Olimpia 2016

Olimpia, 2016: tizenkilenc érmet jósolnak Magyarországnak

Az Olympic Medals Predictions az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán, igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp.

Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok 7 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elképzelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az ezüstérmesek között ott lesz kajak egyes 500 méteren az egyébként csak tartalék Kárász Anna, illetve a bronzérmesek sorában a férfi kardcsapat, annak ellenére, hogy a versenyszám nem is szerepel a programban.

A weboldal szerint kajak-kenuban a női K-2 500-as és a K-4 500-as egység, illetve a férfi K-2 200-as duó is bajnok lesz magyar részről, mint ahogy Hosszú Katinka 200 és 400 méteres vegyesúszásban. Öttusában az idei világbajnok Kovács Sarolta győzelmét jelzi előre az oldal, mely szerint az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott is a dobogó felső fokára állhat majd fel.

Olimpia 2016: tizenkilenc érmet jósolnak Magyarországnak

Második lesz Kárász mellett a férfi K-4 1000 méteres hajó, illetve a kenu kettesek 1000 méteres távján is másodikként érnek majd célba a magyarok. Hosszú Katinka az oldal szerint 200 háton szerez ezüstöt, Cseh László pedig 200 pillangón.

A bronzérmesek között veszik számításba – a férfi kardcsapat mellett – párbajtőr egyéniben a vb-címvédő Imre Gézát, az olimpiai címvédő kardozó Szilágyi Áront és Hosszú Katinkát 100 háton, Cseh Lászlót 100 pillangón, Verrasztó Dávidot pedig 400 vegyesen, illetve a férfi vízilabda-válogatottat.

További cikkek a 2016-os olimpia témájában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top