Öltözködjünk

Az örökzöld kék vászon – Farmert mindenkinek!

A trendek jönnek-mennek, vannak azonban olyan darabok, amelyek egyszerűen elkoptathatatlanok. A farmer mindenkinek jól áll: ha kell, laza, ha kell, szexi, mindig megújuló örök darab, neki vagy neked, így vagy úgy, de helye van a szekrényünkben.

Az alig több mint egy hete elhunyt legendás divattervező, Yves Saint Laurent saját bevallása szerint csupán egyetlen dolgot sajnált, ahogy a pályájára visszatekintett: hogy nem ő fedezte fel a kék farmert. Megtette ezt előtte Levi Strauss, akinek ugyan nem a farmer anyagát, hanem a zsebet erősítő szegecseket és a legendás kék színt köszönhetjük. A denim, azaz a farmervászon már a 19. században ismert volt Európában. Strauss anyagkereskedő volt, és Franciaországból vándorolt ki Amerikába, így meg is van a szükséges logikai kapocs az örök darab születéstörténetében. Ugyan a mozivásznon James Dean, Marlon Brando, sőt Marilyn Monroe is viselte az aranyásók egykori munkaruháját, igazából Saint Laurent dögös koptatottfarmer-kollekciója után kezdték tömegesen viselni. Majd amikor 1980-ban az alig 15 éves Brooke Shields ártatlan tekintettel azt mondta: „Tudod, mi van a testem és a Calvinem között? Semmi” – a farmer végérvényesen befutott.

Egyesek szerint korábban jóval egyszerűbb volt minden: Nyugaton volt a Levi’s 501, nálunk pedig a Trapper, ma azonban színek és fazonok tucatjaival állunk szemben. Mi azt mondjuk, szerencsére, hiszen így megtalálhatod a hozzád legjobban illő nadrágot. Ne hagyd, hogy csak a divat befolyásoljon, hiszen nem mindegyik fazon hangsúlyozza ki ugyanolyan jól az előnyös tulajdonságaidat, sőt!

Csőszárú

A skinnynek is nevezett fazon olyan szűk szabású, mintha egy farmeranyagból készült leggingst kapnál magadra. A szár egész hossza extrém vékony, és a lábfejed bebújtatásához is minimum cipőkanálra van szükséged. Bár néhány szezonnal ezelőtti megjelenésekor csupán hónapokat jósoltak neki a szakemberek, évek óta tartja magát ez a fazon. Ha mostanság szétnézel, szinte a legtöbb divatkövetőn ilyet látsz. Ez a szabás a vékony, fiús alkatú lányokon áll jól, mert maximálisan kiemeli az alakot. Ha nem tudsz lemondani róla, de teltebb vagy, akkor mindenképp a csípőt és a combokat takaró felsővel viseld!

Levi's
Levi’s
Mango
Mango

Levi's
Levi’s

 

Répa

Ellentétben a csőszárúval, a répafazonú farmernek nem a szára, hanem az egész alakja egy jól megtermett karotinbombára hasonlít. A nyolcvanas évek slágerfazonja a csípődnél és a combodnál bővebb, a szára viszont lefelé szűkül, ezért ha a körte alakú lányok közé tartozol, akkor nyugodtan viselj répát.

Levi's
Levi’s

 

Egyenes vagy ceruza

A ceruzafazonú nadrágok szára teljes hosszában egyenesre szabott, valójában ez a klasszikus szabásmód. Általában mindenki bátran viselheti – alaktól és kortól függetlenül.

Gap
Gap
Lee Jeans
Lee Jeans

Levi's
Levi’s

 

Boot cut

Ugyanígy jolly joker lehet ez a klasszikus fazon, amely nemcsak csinos, hanem nagyon kényelmes is, hiszen a szára lefelé enyhén (!) bővül. Ezáltal optikailag nyújtja a lábat, így ha alacsony vagy, rabolj rá erre a darabra. Ha pedig magas, akkor sem kell visszakoznod, hiszen a lábaid még hosszabbnak tűnnek majd.

Mango
Mango
Levi's
Levi’s

Gap
Gap

 

Trapéz

A hippi hetvenes évek kedvence volt a trapéznadrág, amelynek derék- és combrésze hagyományos szabású, ellenben a nadrág alja felé majd 45 fokos szögben bővül, olyannyira, hogy legtöbb esetben a lábfejet is teljesen eltakarja. A trapézgatyót a csípőben és combban erősebbek is viselhetik, mert a kiszélesedő nadrágszár kompenzálja az erősebb alkatot.

Mango
Mango
Diesel
Diesel
Replay
Replay

 

Marlene-nadrág

Az idei nyár slágergyanús fazonja Marlene Dietrich színésznőről kapta a nevét. A trendteremtők reményei szerint a régi-új forma megtöri a csőnadrágok egyeduralmát. Jellemzője a nagyon bő, de végig egyenes szár, amely végződhet felhajtásban is. Hiába a sokat takaró (vagy sejtető?) bő forma, ha alacsonyabb vagy nagyon vékony vagy, inkább kerüld ezt a fazont. Ha mégsem tudsz szabadulni a csábítástól, akkor viseld mindig magas sarkú cipővel!

 

Plusz egy trendinfó

Egy időben mindenki a sötét színű, visszafogott, akár elegánsabb eseményeken is bevethető farmereket kereste. Egy német szaklap szerint újra kezdenek visszatérni a kicsit használtnak, kopottnak kinéző farmernadrágok. Nemcsak a világosabb, agyonmosottnak tűnő szín lesz jellemző, de a merészebb darabokon megjelennek a rojtos lyukak, a feltűnő zsebek és a vastag varrások.

Örök darabhoz örök érvényű szabályok

• A farmer sose legyen rövid, inkább mindig pár centivel hosszabb!
• A hátsó zsebek minél közelebb helyezkednek el a középen futó fenékvarráshoz, annál kisebbnek és feszesebbnek tűnik a popsid.
• A rávarrt zseb és a zsebfedő szintén optikailag kerekíti a hátsód.
• A farmered vagy legyen igazán feszes, vagy nagyon laza, az arany középút ez esetben nem játszik.
• Ha széles a csípőd, került a svédzsebes megoldást!


Így vigyázz rá!

• Egyesek igazán megizzadnak, mire megtalálják a tökéletes farmert, és bizony – hiába telített a piac – úgy vigyáznak rá, mint a szemük fényére. Aki már életében egyszer megjárta, bizony soha nem felejti el, hogy farmert nem szabad gépben szárítani.
• Persze mindezt megelőzi a mosás: a legjobb, ha 30 fokon mosod ki kedvencedet. Soha ne használj olyan mosóport, amely fehérítőt tartalmaz, és ne tegyél be háromnál több farmert a gépbe, akkor meg pláne, ha az egyik hófehér, a másik mustársárga, a harmadik meg kék. Akkor viszont, ha a kissé kopott farmerod színét szeretnéd felélénkíteni, dobd mellé az újonnan vásárolt – hasonló árnyalatú és még nagyban fogó – nadrágodat.
• Ne használj klóros mosószert vagy folteltávolítót, mert könnyen megváltozhat a farmer színe és sérülhet a szövet.
• A rugalmas anyagból készült farmereket ne centrifugázd, mert hamar elveszítik a rugalmasságukat. Inkább hagyd egyszerűen megszáradni, vagy vasald át magas hőfokon!
• A legjobb, ha szárítókötélen hagyod megszáradni a gatyód, de ha lehet, ne tedd ki közvetlen napsütésnek, ha nem szeretnéd, hogy kifakuljon.
• A kitérdesedett farmert vasald sok gőzzel a szár külső oldalától befelé.

Ajánló:
Farmer.lap.hu »
Nadrág.lap.hu »
Divat.lap.hu »
További cikkek a témában:
Anyag csak egy van… »
Nadráglesen »
Az 5 legnagyobb stílusvétség »
Fórumajánló:
Farmer beszűkítése »
Fog a farmer »
Bő szárú farmer »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top