Olimpia 2016

Olimpia 2016: Győzött és csoportelső lett a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó, vasárnapi csoportmeccsén 10-6-ra nyert a házigazda brazilok ellen, így csoportelsők lettünk.

A magyar férfi vízilabda-válogatott két győzelemmel és három döntetlennel nyerte meg az A csoportot, s kedden Montenegró ellen játszik a négy közé kerülésért.

Jól játszottunk, de nekem tetszettek a korábbi mérkőzéseink is. Mindig a két pontot célozzuk meg, akár rossz, akár jó játékkal” – mondta a mérkőzés után Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki elismerte, játékosai kicsit megszeppentek a hangulattól, ez látszott a meccs elején. “Jó volt, hogy itt játszottuk az utolsó csoportmeccset, s nem a negyeddöntőn kell ismerkedni a körülményekkel. Montenegró nagyon agresszív ellenfél, ezt tapasztaltuk az Eb-n. Ha ugyanúgy meg tudnak minket zavarni a fizikális fölényükkel, akkor nagy bajban leszünk, de ha függetleníteni tudjuk magunkat ettől, és elhisszük, hogy jobban tudunk játszani, mert szerintem jobban tudunk, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést.

A vasárnapi meccsen a kezdésnél a magyar csapat hozta el a labdát, a gépezet azonban nehezen indult be, az első három támadás során lövésig sem jutott Benedek Tibor együttese. A védekezés azonban jobban ment, a brazilok emberelőnyben és azonos létszámnál sem voltak eredményesek. A gólcsendet több mint három perc után a csapatkapitány Varga Dénes törte meg egy szép kapufás találattal, majd két perccel később, egy emberelőny lejárta után Hosnyánszky bombázott a léc alá. A hazaiak támadásban teljesen hatástalanok voltak, Nagy Viktor jól védett, a blokkoló kezek is jól dolgoztak előtte, így másfél perccel a szünet előtt Vámos góljával már három volt az előnyünk. A második sprintet is Erdélyi Balázs nyerte, ám az első ziccer a braziloké volt, Nagy Viktor viszont újabb bravúrral hárított. A Ratko Rudic irányította hazaiaknak semmi sem sikerült, hiába kaptak egymás után két előnyt, képtelen voltak élni vele, a másik oldalon pedig a negyed első magyar fórjánál Erdélyi passzából Hárai húzta a labdát a kapuba.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A negyed közepén folytatódtak a hazaiak kínjai, a legnagyobb helyzeteiket is rendre elpuskázták, a kapufa vagy Nagy hárított óriásit minden esetben, így 14 perc után is nulla állt a táblán Brazília neve mellett. A jég végül Zalánki előnyös gólja után, ötméteresből tört meg két perccel a félidőt megelőzően, a gól után pedig belelendült az addig kissé dermedt közönség. Talán a hangzavar volt az oka, mindenesetre Kis Gábor ziccert hibázott, a nagy szünetre így négygólos előnnyel úsztak ki Varga Dénesék. Manhercz hozta el a harmadik negyed elején a labdát, a “hagyományokat folytatva” azonban gól nélkül zárult az első magyar támadás, sőt a következő is, méghozzá előnyből. Hosnyánszky rontott csúnyán, szerencséjére azonban fél perccel később javíthatott, s meg is tette, miután ismét hátrányba kerültek a brazilok. A hazaiak ezután gyönyörű akciógóllal állították vissza a négygólos különbséget, mely Vámos és Perrone gólváltása után is megmaradt. A brazilok viszont érezhetően magukra találtak, nagyobb hittel és bátrabban vízilabdáztak, majd emberelőnyből három gólra jöttek fel. Sőt előnyben támadhattak a mínusz kettőért is, de Nagy Viktor újra a helyén volt, az utolsó percben pedig Hárai szép góllal állította vissza a négygólos különbséget.Az utolsó negyed elején a védőkkel addig óriásit küzdő Kis Gábor csavarásból talált a kapuba, amire kapufa volt a válasz a másik oldalon. A mérkőzés ekkorra eldőlt, s láthatóan tudta ezt a brazil és a magyar csapat is. Varga Dánielék támadásban már csak a labdát tartották, a hazaiak pedig kevés meggyőződéssel adogattak, lövéseik veszélytelenek voltak. A hajrában még esett két hazai és egy magyar találat, a csoportgyőzelmet így négygólos sikerrel szerezte meg a magyar válogatott.

Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top