Olimpia 2016

Olimpia 2016: Michael Phelps ismét aranyérmes Rióban

A mezőny két legidősebb versenyzője az amerikai Phelps és a honfitársa, Ryan Lochte számított a legesélyesebbnek a riói olimpián a férfiak 200 méteres vegyesúszásának döntőjében. Phelps végül magabiztos utolsó 50 méterrel nyerte a számot japán és a kínai ellenfele előtt.

A 200 méteres férfi vegyesúszás legnagyobb esélyesei az amerikai Michael Phelps és Ryan Lochte a brit Dan Wallace, a japán Hagino Kosuke, a brazil Thiago Pereira, a japán Fujimori, a kínai Wang és a német Heintz voltak.

Phelps most sem talált legyőzőre
Phelps most sem talált legyőzőre

A rajt a két amerikainak sikerült a legjobban és fej-fej mellett úsztak. A brazil Pereira azonban őket is megelőzte az első fordulónál. Phelps háton átvette a vezetést, 100 méternél azonban Lochte, Pereira, Phelps volt a sorrend. A három éllovas teljesen együtt indult a mellúszásra. Phelps fordult elsőként, Pereira a második, Lochte a nyomában, amikor az utolsó hosszra fordulnak.

Itt Phelps már begyújtotta a rakétákat, és magabiztosan, több mint egy testhossz előnnyel nyerte 22. aranyérmét, a második Hagino, a harmadik pedig Wang lett, Lochte csak az ötödik, Pereira a hetedik helyen ért be.

További cikkek Olimpia 2016 témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top