nlc.hu
Egészség
Természetes alapanyagokból egészséges terméket

Természetes alapanyagokból egészséges terméket

Tizenötödik évfordulóját ünnepelhette a Cerbona Rt. Hagyományai és a magyar élelmiszeriparban betöltött szerepe azonban jóval hosszabb idõszakra tekinthetnek vissza.





A korábban szinte majd’ minden megyében hagyományosan működő gabonaforgalmi és malomipari vállalatok egyike volt a Fejér megyei cég – egy a sok közül. Másfél évtizeddel ezelőtt egyfajta szerkezetváltás történt, és megjelent a cerbona márkanév. Ezekben a változásokban gyökereznek a vállalat mai sikerei – s hogy a cerbona mára a magyar élelmiszeripar egyik büszke zászlóvivőjévé vált.

Az új termékek megjelenésével indult ez az időszak. Az extrudátumok bevezetése nagyon fontos, úttörő jellegű lépés volt a vállalat életében. Ugyanakkor nem kis bátorságot feltételezett a váltás, de vállalva a kockázatot, a későbbi siker érdekében jelentős beruházásokat végeztünk.
Az eredmények mostanra bebizonyították, hogy helyes döntés született. Ugyancsak jelentős fejlesztések történtek a tésztagyártás területén, s mára a cég a hazai piac második legnagyobb gyártókapacitásával rendelkezik.

Termékeinket Magyarországon régóta ismerik és kedvelik a fogyasztók, ugyanakkor a Cerbona Rt. évek óta ismert a nemzetközi piacon is.
A Baltikumtól a Földközi-tengerig, elsősorban Európa keleti felén forgalmazza termékeit. Most nyitunk a hatalmas orosz piac felé, az Uniós csatlakozástól pedig azt reméljük, hogy a cerbona márkanév alatt a földrész nyugati végeire is eljutnak a kalandozó magyar gabonaipari termékek.
S hogy a csatlakozással és az arra való felkészüléssel milyen feladatok hárulnak a Cerbona Rt.-re?






Az élelmiszeripari szabványok tekintetében a cég döntő mértékben felkészült a csatlakozásra. Ma Magyarországon senki nem állíthatja magáról, hogy minden tekintetben megfelel az Uniós elvárásoknak.
A szükséges változtatásokat végre fogjuk hajtani. Gyűjtjük a piaci információkat. Szeretnénk bővülni, s az egységes Európán belül – talán nem szerénytelenség ezt állítani – régiós szerepre törekszünk. A megnyíló közös európai piac óriási lehetőségeket hordoz számunkra. Az élelmiszeripari termékek exportálása révén korábban komoly devizabevételei származtak hazánknak.

Áraink kedvezőek. Ennek alátámasztására elég összevetni például az osztrák és a magyar lisztárakat. A csatlakozástól azt várjuk, hogy erősödik a magyar élelmiszeripar jövedelemtermelő és munkahely-megtartó képessége.

Az előbb elmondottak alapján a Cerbona Rt-nél az utóbbi másfél évized fordulóját sikertörténetként ünnepelhettük. Ez köszönhető az előző vezetőnek, Csodó Tibornak, s annak a kollektívának, amely folyamatosan, nagy szakértelemmel rajzolja fel a Cerbona Rt. pályáját.

Vállalatunk szinte folyamatos beruházásokkal bővíti termelési lehetőségeit, de ennél is fontosabb, hogy munkatársaink alkotó légkörben, hittel és elkötelezettséggel dolgoznak azon, hogy termékeink mindinkább megfeleljenek – ha kell, elébe menjenek – a kor kihívásainak. A magyar piac több szegmensében (búzaőrlemények, müzlik, extrudátumok) piacvezetők vagyunk. Ezt szeretnénk tovább fokozni, s a többi területen is emelni részesedésünket. A Cerbona Rt. a gabonaalapú feldolgozott élelmiszerek gyártását tekintve az egyik legnagyobb kereskedelmi vállalkozás magyar, de európai mértékkel is. Missziónk, hogy a vállalatnál kialakított alkotó légkörben, kiváló alapanyagokból egészséges termékeket gyártsunk és forgalmazzunk.
(ak)





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top