Varró Dani: Misi bölcs

Közhely, hogy a gyerekektől milyen sokat lehet tanulni. Sokáig, bevallom, szkeptikus voltam ezt illetően, de a kisfiam speciel tényleg feltűnően okos. Néha egészen olyannak látom Misit, mint egy kínai bölcset, egy Yodát, aki nincs egy méter, de helytelen szórenddel egy másféle világlátásra tanít.
Varró Dani: Misi bölcsValamelyik nap együtt homokoztunk Misivel a játszótéren. Egy tengericsillag-forma segítségével kis homok tengericsillagokat helyeztünk el a homokozó peremén. Az egyikről nem sikerült elég precízen levenni a formát, vagy a levételt megelőző lapogatást végeztük trehányan, mindenesetre nem lett tökéletes.
– Ez nem olyan szép – mondtam Misinek.
Misi szemügyre vette a kicsit csálé homok tengericsillagot.
– Ez nem olyan szép – ismerte el.
Rátette a pici kis tenyerét, és szétlapogatta. Aztán amikor teljesen felismerhetetlenné palacsintásodott, elégedetten megjegyezte:
– Most szép.
Misinek más fogalmai vannak a szépségről, mint nekem. De ha kicsit belegondolok, igaza van.
Egyrészt emlékeztet rá, hogy a szépség szubjektív. Másrészt arra, hogy legyen szó emberi arcokról vagy műalkotásokról, a szabálytalan majdnem mindig szebb a szabályosnál. És hogy egy saját kezünkkel létrehozott palacsinta egyedibb és szebb, mint egy fröccsöntött formával legyártott tucat-tengericsillag.
A szomorúsághoz is máshogy viszonyul Misi.
– Szomorú vagyok – rikkantotta a múltkor. – Papaaa, szomorú vagyok!
– Mért vagy szomorú, Misi? – kérdeztem együttérzően.
– Hát, mert szomorú vagyok – indokolta meg Misi.
Felültettem az ölembe, ahol kalimpálni kezdett a lábával, és fülig érő szájjal, elégedetten kijelentette:
– Szomorú voltam.
Hamar elpárolgott a szomorúsága. De hát Misi a modern kor gyermeke, nincs ideje hosszan szomorkodni. És ha belegondolok, igaza van: gyakran egyszerűen elhatározás kérdése, hogy az
ember szomorkodjon vagy ne. Misi bölcs. Gyakran meg-megáll, eltűnődik, elfilozofálgat.
– Nem kell levenni a Misi fejét – a múltkor például erre jutott, alighanem a sapkák és fejek összefüggésrendszerén gondolkodva.
Néha viszont egészen váratlanul felkiált:
– Induljunk! Menjünk!
Mondom, megvan benne a fiatalságnak ez a lázas nyughatatlansága.
– Hova induljunk? Most nem megyünk sehová – feleljük neki ilyenkor, és ő csalódottan veszi tudomásul ezt. Honnan jöttünk? Hová megyünk? Ezek a nagy, végső kérdések foglalkoztatják Misit, ezeket akarja mindenáron megválaszolni. Múltkor a játékai mellől egyszer csak felállt, odajött hozzám, és integetett.
– Pá, pá! – mondta. – Megyek sehová.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

AniBlues 2012-06-18 20:37

Persze, de ez a pasi amúgy nagyon jól ír, jókat szoktam vigyorogni rajta. Nekem sajnos még nincs gyerekem, de az öcsémmel nagy a korkülönbség, ezért jól emlékszem a hasonló sztorikra vele kapcsolatban. Mikor ezeket a cikkeket olvasom, eszembe jutnak régi sztorik, aranyköpések... :)

 

Emlékszem pl., mamámnál voltunk, és a mama csirkét sütött. A tepsit kibélelte alufóliával. Apu megkérdezte: Mama, miért rakott alá fóliát? Erre az öcsém (3-4 éves volt talán): Hogyhogy miért apu? Hát mert alú' fólia! :D

Torolt_felhasznalo_109248 2012-06-18 14:01

Ezeket a "csodákat" mi nagyik már másodszor éljük át. Természetesen először a saját gyerekeink voltak feltünően és kimagaslóan okosak, intelligensek, aztán az unokáink. Egyébként nem kell elszállni ezektől az időszakoktól. Az iskola megkezdése után ugyanolyan átlag emberek lesznek - tisztelet a kivételnek - mint a többi gyerek.

Nők Lapja Cafe 2012-06-18 14:01

Közhely, hogy a gyerekektől milyen sokat lehet tanulni. Sokáig, bevallom, szkeptikus voltam ezt illetően, de a kisfiam speciel tényleg feltűnően okos. Néha egészen olyannak látom Misit, mint egy kínai bölcset, egy Yodát, aki nincs egy méter, de helytelen szórenddel egy másféle világlátásra tanít.

Nők Lapja Café: Varró Dani: Misi bölcs

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>