Öltözködjünk

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

Az amerikai first lady nyolc nap alatt öt ország kilenc városában mutatkozott be a férjét kísérve. Míg a sajtó egyik fele a politikai fejleményekre koncentrált, a másik fele kocsányon lógó szemekkel figyelte, mit visel Amerika első asszonya.
 Star Trek és a first lady


Az amerikai elnök és felesége március 31-én érkezett Londonba. Az elnöki divatshow felütéseként Michelle Obama, akit az angol lapok röviden csak Mrs. O-nak becéznek, fekete kabátot és sárga Jason Wu ruhát viselt. A tervező neve azóta él a köztudatban, hogy a first lady az ő félvállas ruháját választotta ki a beiktatási bálra. A kabátot és a ruhát együtt körbefogó Azzedine Alaia övért állítólag Barack Obama nincs túlzottan oda, egyszerűen Star Trek-övnek nevezi.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Hétköznapi elegancia


A first lady kedvenc tervezői között J. Crew is debütált, amikor Michelle Obama a Downing Street 10.-ben tett látogatásakor a tervező nevével fémjelzett bézs kardigánt és világoszöld ceruzaszoknyát viselte. A first lady a tavasz előhírnökének tűnt az angol miniszterelnök sötét harisnyába és sötét ruhába öltözött felesége mellett.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

Mrs. O. szakított azzal a hagyománnyal, hogy az amerikai elnök feleségeként csak amerikai tervezők ruháit viselheti. Az amerikai dizájnerek mellett (mint Jason Wu, J. Crew vagy a Thakoon) szívesen visel európai (Azzedine Alaia, Moschino) és japán (Junya Watanabe) márkákat. Stílusjegyei közé tartoznak az alacsony sarkú cipők, az erős színek, a többsoros gyöngy nyaklánc.

 

 Egyszerű és ünnepi


A II. Erzsébet királynővel való találkozásra Obama asszony a klasszikus megjelenés mellett döntött. A tetőtől talpig fekete ruha helyett viszont a fekete-fehér izgalmas kontrasztját választotta. A kétrészes Isabel Toledo ruhát fehér gyöngysorral és fekete kardigánnal egészítette ki. A magasra fésült frizura és a ruha leheletnyi retrohatást tükrözött – mintha Jackie Kennedyre gondolt volna ruhaválasztás közben.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Jól kombinálható darabok


Obama és felesége a válság idején igyekeznek példát mutatni, és nem hivalkodnak a kinézetükkel vagy a ruhák árcímkéivel. Mrs. Obama ezt követve a királynővel való találkozó utáni vacsorára nem öltözött át. A kardigánt levéve máris elegáns, ujjatlan ruhában mutatkozhatott. Érdemes ellesniük a trükköt azoknak, akik az irodából egyenesen üzleti vacsorára mennek.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Üdítő színek


A harmadik napon Amerika első asszonya magasan lekörözte stílusával a brit miniszterelnök feleségét, Sarah Brownt. Az asszony valószínűleg nem írja be magát a divatlexikonokba, hacsak záros határidőn belül nem cseréli le stylistját. Mrs. Obama különleges, kockás, flitterekkel díszített kardigánja a japán Junya Watanabe érdeme, hozzá türkiz Jason Wu ruhát viselt.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Divatházak összecsapása


Mi történik, ha a tavalyi év legkedveltebb politikusfelesége találkozik az új kedvenccel? Ez egyben a hőn szeretett divatházaik összecsapása is. Strasbourgban Carla Bruni-Sarkozy természetesen Diorban, Michelle Obama pedig Thakoon ruhában jelent meg a nyilvánosság előtt. Míg Obama asszony ruhájának színe és formája is azt hirdette: „Nézz rám, mert nő vagyok!”, addig Carla Bruni egy visszafogott és nagyon elegáns kabátot viselt.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Lényeges részletek


Ugyanezen az estén, a németországi Baden-Badenben tartott NATO-koncerten a first lady fekete Azzedine Alaia ruhát viselt. A vidám szoknyarész, a játékos boleró és a vastag ezüst karkötő könnyeddé, fiatalossá varázsolta megjelenését.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

 

 Laza nadrágkosztüm


Kevés ember tudja elegánsan hordani a lazább ruhadarabokat. Az egyik kedvencünk ez az összeállítás. A fekete blézer alatt színes, nyomott mintás felsőt viselt a már említett Star Trek-övvel.

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában


 Hófehér masni


Az abszolút kedvenc viszont a Prágában viselt, hatalmas masnival díszített fehér Moschino blúz, amelyet fekete Michael Kors szoknyával és Azzedine Alaia kardigánnal viselt

A first lady, aki szeret öltözködni - Michelle Obama Európában

Míg tavaly Carla Bruni volt a politikusfeleségek közül a legtöbbet fényképezett, és az ő stílusára figyelt a sajtó, idén ez a szerep kétségtelenül Michelle Obamának jut. Rajtuk kívül viszont érdemes odafigyelni a first ladyk közül a mexikói Margarita Zavala, a kanadai Laureen Harper vagy a spanyol Sonsoles Espinosa ruhatárára.

 

 

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Kitaposott cipőket hord az angol királynő

Asszisztensek járatják be II. Erzsébet lábbelijeit, mielőtt az uralkodó felvenné őket.

A fenékkirálynő leveri a csontkollekciót?

Ugyanazt a ruhát választotta Kim Kardashian és Gwyneth Paltrow, de vajon végre kimondhatjuk, hogy jobban passzol a csipke a kerek fenékhez? Szavazz!

Íme, a világ legrondább esküvői cipője

A szőrös csizmák ugyan végtelenül kényelmesek, de esküvői cipőként hordani kicsit merész...

Hordj mentát!

A halvány színek már tavaly is nagyon trendinek számítottak. Új szereplőként most itt a mentol vagy menta, lesd el a sztároktól a legtrendibb gardróbtippeket.

A nyár hivatalos nyitóbulija!

Május 19-én, teljes napra a fővárosba csempész- szük a nyarat! Egy ütős divatbemutatósorozat, megannyi program és pop up üzlet vár! »

50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!

Sorsolás: 2012-06-01

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
  • Arbarat.hu
1 | 2
1 | 2

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01