Mesedoboz mesék

Janikovszky Éva: A porszívó-fűnyíró-helikopter

Da­ni azért sze­re­tett ko­rán kel­ni, mert ha ko­rán kelt, ak­kor el­ső­nek ért az óvo­dá­ba, és játsz­ha­tott a he­li­kopter­rel. A he­li­kop­ter­rel ugyan­is csak az játsz­ha­tott, aki jól vi­sel­te ma­gát, és ha Da­ni el­ső­nek ért az óvo­dá­ba, ak­kor még biz­to­san jól vi­sel­te ma­gát.
Janikovszky Éva: A porszívó-fűnyíró-helikopter

A töb­bi já­ték mind lent volt a pol­co­kon, ahol el­ér­het­ték a gye­re­kek, de a he­li­kop­ter fönt volt a szek­rény te­te­jén, ahol csak az óvó né­ni ér­te el. Ha Da­ni el­ső­nek ért az óvo­dá­ba, ak­kor szé­pen kö­szönt Jut­ka né­ni­nek, si­e­tett az át­öl­tö­zés­sel, és mind­járt el­kér­te a he­li­kop­tert.

Az­tán oda­állt a zöld sző­nyeg kö­ze­pé­re, mert a he­li­kop­ter hely­ből szállt föl, és ber­reg­ve kö­rül­re­pül­te ve­le a szo­bát. Per­sze ki­ke­rül­te a he­gye­ket meg a fel­hő­ket meg a tor­nyo­kat, né­ha annyi min­dent kel­lett ke­rül­get­nie, hogy egé­szen el­szé­dült, az­tán le­szállt a zöld sző­nyeg kö­ze­pén lé­vő pi­ros min­tá­ra, mert a he­li­kop­ter­ben az a jó, hogy pon­to­san le tud száll­ni.

Da­ni a té­vé­ben lát­ta a he­li­kop­tert, amin be­te­ge­ket szál­lí­tot­tak kór­ház­ba a nagy he­gyek kö­zül. Ő nem be­te­ge­ket szál­lí­tott, ha­nem fon­tos le­ve­le­ket vitt, meg cso­ma­go­kat is, ami­nek örül­nek ott, aho­­va nem jár a pos­ta. A macik meg a ken­gu­ruk meg a zöld orosz­­lá­nok a pol­con.

Da­ni min­den per­cet ki­hasz­nált, mert tud­ta, hogy csak ad­dig le­het kis he­lyen föl­száll­ni, és kis he­lyen le­száll­ni, és ber­reg­ve kör­be­re­pül­ni, amíg egye­dül van. Mert ha már nem ő az egyet­len jó gye­rek, aki szé­pen ját­szik egye­dül, ak­kor biz­tos, hogy a töb­bi jó gye­rek el akar­ja tő­le ven­ni a he­li­kop­tert.

Janikovszky Éva: A porszívó-fűnyíró-helikopter

Gá­bor­ka is ko­rán szo­kott ér­kez­ni, de ő volt az egyet­len, aki­nek Da­ni nem saj­nál­ta oda­ad­ni a he­li­kop­tert, mert Gá­bor­ka fü­vet nyírt ve­le. És Da­ni sze­ret­te néz­ni, ahogy Gá­bor­ka tol­ta ma­ga előtt a zöld sző­nye­gen, gon­do­san ki­ke­rül­ve a pi­ros vi­rág­á­gya­kat. A fű­nyí­ró sur­ro­gott, ahogy nyír­ta a fü­vet, és ezt is jó volt hall­gat­ni. Da­ni ki­csit saj­nál­ta, hogy Gá­bor­ka nem ül rá a fű­nyí­ró­ra, mert a park­ban lát­tak már olyan fű­nyí­rót is, amin egy fiú nyar­ga­lá­szott, mint va­la­mi kis trak­to­ron, és csak úgy re­pült a le­vá­gott fű, amer­re ment. De hát min­den­-­ki­nek olyan fű­nyí­ró­ja van, ami­lyet ki­ta­lál ma­gá­nak.

Ági­ka is ko­rán szo­kott jön­ni, és saj­nos ő is mind­járt el­kér­te a he­li­kop­tert. Ne­ki nem szí­ve­sen ad­ta oda Da­ni, mert Ági­ka min­dig csak por­szí­vóz­ni akart a he­li­kop­ter­rel a ba­ba­sa­rok­ban. Az pe­dig egyál­ta­lán nem volt ér­de­kes.

És ha Da­ni nem ad­ta oda, ak­kor mind­járt rá­kezd­te:

– Juj, ezt már meg­mon­dom! – És nem­csak ígér­te, ha­nem meg is mond­ta Jut­ka né­ni­nek. – Jut­ka né­ni, ké­rem, a Da­ni nem ad­ja ide a por­szí­vót, mert min­dig csak re­pül ve­le, pe­dig az nem is re­pü­lő!

Mert Ági­ká­nak fo­gal­ma se volt ró­la, hogy mi a kü­lönb­ség egy re­pü­lő és egy he­li­kop­ter kö­zött. Pe­dig lát­hat­ta, hogy ha Da­ni a zöld sző­nyeg kö­zép­ső min­tá­ján fel­száll, ak­kor pon­to­san oda le is tud szállni. Ugyan hol van az a re­pü­lő, ame­lyik egy ek­ko­ra szo­bá­ban ké­pes vol­na föl­száll­ni, kör­be­re­pül­ni meg le­száll­ni?

Janikovszky Éva: A porszívó-fűnyíró-helikopter

De Jut­ka né­ni Ági­ká­ra hall­ga­tott, és rá­szólt Da­ni­ra:

– Mért sza­lad­gálsz az­zal a por­szí­vó­val, Da­ni? Add oda szé­pen Ági­ká­nak, hadd ta­ka­rít­sa ki a babasar­kot!

Da­ni sze­ret­te vol­na meg­mon­da­ni Jut­ka né­ni­nek, hogy azért sza­lad­gál az­zal a por­szí­vó­val, mert ha ő sza­lad­gál ve­le, ak­kor az he­li­kop­ter, de ha oda­ad­ja Ági­ká­nak, ak­kor csak por­szí­vó. Ezért nem is ad­ta mind­járt oda, ha­nem egy­szer még kör­be­re­pült ve­le, és az Ági­ka me­gint ki­a­bált, hogy juj, ezt már meg­mon­dom.

Jut­ka né­ni pe­dig megint be­né­zett az aj­tón.

– Én nem ér­tem, hogy min­dig ez­zel a por­szí­vó­val van baj! Ha nem tud­tok ve­le szé­pen együtt játsza­ni, ak­kor a por­szí­vó vissza­megy a szek­rény te­te­jé­re.

“Na ugye – gon­dol­ta Da­ni –, ha a por­szí­vó szé­pen vissza tud men­ni a szek­rény te­te­jé­re, ak­kor világos, hogy he­li­kop­ter, mert olyan por­szí­vót még sen­ki se lá­tott, ame­lyik re­pül­ni tud­na.” De nem szólt sem­mit, oda­ad­ta Ági­ká­nak.

Ági­ka to­lo­gat­ta a ba­ba­sa­rok ba­ba­sző­nye­gén, Gá­bor­ka néz­te, hogy mi­lyen szé­pen vág­ja itt is a fü­vet, Da­ni meg vár­ta, hogy mi­kor re­pül fel.

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok
Illusztrálta: Réber László
Megjelent a Móra Kiadó gondozásában

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top