Olimpia 2016

Olimpia 2016: összeesett a befutó után az olimpiai bajnok biciklista, kisfia sietett a segítségére

A szívbemarkoló pillanatról fotók is készültek, kis túlzással mostanra az egész világot megríkatták.

Azután, hogy szerdán 2008 és 2012 után Rióban harmadszor is olimpiai bajnoki címet nyert az országúti kerékpáros Kristin Armstrong, ismét róla beszél a világ. Méghozzá egy megható fotó miatt, amit közvetlenül a célba érkezése után készítettek róla és ötéves kisfiáról.

Olimpia 2016: Összeesett a befutó után az olimpiai bajnok biciklista, kisfia sietett a segítségére

A Huffington Post cikkéből kiderült, a megható fotó nem sokkal azután készült, hogy a 43 éves Kristin, aki Rióban három év kihagyás után ült újra nyeregbe, a befutót követően összeesett. A kerékpáros később elmondta, már a rajtnál sem volt jól, vérzett az orra, de mindennél jobban bizonyítani akart, ezért igyekezett nem tudomást venni rosszullétéről.

Olimpia 2016: Összeesett a befutó után az olimpiai bajnok biciklista, kisfia sietett a segítségére

A befutó után csak arra maradt ereje, hogy megkérdezze edzőjét a végeredményről, majd elájult. Orvoshoz vitték, ahol szerencsére kiderült, nincs komolyabb baja. Épp visszafelé tartott a pályára, mikor ötéves kisfia rohant vele szemben: az anyuka sírva borult a kicsi nyakába, a kettejük öleléséről készült kép pedig mára bejárta az internetet.

Olimpia 2016: Összeesett a befutó után az olimpiai bajnok biciklista, kisfia sietett a segítségére

Kristin később elmondta, az utolsó öt kilométer élete eddigi legnehezebbje volt, de a kritikus pillanatban erőt adott neki, hogy a családjára gondolt.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top