Tudatos szülő vagyok-e én? Ez a kérdés foglalkoztat engem mióta! Amióta a kedves szerkesztő hölgy föltette nekem. Vannak ezek a kérdések, amiket az ember magával kapcsolatban nehezen válaszol meg. Nagyszerű fickó vagyok, vagy rongy alak?

„Hááát-ta”; ez a kisfiam négy-öt szóból álló szókészletének legsűrűbben használt eleme momentán, és azt jelenti „hinta” (vö. hiiin-ta paliiin-ta). Akkor is mondogatja, amikor épp nem hintázik. Foglalkoztatja őt a hintázás. Üres óráiban sokat tűnődik rajta. Mint én ezen a tudatos szülő kérdésen.
Tudatos szülők vagyunk-e mi, kérdezem meg kis feleségemet is. A feleségem filozofikus hangulatban van, és azt válaszolja: a tudatosság sokszor az ösztönösséghez való visszatalálást jelenti.
Tudatos szülő vagyok-e? Hááát... Azt hiszem, nem igazán.
Szinte látom, ahogy a kedves Nők Lapja-olvasók rosszallóan csóválják erre a fejüket. Nem tudatos szülő! Hát milyen ember az ilyen?
Érdekes, hogy a költőknél fordítva van ez. Poeta doctus vagyok-e, vagy poeta natus, kérdezték meg tőlem a minap egy író-olvasó találkozón. Vagyis tudatos, tudós költő, vagy született őstehetség. (Erre se könnyű válaszolni. Elképesztően művelt vagyok-e, vagy egy ösztönös zseni?) Azt mondtam, inkább doctus, és nem lettem ettől szimpatikus. Egy költőtől nem azt várja az ember, hogy értsen a mesterségéhez, hanem hogy csapja meg őt az ihlet, aztán dalolja azt, ami a lelkéből lelkedzik. „Lehullott a levél a fáról, / nem tudok én mást a világról. / Mit érdekel engem a világ? / Azt se tudnám, ha nem mondanák” – ahogy Szabolcska Mihály írja.

Egy szülő ezzel szemben legyen tudatos. A brit tudósok például naponta felfedeznek valamit. Jó, ha ezekkel a tudományos dolgokkal képben van az ember. Tudták például, hogy az arckifejezések összezavarják a kisbabákat? Ezért a leghelyesebb, ha közömbös arccal nézünk rájuk? Azt hiszem, csak egy igazán tudatos szülő képes arra, hogy ne mosolyogjon a gyerekére.
Könnyen lehet, hogy Szabolcska Mihály tényleg nem tudott mást a világról, mint hogy lehullott a levél a fáról. És talán épp ezért nem volt jó költő. Pilinszky János ezzel szemben a feleségemmel ért egyet, amikor azt mondja, hogy a költő dolga „mindenkor újra semmit nem tudni”. Vagyis tudatosan visszatalálni az ösztönöshöz. Amikor Pilinszky verset írt, igyekezett elfelejteni a világirodalmat. De ahhoz, hogy valamit el tudjunk felejteni, azt először óhatatlanul tudni kell.

Én is a feleségemmel értek egyet (próbálnék meg ugye nem), és azt gondolom, hogy szülőként is sokszor érdemes visszatalálni az ösztönöshöz. Kell, hogy az ember tudja, mit fedeztek fel épp a brit tudósok, és meghallgassa, mit tanácsol a védőnő, meg a többi szülő a játszótéren. Aztán mindezek ismeretében talán mégiscsak legjobb, ha a szívére és a józan eszére hallgat.
Én legalábbis, a magam részéről, tudatosan vagyok nem tudatos szülő.