Hurrá nyaralunk

A 10 legidegesítőbb nyári sláger

Ketchup song, Coco Jambo... minden nyárnak megvan a maga idegesítő slágere.

1. Las Ketchup – Asereje
Erősen köszönjük az univerzumnak, hogy a majonézdalt vagy a mustárindulót már nem szabadította ránk! Azért bevalljuk, ha egyikünk énekelni kezdi a dalt egy unalmas szerdai munkanapon, a többiek a “NA NE MÁR” felkiáltás után vele együtt dúdolják.

2. Los Del Rio – Macarena
Szerintünk ezt a dalt nem is a nyár ihlette, hanem az ablakpucolás. Tessék kipróbálni, nem tudsz nem táncolni rá, akármilyen idegesítő.

3. UFO – Napolaj
Képszerkesztőnk szerint kevés idegesítőbb sláger kaptunk a nagy magyar popipartól, mint az UFO szerzeménye. “Nyár van és semmi baj. Olvadunk, mint a vaj” – csodás szöveg, azt ne firtassuk, ki is énekelte igazából.

4. Kovács Eszti: Pancsoló kislány
Tudjuk, hogy sok embert imádja ezt a dalt, mert melyik család ne ismerne magára az ideges készülődést hallva. De a kis Esztike hangjától mi mégis kirohanunk a világból. A dal egyébként simán kikiálthatjuk a magyar strandhimnusznak, feldolgozta már a Beatrice és a Pa-dö-dő is.


5. 4F Club – Balatoni láz
Azok a csodálatos 90-es évek! Az UFO-hoz hasonlóan itt sem tudjuk pontosan, hogy ki is énekelt pontosan, bár a haspóló, meg a holdjáró cipő sokkal fontosabb volt akkoriban, mint a jó hang. Azt nem nagyon értjük, hogy a hölgyek miért a napraforgómezőn csavarják a testüket ahelyett, hogy a Balatonban labdáznának, mint minden hasonló kis amerikai kolléganőjük 1996-ban.

6. Aaron Carter – Surfin USA
Amit a Backstreet Boys-tag kisöccse művelt a Beach Boys slágerével 1997-ben, arra nincsenek szavak. Ha felidéznéd azt a korszakot, amikor még a német VIVA volt a menő, indítsd el a videót!

 

7. Shakira – Wheneve, Wherever
Szögezzük le: szeretjük Shakirát, de a legelső slágerétől 2001 augusztusában a falra tudtunk volna mászni. Persze a klip és a csipőringatás elvonja a figyelmet a dalról, de attól még nagyon idegesítő.

 

8. Scooter – Endless Summer
Igazából csak annyit mondanánk, hogy a robothangon nyikorgó Endless Summer előadói még mindig telt házas haknikat nyomnak Budapesten. De van ember, akit nem idegesít ez a nyári sláger?

 

9. Fresh – Búcsúzik a nyár
Kevés olyan Fresh-klipet találtunk, amiben a lányok ne bikiniben lennének, vagy ne egy motorcsónakon napoznának. Íme, az egyik.

 

10. LFO – Summer Girls
Három nagyon laza fiú rángatja a szemöldökét a strandon, míg a helyi csajok a tengerben lubickolnak. Persze előkerül a vállon cipelt magnó, és felülnek az óriáskerékre is. Idegesítően rossz sláger 1999-ből.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top