Nyereményjátékok
  • hirdetés

Didergő királylányok a divat oltárán

Didergő királylányok a divat oltárán

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 02. 06.
Egészségünkre sok minden hatással van. Többek között a divat is, mely egy olyan jelenség, ami a fejünk felett dönt arról, hogy mit és hogyan viselhetünk. Persze, csak ha hagyjuk.
Játszom

Mit tudunk a felfázásról?

Egy dolgot biztosan: nagyon sok nőt érint világszerte. Nem véletlen, hogy állandó témát szolgáltat a szebbik nem körében.

Ugyanis kortól függetlenül csap le, ha nem fordítunk magunkra kellő figyelmet. Sokan az öltözködésre vagy még inkább annak hiányosságaira fogják a tünetek megjelenését, ám ez csak féligazság mindaddig, amíg nem vizsgáljuk szélesebb összefüggéseiben a kérdést.

A tények ugyanis azt igazolják, hogy a felfázás bizonyos baktériumok kóros elszaporodása esetén alakul ki. Ennek így önmagában még nem sok köze van a lenge öltözékekhez. Annak viszont már annál több, hogy ezek a baktériumok akkor burjánzanak el, ha megfelelő táptalajt találnak a tivornyázáshoz. A lehűlt deréktájék pedig pont ilyen, hiszen azon a részen jelentősen meggyengül a szervezet védekező képessége.

Tehát nagyobb eséllyel betegszik meg az, aki a divatot előtérbe helyezi saját egészségével szemben, és metsző hidegben is kivillantja a derekát.

Szerencsére van megoldás.

 

Didergő királylányok a divat oltáránA megelőzésről néhány szóban

Azért is érdemes minél korábban odafigyelni a tudatos öltözködésre, mert a felfázásnak sajnos megvan az a negatív tulajdonsága, hogy olyan, mint a nem kívánt vendég:
hívás nélkül is visszatér.

S minél gyakrabban üti fel a fejét, annál több galibát okozhat. Ha tehát gondolunk egy kicsit a jövőnkre, a megelőzést választjuk.

Ehhez nem kell lemondanunk kedvenc ruhadarabjainkról, legyen szó akár a csípőnadrágról, akár egy-egy rövidebb felsőről vagy kabátról. A divatot ugyanis nem szükséges kiiktatnunk a ruhatárunkból ahhoz, hogy egészségesek maradhassunk.

Bizonyára mindannyian ismerünk egy-két módot derekunk megóvására, ám most egy rendhagyó és új megoldásra fókuszálnék a bodyk, atléták és kombinék rengetegében.

Képzelj el egy ötletes kiegészítőt, mely egyszerű, mégis hiánypótló, trendi, mégis kényelmes, színes, mégis diszkréten megbújik, ha öltözéked vagy kedved éppen úgy kívánja.

 

 

Didergő királylányok a divat oltáránA derékmelegítő rövid története

Alig néhány éve csak, hogy hippsy néven megjelent az első derékmelegítő a magyar piacon, de már a kezdetektől fogva töretlen népszerűségnek örvend.

Ennek oka a hiánypótló mivoltára vezethető vissza: a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a legtöbb nő már régóta keresett egy praktikus választ a fázós derék problémájára.

Az pedig, hogy ezen felül kényelmes, természetes anyagból készül (95% pamut), és jelenleg 22 divatos színben kapható, csak tovább növeli iránta az érdeklődést.

A visszajelzések pedig azt igazolják, hogy egyre többünknek segít abban, hogy megelőzzük a nemkívánatos betegségeket.

 

Az egész családnak

Tévedés azt hinni, hogy csak a nők szeretik ha „biztonságban" van a deréktájékuk. Ugyanis a vese és a hát alsó szakasza az uraknál is érzékeny, és ha nem vigyáznak rá, bizony könnyen kifázhat.

A gyerekeknek szintén hasznos a derékmelegítő, hiszen az izgő-mozgó apróságokat akkor is megóvja a felfázástól, ha játék közben elmozdulnak rajtuk a ruhadarabok, s csupaszon marad a derekuk.

 

Didergő királylányok a divat oltáránA színek szerepe

De azzal vajon tisztában vagyunk-e, hogy azok a színek, melyeket viselünk, milyen hatással vannak ránk a mindennapokban?

A piros például tettvágyat, izgalmat, hódításvágyat, bátorságot vált ki. Ha ötletteremtésre, dinamizmusra, teljesítőképességre van szükséged, vagy melegségre vágysz, a vörös szín segít.

A zöld egyszerre frissítő és nyugtató hatású. Harmóniakeltő, összhangot teremt a test és a lélek között, csökkenti az ingerültséget, a fáradtságot, ellazít, biztosítja a pihenést, az erőgyűjtést, a regenerálódást.

A narancssárga segíti a pozitív energiák áramlását. Nyíltságot, örömöt, boldogságot sugároz.

Ha a kéket választod, csökkentheted a stresszt, a vérnyomást, javíthatod általa a kommunikációs készséget. Frissítő és bizalomkeltő hatású.

Igazából minden szín jelentéstartalommal bír. Ha megfigyeljük, hogy reggel milyen a hangulatunk, azt is látni fogjuk, hogy ez mennyire befolyásolja aznapi öltözékünket. Ha mondjuk ballábbal ébredünk, szinte biztos, hogy a sötét színeket fogjuk előnyben részesíteni.

Egy-egy színes kiegészítővel viszont tudatosan is képesek lehetünk egyensúlyt teremteni önmagunkban.

 

Didergő királylányok a divat oltárán
 

Legnagyobb kincsünk: az egészség

Közhely vagy sem, nagy igazság rejlik abban a mondásban, hogy az egészséget nem lehet megvásárolni. Ezért érdemes fokozott figyelmet fordítani a megelőzésre, s olyan módszereket alkalmazni, melyek természetesen, rugalmasan, és mindenféle görcsös erőlködés nélkül simulnak bele mindennapjainkba.

 

További infók:

www.derekdolog.hu

Didergő királylányok a divat oltárán
 

 

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 
Old Ideas (CD)
Leonard Cohen :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv