Mesedoboz mesék

Csepregi Zoltán – Sipos Zsuzsanna: Helló, Brub vagyok!

Egy nyári délután Brub panaszos sírásra lett figyelmes.

 

[másolat] - Nádori Lídia: A bagoly, aki eljött

Mivel sírni általában csak Kexszokott, és ez a sírás egyáltalán nem hasonlított Kex hisztijéhez, Brub kíváncsian dugta ki a fejét a fiókból. Brub ugyanis egy zoknisfiókban lakott. Pontosabban nem csak egy zoknisfiókban, hanem Ábel zoknisfiókjában. Ami valójában csak Brub szerint volt zoknisfiók, mivel nem csak zoknik laktak benne, hanem Ábel összes bugyija és pizsamája is itt kapott helyet. Brub mindenkivel nagyon jó viszonyban volt, és őt is mindenki kedvelte. Csak néhányneveletlen alsónadrág csúfolta néhanap. Ilyenkor Félzokninak szólították.

 

– Félzokni, Félzokni, Félzokni! Nézzétek, megjött Félzokni! Hol a párod, Félzokni? –

 

kántálták. Hogy miért pont Félzokni? Mert Brub, ahogy Trapp, Uppi és Kex is, fél pár zokni volt. Már ő maga sem emlékszik, mikor történt pontosan, de egy reggel, amikor Ábel épp őt akarta felhúzni a lábára, csodálkozva vette észre, hogy nincs meg a párja. Ilyen esetekben a legtöbb zoknit sajnos kidobják. De nem úgy Brubot! Brub ugyanis Ábel kedvenc zoknija volt, és Ábel nem volt hajlandó megválni tőle. Így eshetett meg, hogy Brub maradt. Később, mikor Trapp másik fele is eltűnt, aztán Uppi és végül Kex is erre a sorsra jutott, Ábel őket is megtartotta, hátha összebarátkoznak Brubbal, így nem lesz annyira egyedül. És mennyire igaza volt! Brub, Trapp, Uppi és Kex a legjobb barátok lettek a világon. Minden csintalanságot együtt követtek el és minden bajból közösen másznak ki. Ők négyen legyőzhetetlenek voltak. Ha például néhány szemtelen, félig-meddig kinőtt alsónadrág Brub csúfolódásával akarta elütni az időt, Trapp azonnal akcióba lépett. Frappánsabbnál frappánsabb ellencsúfolódásokat eszelt ki. Egy kékcsíkos bugyit néhány pillanatnyi gondolkozás után, simán vissza tudott csúfolni: kékcsíkos, kékcsíkos, kékcsíkos! – mennydörgött Trapp válasza. Azt ugyan Brubon kívül senki nem értette, hogy Trapp ellencsúfolódása miért nem használ, sőt épp ellenkezőleg, miért nevet rajta mindenki, de Brub számára nem is az eredményesség volt fontos, hanem barátja önfeláldozó segítő szándéka.

 

Csúfolódhatott bárki bárhogyan, ha Trapp ott volt, Brub tudta, a barátjára mindig számíthat. És ez az érzés minden csúfolódást úgy fújt el, mint egy virágszirmot a könnyű nyári szél.

 

Ami most is fújdogált odakint, meg-meglengetve a szoba vidám színű függönyét. És lehet,hogy ugyanez a nyári szél sodorta Brub fiókja felé is azt a panaszos sírást, ami biztos, hogy nem Kex sírása volt. De akkor kié? Brub haladéktalanul meg akarta tudni, hogy pontosan kitől ered ez az ismeretlen sírás. Lassan kitolta a fiókot és kikukucskált belőle. Na jó, először csak kitolta a fiókot. Azt is három részletben. És csak ezután kukucskált ki. De ezt is csak negyedszerre. Nem kell nevetni. Brub, mint minden rendes fél pár zokni, igencsak félős volt. Jobb félni, mint megijedni – szokta mondani Ábel apukája.

[másolat] - Nádori Lídia: A bagoly, aki eljött

Bár ezt a mondást Brub nem igazán értette, mindenesetre nagyon okosan hangzott, így sokszor el is mondta, amikor hasonlóan veszélyes helyzetbe keveredett. Mint most is. Többszöri próbálkozás után aztán tényleg kikukucskált, és bizony nem akart hinni a szemének. A szoba közepén egy elkeseredett, bánatos porszívó zokogott. Brub nem tudta megállni, hogy azonnal meg ne kérdezze:

 

– Hát Te meg miért sírsz olyan keservesen?

 

Ám gyors kérdését a következő pillanatban már meg is bánta, mivel a porszívó abbahagyta a sírást és a kérdésfeltevő után kezdett el kutatni a szobában. Mert ugyan hallotta a kérdést, de nem látta, honnan jött. Brubnak több se kellett. Rendes félős zokniként azonnal visszabújt a fiókba és csak résnyire hagyta kitolva. Éppen annyira, hogy még tisztán hallja a porszívó kérdését.

 

– Ti térdezett? Ti volt az? – szólongatta az ismeretlen hangot a porszívó. Brub gyorsan megadta magát a kíváncsiságának, és mert ugyan ijedős volt, de alamuszi soha, büszkén dugta ki a fejét a fiókból, hogy megmutassa magát a porszívónak.

 

– Én voltam. Brub vagyok. Miért sírsz? – kérdezte újra.

 

– Brub? Dép név. Endem Samnek hívnat. Porszívó vadok. – válaszolta a porszívó hüppögve.

 

– Igen, azt látom. Az érdekelne, hogy miért zokogsz. Nem mintha zavarna, ne érts félre, nyugodtan sírhatsz, ha épp ahhoz van kedved, érted, csak gondoltam megkérdezem, ha már meghallottam.

 

– Biért sírot? – ismételte el furcsa hangon a kérdést a porszívó, és hogy nyomatékosítsa is, rögtön keserves zokogásba kezdett. – Biért sírot? Biért sírot? – ismételgette zokogva.

 

– Igen, miért? – kérdezte csitítva a porszívót Brub. – És miért beszélsz ilyen furcsán? És miért nem hagyod abba a sírást legalább addig, amíg az egyik kérdésemre választ nem adsz? Aztán folytathatod felőlem.

 

A porszívó szerencsére abbahagyta a sírást, és néhány hüppögés után folytatta a beszélgetést.

 

– Mindtét térdésedre ed válaszom van. – kezdte nagy sóhajjal a porszívó. – Adért, mertdádhás vagyok.

[másolat] - Nádori Lídia: A bagoly, aki eljött

 

– Náthás? Na ne viccelj! Egy porszívó nem lehet náthás! – hitetlenkedett Brub.

 

– Dényleg? Attor miért beszélek íd? És miért nem tudok felszívni semmit? – vágott vissza Sam meglepő határozottsággal.

 

– Hát azt nem tudom. Fogalmam sincs. De egy porszívó nem náthás és slussz. – zárta rövidre Brub. – Ezt mindenki tudja. Bár való igaz, hogy furcsán beszélsz. – folytatta együttérző hangon Brub.

 

– És tényleg nem tudsz felszívni semmit?

 

– Nem! Ed a vég! Kitesznek a szeméttelepre! Minden csavaromban érzem! Ed a vég! – keseredett neki újra Sam, de olyannyira, hogy az utolsó vég-et már zokogva mondta ki.

 

– Nyugalom! Ne csináld! Tényleg, hallod? Segítek, csak ne sírj! Jó? Légyszi. – könyörgött Brub.

 

– Segítesz? Dényleg? De jó! Orvos vagy, mindjárt láttam! Meggyógyítasz! Éljen! – lelkesedett Sam.

 

– Nem vagyok orvos, de megpróbálok segíteni. Rá kell jönnünk, mi okozhat két problémát egyszerre. Mutasd meg, hogyan tudsz port szívni!

 

– Sehod. – hangzott a kedvetlen válasz, amit egy alig hallható sziszegés követett.

 

– Ennyi? – csodálkozott Brub.

 

– Iden, ennyi.

 

– Hát ez nem túl biztató. Lehet, hogy tényleg megfáztál? – morfondírozott Brub. – Amikor Ábel megfázik, a doktor bácsi belenéz a torkába, így vizsgálja meg. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha én is megpróbálnék belenézni a torkodba.

 

– Beledézel? – kérdezte bizakodva Sam.

 

– Bele, de ha ez egy csapda, és te igaziból egy veszedelmes zoknifaló porszívó vagy, aki csak arra vár, hogy védtelen, segítőkész fél zoknik a torkodba nézzenek és zsupsz, már be is szippandod őket, akkor, akkor én… nem is tudom, de Trapp biztosan tudni fogja és elbánik veled! Figyelmeztetlek! – nyomatékosította Brub előbb elhangzott mondatait, felhúzva szemöldökét a biztosabb hatás érdekében, így várva a választ.

 

– Éd csak egy porszívó vagyok, akitől binded gyerek fél. Még akkor is, amikor deb vagyok bekapcsolva, ráadásul dádhás vagyok. Ha akarnálak, seb tuddálak beszippantani.

 

– Rendben. Emeld ide a csövedet! Jó, jó, magasabbra, magasabbra, túl magas… túl alacsony… kicsit jobbra… most jó! Tartsd így! – Brub mély levegőt vett és bedugta a fejét a porszívó csövébe. Először csak feketeséget látott, de kis idő múlva, ahogy hozzászokott a szeme a kevés fényhez tisztán, kivehetően pillantott meg egy csillogó üveggolyót.

 

– Asszem megvan! – visszhangzott Brub hangja a csőből. – Mindjárt meglesz, mindjárt, csak egy csavarás és forgatás, és… igen. Megvan! – húzta ki a fejét Brub Sam csövéből. – Ez voltaz!

 

– Ez? Ez az üveggolyó? – csodálkozott Sam. – Jé? Rendesen beszélek!

 

– Az még semmi! És port is rendesen tudsz szívni! – folytatta mosolyogva Brub.

 

– Köszönöm a segítséget, Brub! Nagyon hálás vagyok. Remélem, egyszer még viszonozhatom.

 

– Biztosan. – pirult el Brub. Nem szerette, ha hálálkodnak neki, ilyenkor mindig zavarbajött. – Megtarthatom az üveggolyót? Amolyan emlékként. – terelte másra a szót.

 

– Persze! Mi az, hogy! De aztán nehogy galibát okozzon! – viccelődött a porszívó.

 

Ebben a pillanatban kinyílt a szobaajtó, és Ábel anyukája lépett be mérgelődve a szobába. – Mi lelte ezt a porszívót? – dünnyögte, ám a következő pillanatban Sam a szavába vágott és hangos zümmögéssel elkezdte szívni a port. Brub a résnyire kitolt fiókból kikukucskálva még látta, ahogy vidáman járja körbe a szobát, gyönyörű tisztaságot hagyva maga után. Brub este elmesélte a többieknek a Sammel történt találkozását, a náthát, ami nem is volt igazából nátha, a veszélyes csőbebújást, az üveggolyót és a makulátlanul tiszta szobát, amit egyedül Samnek, a porszívónak köszönhetnek. Akitől egyáltalán nem kell félni, bármilyen ijesztő is a hangja. Brub azon az estén az üveggolyóval aludt el és azzal a gondolattal, hogy ma is szerzett egy új barátot.

 

 

Megjelent a Manó könyvek gondozásában, illusztrálta Sipos Zsuzsanna.

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top