A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénk

Egy régi vicc szerint az ír sztepptánc úgy keletkezett, hogy egy dugig tömött ír pubban túl sok volt a Guinness sör, és túl kevés a vécé… A ritmusos topogást egy Michael Flatley nevű táncművész tette igazán világhírűvé, amikor tizennégy évvel ezelőtt megalkotta a Lord of the Dance című show-műsort.

Tökéletes összhangban kopognak a vasalt cipősarkak a padlón - az ember már a bécsi főpróbán is ritmusra bólogat a nézőtéren. A színpadon tizenkét táncos fekete tréningruhában gyakorolja az esti koreográfiákat. Minden nap átveszik a programot, pedig látszik, hogy már a vérükben van. Nem hiába, a show tizennégy éve járja a világot, és néhányan közülük már ott voltak az első években is. Egyedül két fiatal lány pihen a nézőtéren - a ma esti szóló táncosok. Először észre sem vesznek, amikor odaülök melléjük. Láthatóan belemerültek a pletykálásba, a vörös székeken összekuporodva úgy nevetgélnek, akár a kamaszlányok a plázák kanapéin.

„Igazi vándorcirkuszi élet a miénk”

Közös szobából lett a jó barátság

Egy barátom egyszer azt mondta: „Hazugság, hogy magad választod a barátaidat. Melléd ültetik őket az iskolapadba." A két ír táncos lánynál ugyanez a mondás másképp igaz: őket egy szobába osztották, így lettek a legjobb barátnők. A turné során három-négy hónapot élnek együtt, városról városra, kontinensről kontinensre utazva járják a világot, majd amikor végre jön a jól megérdemelt pihenés, az is legfeljebb két hét nyugalmat jelent.

- A szobabeosztásról a producerek döntöttek. Akkor még nem értettük miért, de azóta kiderült, hogy jó pszichológusok... Igyekeztek olyan párokat alkotni, ahol a személyiségek hasonlóak, és a kettő közül legalább az egyik rutinos turnézó, így oda tud figyelni a másikra - mondja a barna hajú Aisling Murphy. Ő a rangidős, már hét éve táncol Flatley társulatában. - A Las Vegas-i show-ban kezdtem, huszonegy éves koromban. Az ír tánc egy olyan műfaj, ahol az ember húszéves kora környékén döntésre kényszerül: mivel versenyezni már nem tud tovább, vagy abbahagyja az egészet, vagy elmegy egy show-műsorba táncolni. Én az utóbbi mellett döntöttem - meséli, ám nem tudja, hogy a turnémenedzser már elmondta nekem a válogatás valódi menetét. A táncosok közül mindenki írsztepptánc-bajnok, és a komoly versenyeredmény csupán arra elég, hogy Flatley megnézze őket. Ezután egy többfordulós válogatáson kell még bizonyítaniuk, sőt, folyamatos kontroll alatt dolgoznak. Az ír származású amerikai táncos-koreográfus a mai napig rajta tartja a szemét társulatain, két-három havonta személyesen ellenőrzi, hogy minden megfelelően megy-e.

„Igazi vándorcirkuszi élet a miénk”

- Én kicsit másképp kerültem be a társulatba - veszi át a szót Katie Pomfret, akit társai stílusosan csak Csipsznek becéznek (A Pomfret név kiejtve hasonlít a „pommes frites" kifejezésre, amely magyarul hasábburgonyát jelent). - Eredetileg balett-táncos vagyok, illetve színészmesterséget tanultam. Michael fedezett fel, és ő kért fel, hogy a műsorban szerepeljek. Az én feladatom más, mint a többieké - sztepp helyett inkább színészi feladataim vannak.

- Mondd ki, köréd épül az egész darab... - cukkolja a barátnője.

- Igen, így is mondhatjuk. Én vagyok a Kis Szellem, akinek a Sötét Lovag ellopja a furulyáját. Szerencsére a Tánc Ura legyőzi a lovagot, és helyreáll a rend a világban!

„Előadások után csak diszkréten bulizunk"

A lányok szeretik a hétköznapjaikat, bár rögtön hozzáteszik, nem mindig könnyű a vándorcirkuszi „üzemmód".

- A bőröndünkből élünk, mostanra lassan ügyesebben pakolunk, mint táncolunk - mondják nevetve. Amikor rákérdezek, mi van abban a bőröndben, azt válaszolják, hogy főleg kozmetikumok. Krémek, testápolók, barnítók, azaz minden, amiről egy fiatal nő nem hajlandó lemondani, még akkor sem, ha tudja, mennyi helyet foglalnak. - Korán kelünk, általában hétkor. Gyors reggeli, majd irány a busz, hiszen át kell érnünk a következő városba. Az úton leginkább pihenünk, mert pótolni kell a kimaradt órákat. Az előadások után ugyanis képtelenség elaludni. A tánc, a mozgás és a közönség energiája annyira felpörget, hogy éjjel a szállodában még órákig nem tudunk lenyugodni. A testünk persze fáradt, de egyszerűen muszáj még valami elfoglaltságot találnunk. Ilyenkor szoktunk szobáról szobára járni, és keresni, hol van jó buli...

- „Az „ereszd el a hajamat!" típusú házibulik turné közben be vannak tiltva, mert nagyon kell vigyáznunk a testünkre - árulja el Csipsz. - Erősnek és fittnek kell lennünk, különben nem bírnánk a strapát. Az is fontos, hogy egészségesen étkezzünk, és itt most nem a kalóriák figyelésére gondolok, mert a sok tánc miatt amúgy sem híznánk meg. Nem mindegy, hogy milyen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, fehérjékkel tartjuk karban az izmainkat, ízületeinket.

- A turné alatt két-három napot töltünk el egy-egy városban, országban. Ha szerencsénk van, kapunk egy szabadnapot is, és akkor egy kicsit körbe is tudunk nézni - meséli Aisling. - Azt hiszem, mostanra elmondhatom, hogy nemcsak bejártam a világot, de meg is néztem!

- Én mindig azon csodálkozom, mennyire különböznek a kultúrák - folytatja Csipsz. - Még azon is érződik, ahogyan a műsorunkat fogadják! A skandinávok például csakis ütemesen képesek tapsolni, közösen, együtt, mintha csak vezényelnének nekik. Távol-Keleten a nézők olyan extázisba jönnek, hogy előrerohannak a színpadhoz, és úgy csápolnak és sikítanak, mintha csak egy rockkoncerten volnának. De az amerikaiak is rendszeresen kurjongatnak az előadás közben. Azt kiabálják, Yeah! Come on! All right!

„Igazi vándorcirkuszi élet a miénk”

Házinyúlra bizony lövünk

Szinte lehetetlen, hogy ilyen életvitel mellett ne lobbanjon fel szerelem a társulaton belül. A lányok magánéletét firtató kérdésemre mindketten nevetni kezdenek, majd megmutatják Aisling jegygyűrűjét - nemrég kapta az egyik táncos fiútól, akivel hat éve járnak. Most azon töprengenek, hogy a házasság után továbbra is külön szobában kell-e aludniuk...

Csipsznek szintén van barátja, bár Mattet ritkán látja, mivel a fiú „civil".

- Tudom, hogy nem könnyű neki, de megérti, hogy nekem ez a munkám, és időnként hónapokra el kell válnunk egymástól. Szerencsére gyermekkorunk óta barátok vagyunk, ezért Matt tudja, hogy mennyit jelent nekem a tánc. Ismeri a társulatot, többször is meglátogatott már, látta, hogy bízhat bennem. Meg aztán, azzal is tisztában van, hogy a mai, válságokkal teli világban meg kell becsülni a jó munkahelyet. Ez pedig az.

- Egyetértek - bólint Aisling. - Lehet, hogy nem mi vagyunk a világ leggazdagabb táncosai, de tisztességes fizetést kapunk, ráadásul a fizetésünket egy az egyben félre is tudjuk tenni, hiszen a kosztot és a kvártélyt a cég állja, arra pedig, hogy költekezzünk, időnk nincs. Mindent egybevetve, nagyon jól érezzük magunkat a bőrünkben.

 

 
 

Szeretnéd kipróbálni az ír sztepptáncot?

Az alábbi tánciskolákban megteheted:

www.irishfeet.hu

www.irsztepp.hu

www.blackbirddance.hu

www.fairytales.hu

www.danceforart.hu/sztep-tanc

www.ronanmorgan.com/hun/hun.html

Szeretnéd megnézni a Lord of the Dance című előadást és élőben látni a két táncos lányt?

Pécs: Lauber Dezső Sportcsarnok, 2010. május 4., 19 óra

Veszprém: Aréna, 2010. május 5. - este 7 óra

Győr: Városi Egyetemi Csarnok, 2010. május 6., 19 óra

Budapest: SYMA Csarnok, 2010. május 7-8. (3 előadás), 19 óra és 15 óra

Debrecen: Főnix Csarnok, 2010. május 9., 19 óra

 
A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénkMég több az e heti Nők Lapjából:

Barabás Éva: A párommal megvívtuk a magunk harcait! »
A karfiol ezer arca »
Az autó néha halacskát is eszik »
Ki az a Lady Gaga? - 1 év alatt lett szupersztár »
A pornó, a férjem és én »
Miért iszik a nő? »
A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénk »




Címkék: Nők Lapja

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>