Ébresszük fel a bennünk szunnyadó gyereket!

Felnőttnek lenni jó, mert ahogy Janikovszky Éva egyik gyermekhőse is megígéri, ha nagy lesz, végre maszatos kézzel ülhet asztalhoz, nem kell a lába elé néznie, mert inkább orra esik, tövig rághatja minden körmét, és szerteszét dobálhatja a játékait. „A többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van – míg mi kórusban válaszolnánk neki, ahogy könyvbeli szülei is, hogy: »addig örülj, míg gyerek vagy!« A kreativitás, a játékosság, a kíváncsiság, a jelenben élés képessége, önmagunk szeretete és megbecsülése, ez a sok élmény elég ok ahhoz, hogy visszainduljunk az időben és felkutassuk azt, ami felnőttként oly sokszor hiányzik mindennapjainkból.”

Libikókázz a pároddal!

Amikor visszavágyunk, legtöbbször azt szeretnénk, ha életünk ismét megtelne újdonsággal, nem nyomasztana döntéseink felelőssége, gátlásainktól megszabadulva átadhatnánk magunkat az alkotás, a fantázia szabadságának, vagy elfeledhetnénk a múlt hibáit, és újrakezdhetnénk az életet. Új szemszögből szeretnénk látni a világot, amelyet a szenvedély, a most intenzív megélése mozgat. Németh Margit pszichológus szerint a gyermeki én előhívása elsősorban a belső, igazi, mély vágyakozás újraélesztése miatt fontos, hiszen ezt olyan szigorú kontroll alatt tartjuk, hogy néha el is veszítjük. Megemlíti, hogy pár- és családterapeutaként azt a feladatot szokta adni a negyvenes, kiskamaszokat nevelő pároknak, hogy menjenek el a játszótérre és üljenek a mérleghintára.
– Játék közben szembesülnek azzal, hogy elvesztettek több fontos dolgot: nyitottságot, rugalmasságot, kreativitást, amelyeket, míg gyerekeik kicsik voltak, naponta működésben tartottak.

 

Nézegess képeskönyvet!

Németországban a kiégett üzletemberek kezébe terápiaként képeskönyveket adnak, azt sugallva, hogy ha változtatni akarnak, csak emlékezzenek arra, ők milyenek voltak rövidnadrágosként. Nem baj, ha mindent akarnak, mert nem lehetetlen, hogy a gyermeki tisztaság és rácsodálkozás megférjen a sokszor fájdalmasan, fáradsággal szerzett tudással és a korral járó bölcsességgel. A pszichológus nem hiszi, hogy ez illúzió lenne.
– Az ellentmondás feloldásának kulcsa az, hogy a racionális, önmagát fegyelmező felnőtt megengedje magának, hogy a másik, gyermeki pólusát is működtesse, amikor erre lehetősége van. Szerelem, szexualitás, társas együttlétek, sport, zene, hobbik: ezek mind olyan területek, ahol önmagunk lehetünk – feltéve, ha ez nem elvárás, kiüresedett szokás vagy kötelezettség, amelynek kelletlenül teszünk eleget. A tudattalanunk vezessen! Bár a fegyelemről legelőször talán nem a legkellemesebb dolgok jutnak az eszünkbe, a határidők betartásán túl valójában az igazmondás, igényeink kielégítésének késleltetése, a magunkkal szembeni őszinteség, a becsületesség és a felelősségvállalás fontosságára is megtanít, amely növelheti az élet örömeit, élvezeteit. S még ha nagy is a felelősségünk, több a feladatunk és fajsúlyosabbak a döntéseink, a felnőttség nem korlátokat jelent, a felszabadultságnak, a folytonos megújulás képességének, a nyitottságnak, az előítélet-mentességnek és az elfogadásnak pedig nincs korhatára.
Mindez lehetséges, ha akarjuk a változást, de úgy tapasztalom, sokszor lebecsüljük a gyermeki ént, holott számtalan jelzést kapunk, hogy váltanunk kell, legyen az pszichoszomatikus vagy párkapcsolati probléma – mutat rá Németh Margit. – Nem kell az időben visszamennünk, hiszen a gyermek énünk mindig velünk van: ami egyszer megtörtént velünk – események, de még gondolatok, érzések is –, nem törlődik ki, tudattalanunk részévé válik. Elég azokat az érzéseket felerősíteni magunkban, amikor felhőtlenül szabadok, önfeledten boldogok voltunk, visszatalálni az egyszerűséghez.

Németh Margit pszichológus - A megsebzett belső gyermek Még mindig szüleink engedelmes jó kislánya vagyunk, sorra zátonyra futnak a párkapcsolataink, vagy éppen nem merünk senkinek nemet mondani, és csak hagyjuk, hogy sodorjon minket az élet? Már Freud is megjegyezte, hogy neurózisainkért a megoldatlan gyermekkori konfliktusok a felelősek, amelyek életünk során megismétlődnek. A megsebzett belső gyermek hajlamos az érzelmeket elfojtani, különösen a haragot és a sértettséget, vagy épp ellenkezőleg, dührohamot kap, vagy túlzottan udvarias és engedelmes, esetleg manipulatív, durcás. Míg felnőve meg nem gyógyítjuk, John Bradshaw amerikai terapeuta szerint felnőtt énünket a legkülönbözőbb módokon szabotálja ő, a belső gyermekünk. Tönkreteszi kapcsolatainkat, rontja életminőségünket, így például a társfüggőség, a nárcizmus, a túlellenőrzés és bizalmatlanság, az intimitászavar, a súlyos bűntudat, a támadó viselkedés, a szenvedélybetegségek és kényszeres viselkedés oka is a bennünk élő gyermek sérülése.

Ne félj rögtönözni!

A gyerekek nem rágódnak a múlton, nem elemzik agyon a dolgokat, és nincs szükségük olyan kellékekre, amelyektől tekintélyesnek, izgalmasnak látják őket, de elrejti valódi énüket, mert nem játszanak szerepeket. Az önfeledtségnek, a pillanatban való feloldódásnak gátja lehet, ha külső, vélt elvárásoknak akarunk megfelelni, vagy amikor a sikerről, sikeres életről alkotott elképzeléseink nem a mieink, és azt tartjuk szem előtt, amit mások sikernek tartanak. Így nem tudunk a kisebb eredményeknek örülni, s még ha nagy teljesítményt is nyújtottunk, nem éljük át igazán, nem érezzük a sajátunknak. Szokásainkat, rögzült (önvédelmi) mechanizmusainkat félretéve hagyjunk teret a spontaneitásnak. Ne féljünk rögtönözni, ismeretlen utakat, dolgokat kipróbálni, ami rengeteg energiát szabadít fel.
Bátran lépjünk túl a komfortzónánkon, és tegyük meg, amit eddig elképzelhetetlennek tartottunk – tanácsolja a pszichológus. Hidd el, mindenre képes vagy! Felnőttként visszatekintve olykor valóban hajlamosak vagyunk negatív címkéket aggatni a gyermekkorra. A hisztis, akaratos, elköteleződésre képtelen embert sokszor gyerekesnek tartjuk, ahogy a felelőtlenség, a leplezetlen, provokatív őszinteség és a vakmerőség is az örök gyerekek jelzője. A megítélés mégsem fekete-fehér: Németh Margit a gyerekkori makacsságot és konokságot hozza példának, amely az évek során erővé, kitartássá, szívóssággá lesz. Rosszabb esetben az eredmény egy merev, kompromisszumra képtelen, sikertelenséget, frusztrációt rosszul tűrő felnőtt.
– Aki rossz tulajdonságaival szembesül és tudatosítja magában, eldöntheti, hogy így akarja-e leélni az életét, vagy sem. A felnőttség nem mentség arra, hogy nem tudunk változni – legfeljebb nem akarunk, hiszen személyiségünk fejlődése halálunkig tart. Folyamatosan új feladatokkal birkózunk meg, amelyben a tudatosság segít. Ha valami nem megy, azt gyakorolni kell, mert ami valóban fontos, sikerülni fog. S hogy honnan vegyünk példát, hogy leszámoljunk félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal vagy lustaságunkkal? Bizony a gyerekekről: csak gondoljunk arra az elszántságra és erőfeszítésre, amellyel ők a vágyaikért küzdenek, és hisznek abban, hogy mindenre képesek!