Grill

3 tuti recept: egészséges nasik utazásra

Érdekes módon utazás közben az emberek többsége úgy érzi, még ha csak kétórás útról is van szó, hogy mind meghalunk éhen. Ha megfigyeled a környezeted egy hosszabb buszút során, mondjuk Pestről Bajára, akkor az indulás utáni első öt percben előkerülnek a szendvicsek, chipsek, nápolyik. Ha pedig már úgyis eszünk, együnk inkább egészséges nasikat, miközben zötykölődünk úti célunk felé.

Chips zöldségből, gyümölcsből

A legegyszerűbb és legjobban variálható nasik közé tartozik a gyümölcs- és zöldségchips, amivel nagyon nem foghatunk mellé még a gyerekeink körében sem. Krumpliból például majdnem olyan chipset készíthetünk, mint a bolti, bár ez nem feltétlenül tartozik az egészséges nasik tárházába. A répa, édesburgonya, kelkáposzta, karalábé azonban kifejezetten finom, ropogós és fitt is, ha nem fűszerezzük, sózzuk túl, és nem bő olajban, hanem sütőben sütjük meg. A répa ráadásul akár édesen fűszerezve is remek csemege, fahéjasan, vaníliásan igazi különlegesség.

Vékonyra kell csupán mindent szeletelni – ehhez a krumplihámozó tökéletes eszköz – és jól megsütni, ízlés szerinti fűszerezéssel. Ha nem sütőben sütnénk, hanem olajban, akkor alaposan töröljük át előtte a zöldségeket, a nedvesebb fajtát – pl. cukkini, padlizsán – meghempergethetjük egy kis lisztben is. A sütés után kell mindig fűszerezni, hogy ne égessük szénné a zöldségen, gyümölcsön lévő fűszereket. Sokkal nagyobb élmény lesz ilyen chipseket ropogtatni.

3 tuti recept: egészséges nasik utazásra

Diákcsemege

Hozzávalók:
● 20 dkg sütőmargarin
● 10 evőkanál cukor
● 1 csomag vaníliás cukor
● csipetnyi só
● 1 citrom reszelt héja
● 4 tojás
● 20 evőkanál liszt
● 10 dkg darált mandula
● 1 csomag sütőpor
● 1/4 teáskanál őrölt fahéj
● csipetnyi őrölt szegfűszeg
● csipetnyi reszelt szerecsendió
● 10 dkg aszalt datolya
● 10 dkg aszalt füge
● 5 dkg piros koktélcseresznye
● 15 dkg diákcsemege
● 20 dkg étcsokis tortabevonó
● 2 evőkanál olaj
● A forma kikenéséhez: sütőmargarin
●    zsemlemorzsa

Elkészítés:
A kétféle cukorral, sóval, citromhéjjal kikeverem a margarint, majd összedolgozom a tojásokkal, mandulával, sütőporral, liszttel és fűszerekkel. A datolyát, a fügét, a koktélcseresznyét és a diákcsemegét felaprítom, és mindet a tésztába keverem. Jöhet az őzgerincforma, kivajazva, zsemlemorzsával behintve, amiben elegyengetem a tésztát. Előmelegített sütőben 200 fokon 60-70 percig sütöm, ha nagyon barnulna, akkor alufóliával letakarom.

Cukkini- és padlizsánchips

Hozzávalók:
● cukkini vagy padlizsán
● liszt
● só
● olaj

Elkészítés:
A zöldséget meghámozom, 3 mm vékony szeletekre vágom. Sóval behintem, szűrőbe teszem és hagyom félórát, hogy hadd csöpögje ki magát. Bő vízzel leöblítem, papírtörlőn hagyom megszáradni. A szeleteket megforgatom lisztben, majd 15 percre a fagyasztóba teszem. Olajban vagy sütőben hirtelen sütöm.

Ropogós, fűszeres csicseriborsó

Hozzávalók:
● 2 konzerv csicseriborsó
● 2 evőkanál olívaolaj
● provance-i fűszerkeverék

Elkészítés:
A csicseriborsót alaposan átmosom, lecsepegtetem és megszárítom. A konzerv csicseriborsó és a saját magunk által főzött is tökéletes. Meglocsolom az olívaolajjal és 200 fokon előmelegített sütőben sütöm 20-25 percig. A tepsi aljára sütőpapírt terítek, majd miután elkészült, megszórom a fűszersókkal, jól összerázom és hagyom kihűlni.

Banános keksz

Hozzávalók:
● 2 db közepes banán
● 4-5 maroknyi lágy zabpehely
 
Elkészítés:
A banánt villával összetöröm egy tálban, a zabpelyhet pedig megfőzöm kétszeres vízben. Majd mindezt jó összeturmixolom botturmix segítségével. A masszából halmokat teszek kiskanállal a sütőpapíros tepsibe, és előmelegített, 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütöm. Variálható még magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, csupán a fantázia szab határt.

3 tuti recept: egészséges nasik utazásra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top