelő, bokát kivillantó fazonokat a hátuk közepére sem kívánták. Az 50-es évek elején azonban ismét divatba jöttek a nőies vonalak, és ezzel együtt egy vadonatúj stílus, a New Look. Az irányzat egyik legfontosabb ruhadarabja a térd alá érő szoknya volt, amelynek 60 évet kellett várnia ahhoz, hogy újra főszerepet kapjon, de most minden kétséget kizáróan itt van, bár átesett némi ráncfelvarráson.

A jolly joker, avagy éljen az A vonal

A hagyományos A vonalú szoknyák minden testalkathoz passzolnak, még akkor is, ha térd alá érnek. Vastag boka mellé csak csizmával ajánlott. Nagy előnye, hogy sikerült elrejtenie a kisebb-nagyobb szépséghibákat, és még a fenékformáló vákuumbugyi is láthatatlan marad alatta, cserébe mi feszengés nélkül hozhatjuk a bomba nőt. Összességében elmondható, hogy bárkinek megéri beszerezni egyet belőle.

Hozzávalók A vonalhoz: Élénk színű pulóver – amely kihangsúlyozza a dekoltázst vagy a derekat –, nem túl magas sarkú csizma. Ha valaki nem szereti a sarkakat, az lapossal is próbálkozhat, de csizma legyen.

Így hord: térd alatti szoknya

Tiltólista: Ha vastag a bokád, a lapos balerinákat messziről kerüld el ehhez a fazonhoz. Ha alacsony vagy, a mintás felsőrészek térd alatti szoknyával legalább 5-6 centivel csökkentik a magasságodat optikailag.

Tipp: Ha tutira akarsz menni, válassz egyszínű fazont, és lehetőleg sötétet. Ezek a legelőnyösebbek.

Elegáns fazont csak tűsarkúval

Van az úgy, hogy csak egyszerűen a hecc kedvéért van kedvünk kirittyenteni magunkat, kell a flanc néhanapján. De koktélruhában mégsem mehetünk a hivatalba, ráadásul a szatént kár lenne a BKV-n tönkretenni. Ilyen alkalmakra jó megoldás a térd alatti szoknya, amely egy hozzá illő cipővel szépen kihangsúlyozza a bokát és a vádlit, közben pedig mégsem kell attól tartani, hogy túl sok mindent enged láttatni.

Hozzávalók elegáns szoknyához: Szigorúan csak magas sarkú cipővel szabad hordani őket. Aki nem bírja, az hagyja ki ezt a szoknyát. Csizmával inkább ne, kivéve, ha nagyon elegáns darabról van szó. Egy buggyos ujjú felsőrész nem árthat neki, főleg akkor, ha a szoknya díszített, a redők a vállon kiemelik a felsőtestet. Ez különösen akkor jó, ha valaki csípőben jobban el van eresztve. Ha díszes a szoknya, akkor ne legyen túl csicsás a felsőrész, még akkor sem, ha színben passzol. Kiegészítő gyanánt pedig jöhet egy öv, amely kiemeli a derekat.

Így hord: térd alatti szoknya

Tiltólista: Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ilyen szoknyákat csak magas sarkú cipővel lehet hordani, balerinával vagy bokacsizmával tilos. Szintén tiltólistás minden túldíszített, de önmagában jól mutató felsőrész. Valamint az se számítson semmi jóra, aki konyakszínű harisnyát választ ehhez a szoknyához.

Tipp: Próbálj azonos árnyalatú – jelen esetben natúrszínű – darabokat összeválogatni, egy ilyen hangsúlyos szoknyánál ugyanis jobban mutat, ha egységben van a szett, és nincs egy-egy markáns színű, a többitől elütő ruhadarab.

Ceruzaszoknya – tökéletes fenékért kiált

A legrázósabb fazont hagytuk a legvégére. Nincs mit szépíteni: ezt a fazont csak tökéletes alkatra ajánljuk, mivel a legkisebb hibát is kiemeli. Akinek viszont kellően hosszú a lába és formás a feneke, ráadásul még a hasa is lapos, annak kötelező beruháznia egy ilyen szoknyára, ugyanis kevés ennél szexibb darabot találni. A félreértések elkerülése végett azonban elmondanánk, hogy a ceruzaszoknyák közül csak a térd alá érőkkel bánunk ilyen szigorúan. A térdig érő darabokat bátran hordhatják kevésbé hibátlan testalkatú csajok is.

Hozzávalók ceruzaszoknyához: Az első és legfontosabb a vékony boka és a formás vádli, persze az sem árt, ha a fenék sem lapos, és ne feledkezzünk meg a 170 centi feletti testmagasságról sem. Szükség lesz még bokacsizmára – amely kiemeli a bokát és a vádlit –, egy díszített felsőrészre, amely a dekoltázsért felel, valamint nem árt, ha egy zakó vagy egy mellény is párosul a szetthez.

Így hord: térd alatti szoknya

Tiltólista: Próbálunk ugyan visszafogottan fogalmazni, de ebben az esetben teljesen felesleges a kertelés. Csak tökéletes testalkatra való az ilyen darab, ezért akin van takargatnivaló, az jobb, ha elfelejti. Ami pedig a ruhadarabokat illeti: tilos térdig érő kabáttal viselni az ilyen szoknyákat, ez a fazon ugyanis csak rövid kabáttal mutat jól, de ugyanígy kell eljárni a lapos sarkú bokacsizmákkal is.

Tipp: Játssz a színekkel! Vegyél ugyanolyan árnyalatú harisnyát és felsőrészt, az összhatás egyszerre lesz meghökkentő és elegáns.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top