Nők Lapja

D. Tóth Kriszta: Fogtömés, győzelemmel

D. Tóth Kriszta: Fogtömés, győzelemmel

Nem volt mese, nem volt több kifogás. A nyaralásnak vége, a doktor néni is hazajött a Balatonról. És a fog még mindig lyukas volt. Csúfos megfutamodásunk után napra pontosan két héttel, délelőtt tizenegyre kaptunk időpontot. És most biztosra mentünk.

Fogtömés, győzelemmelElőször is úgy, hogy a daddyt is magunkat vittük. Másodszor, tematikus mesékkel és egyéb történetekkel alapoztunk – fájós fogú cápákról, fognyűvő manócskákról és fogorvos után újra felszabadultan mosolygó kislányokról. Harmadszor pedig, megbeszéltem Lolával, hogy ha a délelőtti akadályt sikeresen megugorja, akkor délután igazi mamás-lányos délutánt csapunk. Piknikkel, mozival, kedvenc játszótérrel és a végén egy kétgombócos (!) fagyival. Nagyon jók voltak a kilátásaink. Lola reggel a kocsiban határozott hangon tájékoztatott bennünket arról, hogy alaposan átgondolta a dolgot, és úgy döntött, hogy ezúttal ki fogja nyitni a száját Eszter néni rendelőjében (nem úgy, mint múltkor, amikor egy óra tíz percet könyörögtünk neki hárman, majd feladtuk). A rendelőbe lépve ráadásul Eszteren is derűs bizakodást láttam – igaz, ő a két héttel azelőtti fiaskó után is rendíthetetlenül mosolygott. De most valóban úgy tűnt, működni fog a haditerv.

Rövid hezitálás után Lola úgy döntött, hogy mégsem nagylányosan egyedül, hanem az ölembe ülve próbálja átvészelni élete első fogorvosi kezelését a liftezős székben. Immár rutinosan vettem az ölembe, megakadályozva a gyerek által korábban előadott 180 fokos fordulatot, amely után legföljebb hátulról, a tarkóján keresztül lehetett volna betömni a fogát. Az apja pedig éppen velünk szemben, az ablakmélyedésben helyezkedett el, ahonnan szemkontaktusban maradhatott a lányával. Aki erősen szorította a kezemet, miközben elé rakták a partedlit, és a doktornő fölé hajolt. És akkor elhangzott a nagy kérés: „Rendben, nagyon ügyes vagy. Most pedig nyisd ki a szádat, kérlek, jó nagyra, mint egy oroszlán!” Most vagy soha, gondoltam magamban, és minden mentális energiámmal azon voltam, hogy a lehető legnagyobb lazaságot tettetve, agyi hullámaimmal rávegyem a gyereket arra, hogy ugyan, nyissa már ki a száját. Ő pedig… kinyitotta! (Na jó, valószínűleg nem a tökéletesen amatőr, kizárólag foszlányosan és hallomásból ismert agykontrolltechnikámnak köszönhetően, hanem azért, mert ő, csakis ő, úgy határozott.) Elkezdődött a munka. Eszter és az asszisztense gyorsan és ügyesen dolgoztak, nem először volt a kezük között masszív ellenálló. Egy barátnőm másnap, amikor az esetet meséltem neki, azt kérdezte: hogy bírta Lola, hogy nem beszélhet? A kérdés, persze, teljesen jogos. A válasz pedig az, hogy mivel beszélni nem tudott, hát nyögött. Elég hangosan és monoton módon, torokból, a következőképpen: „Höööö… öööööö… áááá… öááááh!” Mindeközben továbbra is, megszakítás nélkül, de váltakozó intenzitással szorította a kezemet – amikor erősebben ráfogott, tudtam, hogy kellemetlen neki.

Fogtömés, győzelemmelA holtpont – mert persze azt nem hagyhattuk ki – akkor érkezett el, amikor Eszter abbahagyta a fúrást, hogy megnézze, hol tart. Lola akkor öblített, majd kisebb szájzárat kapott. Hirtelen mindannyiunk szeme előtt megjelent a két héttel korábbi látogatás fekete szelleme… Eszterrel összenéztünk Lola feje fölött, a tekintetéből megértettem, hogy maradjak csöndben, majd ő. De a lányom már jól ismerte a doktor néni „érveit”. És nem nyitotta ki a száját. Eltelt egy perc, kettő, öt, nyolc… és akkor közbelépett Alex. „Lola” – mondta egy kicsit keményebben, mint általában beszélni szokott. „Most akkor számolok, és te háromra nyisd ki a szádat.” (Így szoktuk otthon is, ha valami végképp nem megy.) Ez működött! Az otthonról hozott reflex hatására a gyerek végül megemberelte magát, és kitátotta a száját még egyszer, utoljára.

Az egész fogtömési művelet nem tartott tovább húsz percnél, és a végén már Lola is kuncogott a tömőanyagot szilárdító kék fényű pisztollyal a szájában. Amikor végre fölállhattunk, olyan felszabadult örömöt láttam a szemében, mint még soha. Eszter nénitől ráadásul megkapta élete legizgalmasabb ajándékát: egy átlátszó kis fiolát, benne egy darabka fehér fogtöméssel. Kedves Eszter, nagyon köszönjük. Lola azóta is mindenhová magával viszi, sőt a múltkor azt tudakolta az apjától a garázsban, hogy vajon ki lehet-e fúrni a kupakját úgy, hogy a nyakába vehesse. Mert akkor aztán tényleg mindenkinek megmutathatja: milyen csoda bátor is volt Lola, amikor életében először (na jó, másodszor…) fogorvosnál járt!

 

Fogtömés, győzelemmelCikkünk a Nők Lapja legfrissebb számában jelent meg.
Az e heti szám tartalmából:

  • A legnagyobb sztárok – sosem látott fotókon
  • Rubint Réka: "Boldog vagyok, hogy nem adtam fel!”
  • Tamással sülve-főve
  • Vénusz legyek vagy inkább boszorkány
  • A szellemi hanyatlás késleltethető 
  • Virágos szeptember
Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!

 

Legújabb a címlapról:

„Úristen, telefonfüggő vagyok?”

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_399841 2010-09-09 08:45

Eltaláltad:).

nevada 2010-09-09 00:30

jav: rossz tapasztalat

nevada 2010-09-09 00:28

Én nem tudom, hogy kinek mi baja van a cikkíróval, nekem tetszenek az írásai. Szerintem, intelligens, kedves nő, érzékeny, szeretetteljes anya. Nekem ez jön le, sok esetben átélem amit ír, tudok azonosulni vele. És megszerettem rajta keresztül Lolát is. Olyan, mint mindegyik más gyrek, vagy legalábbis,akik a közelemben vannak. Nincs semmi baj, nem értem, egyesek miért rohannak ki ellene?  Én bírom!:)

Ami pedig a fogszuvasodást, kövesedést illeti,az tényleg genetikailag el van döntve nagyjából. Nálam (láncdohányos vagyok) nem szedtek le 12 év után fogkövet, de az asszisztens elmondta, h van olyan barátnője, hogy szinte 2 havonta kell szedni. Szeretek  ide járni, még ha drága is:

 http://implantcenter-fogaszat.hu/arlista/7/hun/247

 

Én bízom Kámán Attilában. Akkoriban még nem volt nagymenő,amikor hozzá jártam, de most se merek máshova menni. sok rossztapasztalatom volt, ő gyógyított meg.

 

-Tiffin- 2010-09-08 23:56

Na, azért ez túlzás...a fogak beszéd közben is látszanak, vagy amikor másra mosolyogsz, ez nem ugyanaz, mint az intim testtájék kiteregetése.

Szerintem Lola nem lesz lelkisérült a cikkek miatt, többek közt azért nem, mert fényképet nem közölnek róla. És miért csúfolnák az oviban? Melyik az a cikk, ami vállalhatatlan?

 

Ebben a cikkben nekem az nem tetszett, hogy Lolának másodjára is csak úgy sikerült fogat tömni, hogy beígértek neki egy kiskarácsonyt, közte a 2 gombóc fagyit.

Ha ilyen könnyen szuvasodik a foga (ami genetikai is lehet, mert feltételezem, hogy a fogát rendszeresen mossa) akkor nem kétgombócos fagyival kéne jutalmazni.

Yogo 2010-09-08 22:55

kamaszként?

Már az oviban csúfolni fogják...

ovistársak szülei elolvassák, gíereknek elmesélik, és onnantól jajj... 

regan 2010-09-08 22:49

felmerült bennem, h vajjon ugyan meddig fog tartani ez a Lola sorozat?? esetleg még az első nőgyógyászati látogatásról is olvashatunk majd?? 

 

ez a gyerek magánszférájának totális kiteregetése - én Lola helyében tutira ki lennék akadva, ha kamaszként ezeket a cikkeket olvasnám...  

picicicc 2010-09-08 22:47

Borzalmasak az nlc és a Nők Lapja cikkjei. Most már ki merem jelenteni, hogy mind az. Nem véletlen, hogy a fórumon kell reklámozni őket. 10 topikból 3 cikk szokott lenni.

Ha jó lenne, az emberek magugtól is olvasnák...

trrrke 2010-09-08 22:01

azert ne legy ennyire elfogult...

az en lanyomnak is sajnos kezd feketedni a foga es mindossze 2 eves 4 honapos!!!! mar siznte minden fogan van feketeseg.

annyira gyenge fogai vannak, 9 hosan valami muanyag jatekot ragott es az egyik foga sarka le is torott.

sajnos fogkove van, ez a feketeseg, ami jelenik meg. termesztesen fogat mosunk, fogorvosnal voltunk, o mondta, fogko, szerencsere nem az a tipusu, ami alatt romlik a foga, tehat a fogaival nem lessz gond, csak feketedik. nem ajanlja ekkoranak a leszedeset, mivel csak latszatra csunya, egyebkent artalmatlan. mindossze annyit tudok tenni, hogy fogporral mosom a fogat, tehat most minden nap van 1 fogporos fogmosas es egy fogpasztas is(ne tudd meg milyen rossz izu a fogpor, de turi).

es az edesseget haaaat elfogadja, de agy almaert, korteert, repaert, szilvaert rajong.vizet iszik, unnenpnapkor kubut, de se tea, se szorp...

ez van, orokletes a fogdoki szerint(en is felevente szedem ugyanezt a fekete fogkovemet) , de lehet mire oviba megy arra meg feketebbek lesznek a fogai-most 1-1 potty van, mas eszre sem veszi, csak ha mondom, de engem erosen de erosen zavar!!!



Hirdetés

Pasik tipikus női szerepben

Pasik tipikus női szerepben

Ganxta Zolee, Gianni, Korda György, Tilla: 4 férfi 3 werkfotója – Szerinted melyik a tuti? Szavazz! »

Hirdetés

Miért éppen Te

Miért éppen Te

Teszt családalapítóknak!Eldőlt, hogy együtt akartok élni, talán már ennél több is. Esetleg ki van tűzve az esküvő, és már a keresztneveket is nézegetitek? »

Hirdetés

Mennyire vagy tudatos szülő?

Mennyire vagy tudatos szülő?

Válaszolj kérdéseinkre, hogy kiderüljön, a tanult és sokat olvasott, a tudatos és az ösztönös szülők közül melyik csoporthoz tartozol! »

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária :
Online ár:
1 920 Ft

Eredeti ár: 2 400 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv